Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

A születésnaptól a könyvtáralapításig

Gróf Széchényi Ferenc születésének 250. évfordulója emlékére országos csapatversenyt hirdetett meg a soproni Széchenyi István Városi Könyvtár és a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum, együttműködve a Kisalfölddel.
„ Hogy a hála érzete feledésbe ne menjen" elnevezéssel, a „születésnaptól a könyvtáralapításig" gondolat jegyében, a soproni városi könyvtár és a nagycenki emlékmúzeum együttműködve a Kisalfölddel ötfordulós csapatverseny-sorozatot indít.

Horváth Csaba könyvtárigazgató elmondta: a játékot gróf Széchényi Ferenc születésének évfordulóján hirdették meg, a döntőt pedig november 27-én rendezik a soproni Széchenyi-gimnázium tornatermében. Ez a dátum is szorosan kötődik Széchényi Ferenchez: 202 évvel ezelőtt, november 26-án nyerte el a ma már Országos Széchényi Könyvtárnak nevezett intézmény alapítóokmánya a királyi megerősítést.

– Az öt forduló kérdés- és feladatcsoportjai Széchényi Ferenc életére, tevékenységére és emlékhelyeire irányulnak, érintve a család más kiemelkedő személyiségeit is – mondta Horváth Csaba könyvtárigazgató. – Egy általános iskolás korú, egy felnőtt és egy tetszőleges korú versenyzőből álló, háromtagú csapatok jelentkezését várjuk.

A nevezési lapot legkésőbb május 31-ig kérjük eljuttatni a városi könyvtár kurucdombi fiókkönyvtárába (9400 Sopron, Rozália út 3.). A jelentkezési lapon feltüntetett címre az első forduló kérdés- és feladatsorával együtt ismertető füzetet is postázunk, amely Széchényi Ferenc életét és munkásságát vázolja. Ekkor küldjük ki a csapatoknak a felkészüléshez ajánlott irodalom listáját is. A verseny fődíjaként a döntőbe meghívott tíz legeredményesebb csapat egynapos bécsi kiránduláson vehet részt.

Bővebb információ a 99/335-672-es telefonszámon Kelemen Endréné könyvtárostól kérhető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vezeték az erdőben

A Lövér szállótól induló erdei tornapálya és a sípálya jelentős részét gáz- és vízvezeték-fektetés… Tovább olvasom