Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Afrika party a soproni campusban

Október 30-án a botanikus kertben tartott főzöcskézős buli Afrika hangulatot lopott a szívekbe és a hasakba. A Selmeci Társaság a Madagaszkár rajzfilmre emlékeztető, jópofa plakáttal rukkolt elő.
Igazi különlegességek kerültek az üstökbe tegnap délután a soproni campusban. Vízibivaly és struccpörkölt is készült azon a főzőversenyen, amelyet a Selmeci Társaság szervezett, s amelyre összesen 13 csapat nevezett be.


A kafferbivaly szerepében tetszelgő vízibivaly beszerzésében Koszta János segített a hallgatóknak. A “varacskos" disznó Kapolcsról érkezett a partyra, érte Győriványi Dánielnek mondtak köszönetet a hallgatók. A strucc Rábapatonán nevelkedett, de akár
Afrikában is kibújhatott volna méretes tojásából. Érte Mező Vilmosnak jár köszönet.

Az egykori "desznyótoros cécczók" hagyományát felelevenítő rendezvényre harmadszor kerül sor. Három éve Üsző cécót szervezett a Selmeci Társaság. A két évvel ezelőtti rendezvény az Őshonosak versus EMK nevet viselte: akkor az Erdőmérnöki Kar hallgatói őshonos magyar fajtákat: szürke marhát, mangalicát és racka juhot vágtak.
Mi a célja a rendezvénynek? az Erdőmérnöki Kar hallgatóinak összekovácsolása, a karok és testvéregyetemek között az összetartozás érzésének növelése.

A szervezésben a Selmeci Társaságot az EHÖK, a kari HÖK, a kar Dékáni Hivatala és a Fertő-Hansági Nemzeti Park segítette.

Olvasóink írták

  • 1. Kabóca 2008. november 06. 12:11
    „Ez az fiúk, így kell ezt csinálni.
    Ne az utcán randalírozzatok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halloween a Ravazd utcában

Sopronban már a negyedik éve annak, hogy a boszorkányok, vámpírok és a varázslók veszik át a… Tovább olvasom