Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

A veremben végezte

Megtalálták tegnap azt a szakonyi férfit, aki vasárnap este cigarettáért indult a kocsmába, ám azóta senki sem látta. Az ötvenkét éves Bauer Jakab János holttestét kedden egy lakatlan ház mögötti mély gödörben lelték meg.
Mély döbbenet: Két napig kutattak utána, hiába.
A szakonyi faluvégen szokatlanul nagy a forgalom. A tűzoltóautó, a rendőrségi járművek és az összefutott helybéliek eltorlaszolják az apró ház bejáratát. A Fő utcán gyorsan terjed a hír.
Az átalakítás alatt álló régi parasztház mögött háromméteres gödör tátong, mélyén másfél méteres víz áll. Itt találtak rá az épületben dolgozó kőművesek a szerencsétlenül járt férfire, aki már két napja halott volt. A tűzoltóknak kellett kiemelni a holttestet.
– A kerékpárját innen ötszáz méterre találtuk meg – tájékoztat közben Gosztola Csaba rendőr őrnagy.

– A férfi belecsúszhatott ebbe a gödörbe, ahonnan szinte képtelenség kimászni. Esélye sem volt, hiszen a víz vasárnap éjjel nem lehetett sokkal több nulla foknál.
A rettenetes gödröt csendes férfiak állják körül, arcukon félelem, döbbenet. – Nálam lakott már lassan két éve – bólogat szomorúan Erdélyi János, akinek a Fő utca másik végén van a portája. – Nem volt semmije sem, amikor a faluba egy ismerőséhez megérkezett, aztán itt ragadt. Befogadtuk, helyet, munkát adtunk. Bármit rábízhattunk, mindent elvégzett a ház körül. Munkát is találtunk neki Sopronhorpácson, az üzemben. Egyébként esztergomi lakos volt, a felesége régen meghalt, de erről nem szívesen beszélt. Két nagykorú gyereke van, néha nálunk is meglátogatták. Most majd meg kell keresnem őket – komorodik el Erdélyi János arca. Mellette csendesen zokog a felesége. – Rendes ember volt. Mire én felkeltem, ő már befűtött, kávét főzött. Rendben tartotta a ruháját, vasárnap is mosott, az ingei még most is ott lógnak a szárítón... – sírja el magát újra az asszony.
– Vasárnap este szólt, elfogyott a cigije, elmegy venni. „Mindjárt jövök!" – azt mondta – csuklik el az elhunyt házigazdájának hangja is. – A kocsmába jött, másnap hallottam, hogy ivott is, sokat, pedig nem volt részeges ember. Mi lefeküdtünk, csak reggel vettük észre, hogy nem jött haza. Kerestük mindenütt, a rendőrségnek is szóltunk azonnal, a körzeti megbízott is kutatott utána. Ma aztán feldobta a víz...
A szerencsétlenül járt Bauer Jakab János holttestét a házban dolgozó kőművesek egyike találta meg.

– Veremnek ásatták ki a gödröt a tulajdonosok, de az alján sok volt a víz – magyarázza Lujber Ferenc. – A munkánkhoz onnan szoktunk meríteni. Ma is mentem hátra... Amikor megláttam, eldobtam a vödröket is, rohantam a többiekhez: megvan az eltűnt férfi! Borzalmas volt... – rázkódik össze a fiatalember.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a stadionbontás

Végre elkezdődött. Hétfő délután felbőgtek az erőgépek, és megkezdődött a soproni, Káposztás… Tovább olvasom