Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

˝A világ legszebb városa˝

Sopron - Luka Enikő borász évek óta listát ír, hogy mi minden működhetne másként Sopronban. A hibáitól függetlenül a világ legszebb helyének tartja a várost.

– Amit nagyon szeretek: látom az Alpok lábait és a Schneeberget, örök szerelmese vagyok a Fertő-tájnak, a nádasnak, az itteni élővilágnak, s természetesen a szépen ápolt szőlőknek – kezdte Luka Enikő borász. – Megkapó a történelmi belváros a számos történelmi emlékével, ódon hangulatával. Tetszik a VOLT Fesztivál, a pozitív kezdeményezések sora és a számtalan jó gondolat. Sopront minden hibája ellenére a világ legszebb városának tartom. Bármerre járok, mindig hangoztatom: érdemes ide eljönni.

Luka Enikő évek óta listát vezet arról, hogy mi mindent lehetne másként csinálni. A kiváló borász számtalan példát említ.

˝A szőlőhöz és a borhoz oly sok minden köt, így szomorúan látom, hogy a Balfra vezető, aprócska Fehér úton még mindig életveszélyes közlekedni˝ – mondta Luka Enikő.
– A szőlőhöz és a borhoz oly sok minden köt, így szomorúan látom, hogy a Balfra vezető, aprócska Fehér úton még mindig életveszélyes közlekedni – mondta. – Vallom, innen nyílik a legszebb kilátás a városra, a Fertő tóra. Ám az illetékesek mégsem intézkednek. Siralmas a kerékpárutak állapota is. Fertőrákos és Sopron–Balf között a kerékpárosok az autók és a traktorok között kerekeznek. Sokszor azt gondolom magamban, ez nem is kikapcsolódás, hanem extrém sport. Elszomorít az is, amikor hanyagságot látok a szőlőkben. A többség nagy odafigyeléssel gondozza a növényt, sajnos akadnak olyan rendetlen birtokok, amelyeket gaz borít. Hol van ilyenkor a hatóság? A határozott fellépést is hiányolom.

Luka Enikő borász: ˝Örök szerelmese vagyok a Fertő-tájnak, a nádasnak, az itteni élővilágnak.˝ Fotó: Kisalföld-archívum – Magasi
Luka Enikő borász: ˝Örök szerelmese vagyok a Fertő-tájnak, a nádasnak, az itteni élővilágnak.˝ Fotó: Kisalföld-archívum – Magasi

Luka Enikő így folytatta: – Sajnos a helyi éttermek egy részében még mindig nem szolgálnak fel soproni bort. Biztos vagyok abban, hogy a borászok akár még engedményt is adnának, ha az ő italuk is felkerülne az étlapra/itallapra. Ez jó a vendéglátóhelynek, a borászoknak és a vendégeknek is. S ha már itt tartunk, a belvárosból hiányoznak az olyan sétálóutcák, ahol nyugodtan le lehet ülni beszélgetni, kávézni vagy fagyizni, és közben nem kell a kipufogógázt szagolni.

A borász szerint a fiatalokat is be lehetne vonni a közösségi életbe. Sopron számukra ne csupán egy várost, lakhelyet jelentsen, hanem érezzék magukénak az értékeit. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elegendő lenne már az is, ha a parkok, közterek egy részét gondoznák – és büszkén mondhatnák, hogy az a sajátjuk.

Olvasóink írták

  • 10. Lézerman 2009. július 30. 20:30
    „1-esnek.
    Szerintem is pocsék ez a kép.
    A Photoshop azért ennél többre lenne képes:)))))))))))))))))))))

    Enikőnek üzenem,hogy csináltasson normális képet,és attól szebb lesz a vörösbor a poharában is:))))))”
  • 9. xen 2009. július 29. 20:02
    „hol dícséri magát?
    Amúgy visszafogott volt....!”
  • 8. sme 2009. július 29. 10:33
    „Számomra is Sopron a legszebb!”
  • 7. fmarco 2009. július 29. 09:49
    „Beaubotól egy kedves kérés: idézzen legyen szíves a cikkből Luka enikőtöl saját magára vonatkozó dícsérő szavakat! Előre is köszönöm!”
  • 6. Beaubo 2009. július 29. 00:27
    „Azért én már szebb városok láttam mint Sopron....de megértem Eniköt, itt született, itt borászkodik...
    Azért nem kell ilyen patrióta lenni, mert nagyon sok tennivaló van Sopronban. A bortól kezdve mindenig...
    Kicsit kevésbé kellene saját magát dicsérni, hanem arra törekszeni, hogy mit lehetne javítani...”
  • 5. egysoproni_ 2009. július 28. 23:47
    „Intel! A szádra ne vedd! Van pasija! :-))”
  • 4. Intel 2009. július 28. 18:47
    „A hölgy pedig Sopron egyik legszebb asszonya:)”
  • 3. FREDDY/S 2009. július 28. 17:41
    „SOPRON a világ egyik legszebb városa, nemde...”
  • 2. naplopo 2009. július 28. 14:46
    „Sopronban tényleg lehetne egy normális bazári sor, sétálóutca, kávézók, Nem kell messzire menni, mondjuk Győr, v Szhely...”
  • 1. NoBo 2009. július 28. 14:17
    „De gagyi ez az odamontírozott kép.... :-(”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méteres gaz a Fertő-parti úton

Fertő-part - Méteres gaz fogadja a Fertő-part menti kerékpárúton közlekedőket. Az árok kaszálására… Tovább olvasom