Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

A zeneiskolát közösen kellene működtetni

Fertőd - Kategóriájában az országos szint felett teljesít a fertődi általános iskola; a zeneiskola esetében a környező önkormányzatok támogatására is szükség van – hangzott el a fertődi képviselő-testület legutóbbi ülésén.
Szakmai és pénzügyi ellenőrzést hajtott végre a megyei pedagógiai intézet a fertődi általános iskolánál és a zeneiskolánál. Az eredményt a fertődi képviselő-testület előtt ismertette Turbók Arnold Bertalan, az intézet igazgatója.

„A tanévre hozott megszorító intézkedések pozitívan hatottak az intézmények gazdálkodására, ilyen vonatkozásban jól működnek a fertődi iskolák" – összegezte a jelentés, amely kitért arra is, hogy az iskolák szakmai munkájának dokumentálásánál akadtak azért hiányosságok. Az oktatási módszereknél is szemléletváltásra van szükség. A tanulócsoportokon belül nagyobb hangsúlyt kell fektetni a differenciált tanításra, nevelésre, a lemaradók „felhozásának", illetve a tehetségek további kibontakoztatásának az elősegítésére. Ugyanakkor általános megállapításként Turbók Arnold Bertalan intézetigazgató rámutatott: a fertődi általános iskola kategóriájában az országos szint fölött teljesít. A zeneiskola szakmailag ugyancsak kiváló munkát végez, viszont az egyprofilú képzés helyett mindenképpen ajánlatos lenne más művészetek – így a tánc, a képzőművészetek és más egyéb – tanítása is az optimális finanszírozhatóság miatt. A térségnek is magáénak kellene érezni az intézményt. Fülöp Géza polgármester mindehhez hozzátette: a költségvetés tervezési időszaka során mindenképpen szerencsés és tanácsos lenne a művészeti intézmény közös finanszírozásának kérdését megvitatni a környék önkormányzataival. Annál is inkább, mivel a zeneiskola több településről bejáró növendékeket is oktat. „A kultúrára áldozott pénz nem hiábavaló. Bár a kultúra drága dolog, a kulturálatlanság még többe kerül" – fogalmazott a polgármester.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Faipari hallgatók jártak Franciaországban

Sopron–Bussang - Soproni egyetemi hallgatók is részt vettek a franciaországi Bussangban… Tovább olvasom