Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

A többség újraindul a választásokon

Az önkormányzati választások közeledtével a Sopron környéki települések jelenlegi vezetőit arról kérdeztük, indulnak-e újra a polgármesteri székért.

– Igen, indulok, a következő négy esztendőben szeretném befejezni mindazon beruházásokat, amelyeket már elkezdtünk a településen – válaszolta kérdésünkre Gaál István, Ágfalva polgármestere. – Vannak eredményeink, de van még teendőnk is, elég csak a kerékpárúttal kapcsolatos fejlesztésekre gondolni. Remélem, folytathatom a munkát, egyelőre még nem hallottam vetélytársakról, de persze sok idő van hátra a voksolásig – tette hozzá.

Indul a polgármesteri székért Csér jelenlegi első embere, Várallyai István is, csakúgy, mint a fertőhomoki polgármester, Horváth Attila.

– Nem hallottam még más jelöltekről, 1990 óta egyedüli indulóként szerepelek a választásokon. Talán ez azt is jelenti, hogy elégedettek a munkámmal, de lehet, hogy a közélettől való elfordulás okozza az apátiát – mondta.

A fertőbozi polgármesternek, Tóth József Gyulának a jelenlegi az első ciklusa, de nem ábrándult ki a politikából, újra jelölteti magát. – Rengeteg teendővel jár ez a munka, de annyi hasznos információra, remek kapcsolatra tettem szert az elmúlt négy esztendőben, hogy ezt a település érdekében tovább kamatoztatnám.

Így nyilatkozott Horváth Tibor, Fertőszentmiklós első embere is, aki elmondta, nem hallott egyelőre vetélytársakról, neki pedig muszáj tovább folytatnia, hiszen legalább 15 évre szóló terv van a fejében a település fejlesztésével kapcsolatban.

Bozsvári István
Bozsvári István

Fertőszéplak polgármestere, Bozsvári István is egyértelmű igennel felelt a kérdésre, az iváni Linter Tibor viszont nem adott választ. Elmondta, döntését először a település lakóival osztja majd meg, de erre nekik is várniuk kell az augusztus 20-i ünnepségig.

Linter Tibor
Linter Tibor

Agyagosszergény polgármestere, Ratatics Tiborné úgy határozott, bár sikereket tudhat magáénak, s két ciklusban számítottak a munkájára, most mégsem jelölteti magát.

– Társadalmi megbízatású polgármesterként dolgozom, a főállásom is és a település menedzselése is egész embert kíván. Úgy érzem, most kell abbahagyni. A jövőben az agyagosszergényiek a munkahelyemen, az óvodában találkozhatnak majd velem – tudatta.

(Folytatjuk)

Olvasóink írták

  • 3. GYMS 2010. július 31. 01:08
    „Kuvasz! Azért egy kicsit furán festene, ha a kapuvári körzet képviselője indulna a polgármesteri posztért Sopronban, nem? Amúgy a többi megjegyzéseddel maximálisan egyetértek!
    Gall! Hát...valóban sikerült a 2 legrandább polgármester képét iderakni, sőt: az egyiknek a szaga sem akármilyen! (Tapasztalat...) :D”
  • 2. gall 2010. július 30. 11:00
    „most ez a 2 kép elrettentő akar lenni?? nem szépségkirályok az, tuti,de azért itt gyerekek is vannak...”
  • 1. Kuvasz 2010. július 29. 10:14
    „Sopronban mi lesz vajon?
    Miért nem indul polgármesterként Ivanics Feri. Rendkívül alkalmas lenne rá. Nyugodt, mérsékelt, szerény ember és főként nem amatőr - mint egyesek - van több évees közigazgatási tapasztalata.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyen vihetik el a ruhákat a rászorulók

Sopron - Augusztus végén ismét megrendezi immár hagyományosnak számító bolhapiacát a családsegítő… Tovább olvasom