Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Akik búcsú nélkül mentek el

Sopron - Sopronban öt eltűntet keres a rendőrség. Egyikük már több mint négy éve a keresettek listáján van, négyen tavaly kerültek ki a hozzátartozók és a hatóságok látószögéből. A legtöbb eltűnési ügy mögött azonban intézetis gyerekek állnak.
2004. július 9-én adott magáról utoljára életjelet Bschadenné Gosztola Gizella, azóta sem a családja, sem a rendőrség nem tud róla. Négy évvel ezelőtt a Kisalföldön keresztül is üzent az asszonynak a férje és két lánya, kérve, térjen haza, ne tartsa őket bizonytalanságban. Bschadenné Gosztola Gizelláról azonban azóta sem tudnak.

Bschadenné Gosztola Gizella
Bschadenné Gosztola Gizella

A család – mint azt a férj lapunknak elmondta – az elmúlt években már minden lehetőséget kimerített az anya hollétének felkutatására. Nincs több ötletük...

A Soproni Rendőrkapitányságon megtudtuk, húsz évig őrzik az eltűntek adatait és addig folyamatosan szerepeltetik őket a keresettek listáján. Húsz esztendő elteltével azonban már a hatóság is feladja a reményt.

Sztojka Klaudia
Sztojka Klaudia

Tavaly harminchét személy eltűnését jelentették be a kapitányságon, valamint 105 intézeti szökést. Volt olyan gondozott gyerek, aki egy év alatt huszonnyolcszor vált meg a nevelőotthontól – engedély nélkül. Az összes keresett intézetis közül két lány nem került csak elő. Sztojka Diána és Sztojka Klaudia már másfél éve a keresettek listáján van. A József Attila útról mentek el és azóta senki sem tud róluk. A testvérpár idősebb tagja jövő hónapban lesz 18 éves, húga 16 múlt.

Zwolenszky Éva Ágfalváról tűnt el 2007 márciusában. Idén volt húszéves – senki sem tudja, hol és hogyan ünnepelte születésnapját...

Zwolenszky Éva
Zwolenszky Éva

Brennbergbányáról jelentették a 33 éves Csapó Zoltán eltűnését. A férfi 2007 ősze óta nem adott életjelet magáról. Ő szintén – csakúgy, mint a többi eltűnt – a keresettek listáján van, de sem hozzátartozói, sem a hatóságok nem bírnak róla információval.

Csapó Zoltán
Csapó Zoltán

Az idei évben eddig huszonkét nagykorú eltűnésében indított eljárást a Soproni Rendőrkapitányság. Mindnyájan előkerültek, sajnos nem mind élve.


A nevelőintézetből

49 esetben jelentették fiatalkorú szökését, három gyerek kivételével már mind előkerült.

A keresettek felkutatásában sokszor jut főszerep a közvéleménynek. Az újságokban megjelent fényképek, a segélykérő sorok ha nem is a címzettekhez, de eljuthatnak olyanokhoz, akik elvezetik a keresőket a célhoz. 

A rendőrség várja a segíteni tudók jelentkezését.

Olvasóink írták

  • 2. no 2008. szeptember 19. 18:17
    „ekkora zagyvaságot amit itt összehordtál csak a te általad emlegetett politikusok tudnak összehozni”
  • 1. aggódó 2008. szeptember 18. 07:06
    „Ha valaki elszökik az intézményből akkor annak oka van.
    Ha megfelelő körülmények lennének, akkor a fiatalok maradnának. Ne legyen gyerekmegőrzés. De addig mig a gyermekvédelemben dolgozókat a politikai csatározások választják ki addig a gyerek és a vele való törődés csak másodlagos./lásd Cseresznye sor József A. u-i otthonok/ A gyermekvédelem mögé könnyen el lehet bújni, még nyugdíjasan is.
    A jó körülményeket nem hagyják ott a fiatalok, mert csak rosszabba kereülhetnek otthon, vagy bárhol kívül az intézményből. Ehhez meg lelkes képzett nevelők és nem kiégett politikai nyugdíjasok kellenek”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már döntöttek a Récényi út felújításáról

Sopron - A Récényi út egyre rosszabb állapotban van. A naponta arra járók az esős időszak… Tovább olvasom