Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

A város érdeke az első

Dr. Molnár Ágnes, a Fidesz-Polgári Összefogás polgármesterjelöltje a helyhatósági választásokon 6500 szavazattal (28,37 százalék) a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel. Pártja listavezetőjeként került be az önkormányzatba, ahol két bizottságban is szerepet vállalt.
Dr. Molnár Ágnes mindennapjait az üzleti élet és a politika határozza meg.
– Hogyan értékeli az önkormányzati választásokat?
– kérdeztük az ismert üzletasszonyt.
– Először is köszönöm azok szavazatát, akik bíztak bennem. Tény, hogy az országban és Sopronban jelentős győzelmet aratott a baloldal. A tavaszi országgyűlési választásokat követően várható volt a szocialisták győzelme. A közvélemény-kutatási adatok már júliusban jelentős baloldali fölényt mutattak. Ezt csak azért említem, mert tisztában voltunk a helyzettel, és én azt vállaltam, hogy megteremtem a jobboldali összefogást, – az egyetlen esélyünket – és tisztes eredményt érünk el.

– Az összefogás azonban csak részben sikerült...
– Valóban, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem lett szorosabb a verseny.

– Sokan féltek, hogy Sopronban is eldurvulhat a kampány. Ön szerint sikerült elkerülni a csapdákat?
– A kampányt én pozitívnak értékelem. Politikai vetélytársaim is tisztességesen viselkedtek. A személyeskedő megnyilvánulások mértéke elhanyagolható volt. Mi arra építettük stratégiánkat, hogy bemutassuk és széles körben megismertessük programunkat. Ez sikerült, és úgy érzem, hogy a polgári összefogás nem vallott szégyent. A reális cél a jobboldal összefogása és megerősítése volt. Kampányunk programunkról szólt. A politikai inga azonban ezúttal balra lendült.

– Milyen feladatokat vállal az új helyzetben?
– Úgy gondolom, hogy a következő négy évben az önkormányzati munkában választási programunk következetes képviselete lesz a legfontosabb, amelynek megvalósítása érdekében bárkivel együttműködöm a közgyűlésben. Döntéseimben elsősorban a város érdeke, a józan ész vezérel majd, s csak másodsorban az, hogy melyik párthoz tartozom. A programunk jelenti számomra a zsinórmértéket, hiszen a képviseleti demokrácia szabályai szerint a választóktól erre kaptam felhatalmazást. E szerint fogom támogatni vagy bírálni a különböző előterjesztéseket, döntéseket. Az egészségügyi és tulajdonosi bizottságnak is tagja vagyok. Nem véletlenül készítettünk – egyedüliként – külön egészségügyi programot. Ennek megvalósítása szívügyem. A tulajdonosi bizottságban pedig azért vállaltam munkát, mert őszintén szeretnék őrködni a város vagyona felett, hogy Sopron a jövőben ne vagyonvesztéséről legyen ismert, hanem gazdagodásáról. Mindezeken túl dr. Szájer József országgyűlési képviselőnk titkára is vagyok, ami szintén sok feladatot ró rám.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Templomi gyűjtések

A karácsonyi ünnepek közeledtével a nagy történelmi egyházak Sopronban is gondot fordítanak a… Tovább olvasom