Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Ajándékcsomagok a Lackner-iskolának

A szerdai iskolai karácsonyi ünnepségen osztották ki a játékokat, édességet, könyveket.

A Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzata Adventi Percek jótékonysági rendezvénye annyira sikeres volt, hogy a vártnál sokkal több adomány gyűlt össze, mi több, a rendezvényt követően is érkeztek szeretetcsomagok a Részönkormányzathoz - írta a sopron.hu.

A szervezők ezért úgy döntöttek, hogy az összegyűlt ajándékokkal a Jereván lakótelepen található Lackner Kristóf Általános Iskola tanulóinak szereznek örömöt. A csomagokat ma Tóth Éva, a Részönkormányzat elnöke és Balogh Judit képviselő adta át Forrás Béla iskolaigazgatónak, aki elmondta: a holnapi iskolai karácsonyi ünnepségen fogják kiosztani a kapott játékokat, édességet, könyveket - számolt be a portál.

A jótékonysági akció a rendkívüli aktív összefogásnak köszönhető, hiszen sokan támogatták munkával, adománnyal a Jereváni lakótelepi Adventi Perceket, és ez azt mutatja, hogy nagyon sokan vannak a segítőkész és jószándékú emberek, akik fontosnak tartják az embertársaikkal való szeretetteljes törődést. Köszönet illet minden támogatót és adományozót, akik igyekeztek széppé tenni a megajándékozottak idei Karácsonyát.

Az Adventi Percek és a sikeres adománygyűjtés társrendezői voltak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Soproni Szervezete, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Soproni Szervezete (MKDSZ), a Napszak Integrált Intézmény és a Nappali Ellátó Centruma, a STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. és a Lővéri Nyugdíjasok Klubja, továbbá a Fidelitas helyi szervezete és számos önkéntes csatlakozott a jótékonysági rendezvény szervezőinek sorába.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékonykodott a soproni Fidelitas

Kapcsolódva a Fidelitas országos kezdeményezéséhez, december 18-án, vasárnap a soproni adventi… Tovább olvasom