Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

A vadászkamara reagál: kivizsgálták a lelőtt kuvasszal kapcsolatos esetet

˝A vadász nem kereste meg a kutya tulajdonosát, nem kért tőle bocsánatot és nem állította azt sem, hogy a kutya nem támadta meg az őzbakot.˝

˝Lelőtték a kutyáját˝, illetve ˝Fizettek a gazdának a vadászok˝ címmel egy gazdálkodó elpusztított kutyájának történetét dolgoztuk fel korábban. Második írásunk készítésekor az érintett vadászok elzárkóztak attól, hogy bármit is nyilatkozzanak. A vadászkamara azonban reagált a megjelentekre.

˝Az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete – mint a megye sport- és hivatásos vadászainak érdek-képviseleti szerve – kivizsgálta az őzbakot megtámadó kuvasz lelövésével kapcsolatos esetet. A vizsgálat megállapította, hogy az érintett hivatásos vadász kollégák az idevonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el. Kiderült továbbá az is, hogy a kutya tulajdonosa egyoldalúan rögzíti a következményeket és több valótlanság hangozhatott el. Ezek közül a leglényegesebb, hogy a szóban forgó vadász nem kereste meg a kutya tulajdonosát, nem kért tőle bocsánatot és nem állította azt sem, hogy a kutya nem támadta meg az őzbakot. A szóban forgó összeget a korábbi jó kapcsolatukra való tekintettel fizette ki a kutyatulajdonos lányának.

Az üggyel a továbbiakban nem kívánunk foglalkozni. Tanulságos lehet viszont megvizsgálni az esetet a kutyatartók oldaláról is. Kutyát tartani manapság szinte divattá vált, függetlenül attól, hogy a tartás feltételei – itt elsősorban a kutyák biológiai szükségleteire, mozgásigényére, a velük való foglalkozásra, gondoskodásra gondolunk – adottak-e. Számtalanszor tapasztalhatjuk, hogy a megunt vagy nyűggé vált korábbi kedvencek útszéleken, elhagyott, mindentől távol eső területeken találják magukat és életösztöneik alapján nem kis számban vadászó, kóbor ebekké válnak.

Tanyákon, s ezáltal óhatatlanul vadászterületen élő nagy testű kutyák – ahogyan azt az előzőekben említett kutya tulajdonosa is elismeri az első cikkben – gyakran elkóborolnak, sőt, tudatosan engedik ki őket, hogy mozgásigényüket kielégíthessék. A nem megfelelően tartott és otthonukból kiszabaduló ebek nemcsak a vadat védő vadászoknak okozhatnak problémát, hanem a közterületeken gyanútlanul közlekedő polgárokat is veszélyeztethetik, nemegyszer komoly sérüléseket, sőt, halálos balesetet okozva.

