Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

A vasúti zajra panaszkodnak a lakók

A lakók szerint a vasút nem tesz semmit, a vasút szerint túl közel építkeztek. Tétlenkedés ugyan nincs, zaj még mindig van.

Kisalföld SMS >> 06-30-30-30-449

A GYSEV alkotmányos jogunkat sérti és ennek elkerülése érdekében nem történik az ígérgetéseken kívül semmi. Pedig a környezetvédelmi felügyelőség is megállapította a zajhatár túllépését! Egy vasúthoz közel lakó

 – Évtizedek óta jelent gondot a zajhatár túllépése Sopron bizonyos körzeteiben de, ez mára mindössze egy-két decibelre csökkent – mondta el a Kisalföldnek Edlinger János, a GYSEV pályavasúti igazgatója, aki visszautasította azt az állítást, hogy mindössze ígérgetéssel orvosolták volna a problémát.

– A fő gondot az jelenti, hogy néhány házat túl közel építettek a vasúti sínekhez. A szabályozás szerint a síntől mért hatvan méteren belül nem szabadna lakóháznak állni, de sokan építéskor ezt nem tartották be.

Edlinger János azt is hozzátette, a pályavillamosítással és pályaátalakításokkal is csökkentették az utóbbi években a zajkibocsátást.

– A Kismartoni soron többmilliós költségből köszörültettük le a sínek peremét, ezzel a környék zajszennyezettsége jelentősen javult. Mindemellett további fejlesztésekkel tovább kívánjuk csökkenteni a vasút okozta zajt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élményfürdő kérdőjelekkel

Elvi építési engedéllyel rendelkezik az a terv, amely szerint a Csik Ferenc uszoda–Lövér fürdőt élményfürdővé fejlesztenék. Dr. Kárpáti László, a Fertő–Hanság Nemzeti Park igazgatója szerint azonban az engedély törvénysértő módon került kiadásra. Tovább olvasom