Kisalföld logö

2018. 08. 20. hétfő - István 18°C | 32°C Még több cikk.

A VOLT Fesztivál Sopronban marad - interjú a főszervezőkkel

Kötelező mindig valami újat adni a fesztiválozóknak - mondják a VOLT-szervezők. Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán napok óta a vizsgadrukkhoz hasonló ˝másállapotban˝ van. Már két hét sincs a kezdésig...

A huszonötödik VOLT Fesztivál kezdődik június 26-án, s bár a szervezők szerint minden évben változott, nőtt és fejlődött valami, ez a jubileum mégiscsak alkalmat ad a visszatekintésre.

– Az évforduló miatt érdemes megállnunk egy pillanatra és visszatekinteni: mit vártunk ettől a produkciótól öt-tíz vagy húsz évvel ezelőtt, és mi lett belőle mára? Készítsünk egy összefoglaló kiállítást, vagy éppen egy himnuszt, amelyben a múlt is megelevenedik? – ezen mi is gondolkodtunk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ez az értékelés és nosztalgiázás elsősorban nekünk fontos, a közönség egy jó részét nem érdekli. Ők ünnepelni akarnak és nekünk az a dolgunk, hogy ezt profi és szerethető körülmények között tehessék meg. Az ünnep eleve fontos mozgatórugója a szervezési munkánknak, minden évben különleges alkalomnak szánjuk ezt a négy-öt napot, de a jubileum természetesen kiemelt jelentőséggel bír. Azt remélem, hogy mind a programban, mind a dekorációban és a kommunikációban érezhető lesz ez a szándék – mondja erről Lobenwein Norbert szervező. Társa, Fülöp Zoltán kontráz: a fesztiválozóknak nemcsak lehet, kötelező minden évben valami újat is adni...

– Sokszor találkozunk azzal a vélekedéssel, hogy régen minden jobb volt, de mi nem szeretnénk a múltból élni. A VOLT esetében túlzás nélkül mondhatom, hogy egész évben törjük a fejünket és dolgozunk azon, hogy újat, emlékezeteset, élményt adjunk. Ha több akarsz lenni, mint egy átlagos fesztivál, a minőségi műsor-összeállítás mellett úgy kell gondolkodnod, mintha vendégként lennél jelen a VOLT-on. Milyen impulzus ér, amikor felszállsz a vonatra, ránézel az Instagramra, megérkezel Sopronba, vagy éppen másnap reggel kikelsz a sátradból és a nyakadba akarod venni a várost. Ez egy nagyon komplex feladat, de éppen ettől olyan izgalmas is.
S hogy hol tart alig két héttel a kezdés előtt a készülődés? Lobenwein Norbert szerint jól jönne még egy pár hét... Mint diáknak a vizsga előtt még egy kis haladék...
 A VOLT Sopron legnagyobb attrakciója, a huszonötödik fesztivál visszaszámlálása már ketyeg... Fotó: Kisalföld-archívum/Magasi Dávid
A VOLT Sopron legnagyobb attrakciója, a huszonötödik fesztivál visszaszámlálása már ketyeg... Fotó: Kisalföld-archívum/Magasi Dávid

– Természetesen a stratégiai kérdésekkel jól állunk, azt is jó érzéssel nyugtázzuk, hogy a VOLT történetének talán leg- erősebb programja állt össze a jubileumra és a legnagyobb hazai és nemzetközi érdeklődés is az idei évre jellemző. De mindketten maximalisták vagyunk – pláne, ha a VOLT-ról van szó, így mindig találunk olyan elemet, amin még dolgozni kellene. A legnagyobb előkészület idén a Petőfi Zenei Díj show-val kapcsolatos. Ez egy két és fél órás monstre show, rengeteg különleges produkcióval, hazai  és világsztárokkal, élő tv-, rádió- és online közvetítéssel. Már a VOLT előtti vasárnap négyszáz fős csapat: magyar popsztárok, tv-sek, technikusok érkeznek Sopronba, kétnapos próba előzi meg a műsort, nagyon készülünk rá és fontosnak érezzük azt is, hogy ezen a napon is reflektorfénybe kerüljön Sopron.

S hogy a VOLT főszervezői mit várnak a legjobban? Lobenwein Norbert szerint a legnagyobb durranás kétségkívül a Linkin Park első magyarországi fellépése. Ez a nap már egy ideje telt házas, negyvenötezer vendég jön Sopronba. A Petőfi Zenei Díjra is nagyon régóta készülnek, s Noresznek van egy titkos terve is: megpróbálja az idei VOLT minden percét kiélvezni...

Fülöp Zoltánnak is sok kedvence lép fel az idei fesztiválon. Nagy visszatérőként érkezik a The Cult, akik tizenkét évvel ezelőtt már jártak itt. Nagyon várja az Imagine Dragons koncertjét, de Noreszhez hasonlóan ő is akkor lenne a legboldogabb, ha sok időt tölthetne a fesztiválra érkező vidám közönséggel.
A VOLT marad
Lejárt az öt év türelmi idő a helyszínnel kapcsolatban, ez mit jelent pontosan? – kérdeztük még a szervezőktől, akik röviden, kicsit rejtélyesen, de egyértelműen válaszoltak: a VOLT Sopronban marad. A fesztiválnak otthont adó helyszín három területen fekszik: egy állami részt és két magántulajdont érint, ami nem egyszerű helyzet, de a tulajdonosi kör nem változott – árulták még el a kemping területéről. Egy gond azért akad, s ezen ők sem tudnak változtatni: nincs elég szálláshely. Sopron már hónapok óta megtelt...

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni múlt: így ünnepeltek a városban a´70-es évek elején - fotók

Soproni múlt: így ünnepeltek a városban a´70-es évek elején - fotók
A dzsörzé miniruhák kimentek a divatból, a forrónadrágok viszont ma is hódítanak. Lát ismerősöket a… Tovább olvasom