Az ügy tanulsága, hogy az írott és íratlan szabályokat mindenkinek be kell tartani, akármelyik oldalon áll is. Aki jogszerűen jár el, annak pedig nem kell félnie, mert számíthat mindazok támogatására, akik az adott cselekedetet jogosultak elbírálni˝ – áll dr. Jámbor László, az OMV megyei területi szervezet elnöke szerkesztőségünkhöz címzett levelében.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. figyelő666 2010. május 28. 21:39
    „A vadász a vad védelme érdekében csak a törvényben többé-kevésbé pontosan körülhatárolt esetben pusztíthatja el a kutyát. Ha a kutya nem űz vadat, felügyeleted alatt, hozzád kétszáz méternél közelebb van, és ennek ellenére lelövi a kutyádat, úgy a Btk. 324.§ szerinti rongálás vétségét, ha ráadásul úgy, hogy Téged is veszélyeztet, akkor a Btk. 171.§ szerinti foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettét követi el, ill. ezek szerint marasztalható el. Ráadásként fennáll a Ptk. 339.§ szerint kártérítési kötelezettsége, ezen túlmenően a Vtv. 65.§ (1) b.) pont szerint még a vadászjegyét visszavonhatják.
    Ha törvénytelenül lőtték le valakinek a kutyáját, a többiek érdekében is, tessék azonnal feljelenteni a vadászt, hogy mindezek szerint bűnhődhessen! Ha rendelkezünk bizonyítékokkal, főként, ha tanuk is alátámasztatják állításunkat, akkor a feljelentésünk eredményes lesz.”
  • 24. meir 2010. május 26. 03:52
    „MSR!
    -"tanyakon es ezaltal ohatatlanul vadaszteruleteken"-????!!!
    A Magan foldtulajdon felette all a vadaszteruletnek!!!!
    a tulajdonos engedelye nelkul ott a vadasztarsasag egyetlen tegja sem lodozhet!!!”
  • 23. borvssoias 2010. május 23. 13:16
    „Ez olyan, mint amikor a rendöri tulkapast a rendörkollega vizsgalja ki, az orvosi mühibat meg az orvoskollega. Jol tudva, ha ö allna a masik oldalon, ö is a kollega joindulatara lenne bizva...”
  • 22. Darren 2010. május 22. 01:28
    „"vadat védő vadászok" ... :p , ez a szófordulat tetszett a legjobban. A legszebben akkor védik, amikor olyan nagy titokban tolatnak be az ismerősök udvarára, hogy feltűnőbben nem is lehetne, aztán adják az agyon védett vadat a konyhára. Utána jó pár pohár áldomás a kocsmában, aztán mennek lőni valamit hivatalosan is :DDDD”
  • 21. figyelő666 2010. május 21. 14:30
    „http://www.zug.hu/__oldzug/+++++2003-01-010-kolesd-kutya-meszarlas.htm
    http://www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=658159
    http://www.bama.hu/baranya/kozelet/ot-meterre-a-gazdajatol-lottek-ki-a-kutyat-303215”
  • 20. figyelő666 2010. május 21. 13:54
    „Amúgy kedves golyószóró jó tudni,hogy arra járkálsz.Talán van kulcsod?Ugyanis sorompós kapu van a felső és az alsó részen is.Talán berepültél?És ha kint voltak miért nem támadtak meg?A tanyát Kaukázusi juhászok védik,a kuvaszok csak dísznek vannak.Még a rendőrök is simogatták őket.Nagyon mamlasz az összes.Remélem nincs puskád mert ha meglátod magad a tükörben még arra is rálősz.Sajnállak.”
  • 19. dzsi 2010. május 21. 11:05
    „<moderálva> hobbi vadász!!!!!!!!!!!!!
    Utálom őket,mindig dudálok mikor látom az út mellett bóklászni őket puskával!!”
  • 18. figyelő666 2010. május 21. 10:57
    „Golyószóró!Jó lenne ha el árulnád ki vagy?Mert hazug emberből elég van.Aki arra jár azt mi mind ismerjük,és nehogy már bezárjam a saját kutyámat a saját területemen.A kutyák olyan kövérek,hogy alig tudnak mozogni,az állatorvos most fogott kettőt fogyó kúrára. <moderálva> Ne álnéven magyarázz mint MSR.Vagy van takargatni valód?”
  • 17. bentham23 2010. május 20. 22:42
    „Azért az elgondolkoztató, hogy az első cikkek még sportvadászról írtak, míg a megyei vadászkamara vizsgálatában már hivatásos vadász szerepel. Csak nem meg akarnak "mosdatni" valakit már megint?”
  • 16. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. május 20. 21:50
    „A vadászok mindig csak sajnáltatják magukat, ha valami kár éri őket....
    -Ha az általuk pátyolgatott vad kárt okoz más vetésében,akkor odalöknek jobb esetben pár garast, rosszabb esetben perelni kell érte a vadásztársaságot.....
    -Ha nincs szerencséje az embernek és elcsap egy mondjuk szarvast, akkor a biztosító nem fizet, mert erre
    a casco nem érvényes. Perelheted a vadásztársaságot....
    Ha úgy hozza a balszerencsém, hogy őzet ütök el, akkor az elütött vadat berakom a csomagtartóba és elviszem,h legalább ennyi hasznom legyen a dologból....”
  • 15. arrajáro 2010. május 20. 21:46
    „Na a kifizetett 250.000 ft bőven felér 1 beismerő vallomással...”
  • 14. Jóskapista 2010. május 20. 21:34
    „Sötét az éjszaka...”
  • 13. golyószóró 2010. május 20. 20:35
    „Etetted volna a kutyádat normálisan akkor nem bóklászott volna a mezőn elhullott vad tetem után kutatva.
    Ha én lettem volna ott egy tárat én is bele engedtem volna,mert akár hányszor jártam arra mindig kinn voltak és nem volt velük senki!”
  • 12. janika 2010. május 20. 19:58
    „Érdekes senki nem keresi az "őzbak és a kutya tusáról" a fotót? Vagy sötétvolt? Nemtudott a vadász a mobiljával fotót készíteni? Vajon miért nem? Az állítás sosem bizonyíték!”
  • 11. FREDDY/S 2010. május 20. 18:16
    „Meg kell tiltani a vadászoknak, hogy tanya közelében vadásszanak, mert sérti az alapvető emberi jogot és az állampolgár biztonságát nemcsak a kutyáét. Sajátos törvényekkel meg kár érvelni, mert ők azok akik a nagy szabályok közepette egymást is le tudják lőni, és az már bűncselekmény, még ha balesetnek is titulálják, nemde...”
  • 10. tódi 2010. május 20. 15:21
    „Sajnos sok befolyásos ember "hobbivadász " és valamiféle bajtársiasságból mentik egymást.
    Nyilvánosságot kapnak és megvezetik a népet.
    Pedig csak gyilkolásszák az állatokat a saját örömükre - mert etetni -óvni a vadőrök vannak .
    Etetik védik ,hogy egy beteg lelkű jópénzért lelőhesse .

    Más : van földem én is eladom a vadászati jogot - de a mese nem kell .”
  • 9. élesnyelvű 2010. május 20. 14:16
    „Még büszkék rá,hogy nem keresték meg és nem kértek tőle bocsánatot?Ássa el jó mélyre magát az összes "csúcsragadozó"!!!Őket senki nem ellenőrzi ezért már királynak érzik magukat!Ja és kedves tanult vadász úr!A kuvasz nem agár!A területét körbejárja DE NEM SZALADGÁL VAD UTÁN!!!”
  • 8. figyelő666 2010. május 20. 14:04
    „Azért kíváncsi lennék ki maga.Egy ismerősöm agarakkal vadászik és még az ő kutyái sem érnék útól sz őzet.Szarvast?Jó,hogy nem elefántot!A saját apám,csak tudom mit mondott ne hazudozzon itt nekem!!!Nem írtak sehol olyat,hogy kóboroltak a kutyák.Azt meg nehogy már megtiltsa valaki,hogy a saját területemen fussanak a kutyák,ott a villanypásztor.Magának soha nem volt kutyája és nem hiszem,hogy erdő közelében járt valaha mert ilyen marhaságot egy vadász le nem írna.Egy 50kg-os kövér kutya még a csirkét sem éri utol.Amiket itt hazudozik az nem normális,uszítja az embereket egy rendes gazdálkodó ellen.Mind a két vadász keményen kapott volna,még az is aki nem lőtt.Úgy gondolom ön a S.Laci felesége ezért ír össze vissza mindent.Jobb lesz ha el ül szépen a fenekére mert a nyomozók bármikor beindítják az ügyet csak egy szavunkba kerül.Itt az e-mail címem:ritus80@freemail.hu Ide mondja ha valamit akar mert az urak mehetnek a bíróságra ha nem bírnak nyugton maradni.Nekem köszönhetik,hogy meg úszták ennyivel.Ha apu egészséges lenne és nem féltenénk a stressztől már nyakig ülnének a ....ban.”
  • 7. MSR 2010. május 20. 13:44
    „Higgye el, hogy sajnálom a kutyát, de ahogy korábban is elhangzott: "...Tanyákon, s ezáltal óhatatlanul vadászterületen élő nagy testű kutyák - ahogyan azt az előzőekben említett kutya tulajdonosa is elismeri az első cikkben - gyakran elkóborolnak, sőt, tudatosan engedik ki őket..."
    Nos, a kutya sajnos nagyon könnyedén el tudja fogni az őzet, de még a sokkal erősebb szarvast is. Ezen ösztönét a kutya a farkastól örökölte, megfelelő szélirányból közelítik meg a vadat. Gyakori, hogy oldalról is támad egy kutya. Az őz igaz, hogy gyors és nagyokat tud ugrani, de gyorsan ki is fárad. A kutya sokkal kitartóbb üldöző. Egy kifejlett őzbak súlya 20 kiló felett van valamivel. A nagytestű kutyák fizikai fölényben vannak. Sokszor láttam már, ahogy a kutya üldözi a vadat. A kutya gyakran az élő állatot a combjánál kikezdi, lassú halált okozva neki. Talán most már érthető hogy mi a vadat védjük, hisz mi azért felelünk. Sok minden elhangzott itt már ezzel az üggyel kapcsolatban. Lehet csűrni-csavarni a dolgokat, lehet sok sok hozzászólást írni bárkinek. Részemről ennyi. Szép napot mindenkinek!”
  • 6. figyelő666 2010. május 20. 12:00
    „Tisztelt MSR!Nekem ne magyarázzon mert én vagyok a kutya gazdája a Sándor lánya.Én is ott szenvedtem a véres tetem felett éjfélig a rendőrséggel.Egész életben állatok közt voltam,természetfotókat készítek és míg ön lövi én figyelem őket órákon át.Pont én vagyok az akinek fogalma van az ügyről.És azért vagyok felháborodva,hogy minden vadász és aki csak minimálisat ért hozzá,tudja,hogy az őz soha nem várná be a kutyát és egy egészséges állat aki ember magasságút ugrik meg nem fogja még egy vadász agár sem.Mire a kutya a közelbe ér az őz rég megérzi a szagát és meg nem fogja azt semmilyen állat.Ezért írtam azt,hogy tudatlan.Vadászként,hogy állíthat mást?Ezt önnek kéne a legjobban tudnia.Olvasson vissza és megtudja miért 250.000.Nem szándékozta eladni,de kan hiányában viheti a szukáit 60.000-ért fedeztetni.Engem ne oktasson ki mert maga semmit sem tud,nem ismeri az ügyet.”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hulladékügy: Veszélyben a 3 milliárd forintos támogatás?

A tét nem kicsi, hárommilliárd forintos uniós támogatástól eshet el Sopron és környező települések.… Tovább olvasom