Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

A szőlő és a bor ünnepén

Szüreti napokon népszerűsítették a vidék borait a hétvégén Sopronban és Balfon is. A színes felvonulások, folklórműsorok mellett színesítette a hétvége programját a bánfalvi búcsú is. A Balfi Vendégváró Egyesület és a Balf Alapítvány negyedik alkalommal szervezte meg a rendezvényt, ami szemmel láthatóan beváltotta a hozzáfűzött reményeket.
– A balfi napokat szeretnénk népszerűsíteni a rendezvénnyel és vendégcsalogatónak is szánjuk a szüreti napokat és búcsút. Szeretnénk, ha az erre járók nemcsak átutaznának Balfon, hanem itt is maradnának néhány napra, vagy kedvet éreznének a visszatérésre – mondja két konferálás közt Bencze Jánosné, miközben mókás jelmezbe öltözött földijei integetnek a település Fő utcáján összegyűlt érdeklődőknek.

A helyi borokat kínáló standok előtt sorok kígyóztak, a falu panzióiban és a házaknál lévő kiadó szobákban is megugrott a forgalom ezen a hétvégén. A pomponos lányok és traktoros felvonulók sorait pedig itt-ott a kerékpáros turisták akasztották meg.
Bort kóstolgathattak az érdeklődők Sopron Fő terén is, ahol a szüreti napokat folklórműsor, felvonulás, kirakodóvásár és a szombat esti tűzijáték tette színessé. A soproni gazdák borai sok érdeklődőt vonzottak a térre, ahol szombaton este egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Azért a helyiek közül sokan megjegyezték: bár ilyen izgalmas lenne a városközpont minden nyári hétvégén...
Volt idő, amikor Bánfalván nem lehetett megtartani az őszi búcsút. Aztán a Bánfalváért Baráti Kör Egyesület – aminek Igrecz Katalin a valódi motorja – felelevenítette a hagyományokat, s a régi koreográfia szerint, 1999 óta újra minden évben megrendezik azt a sváb búcsúként is emlegetett programsorozatot, amelyen a részvételt még az elszármazottak és kitelepítettek sem mulasztják el. Így volt ez az idén is: Bánfalva népviseletbe öltözött lányai és asszonyai, kalapot emelő férfijai valódi összetartó s megtartó búcsúban mulattak hajnalig.

A helyi borokat kínáló standok előtt sorok kígyóztak, a falu panzióiban és a házaknál lévő kiadó szobákban is megugrott a forgalom ezen a hétvégén. A pomponos lányok és traktoros felvonulók sorait pedig itt-ott a kerékpáros turisták akasztották meg.
Bort kóstolgathattak az érdeklődők Sopron Fő terén is, ahol a szüreti napokat folklórműsor, felvonulás, kirakodóvásár és a szombat esti tűzijáték tette színessé. A soproni gazdák borai sok érdeklődőt vonzottak a térre, ahol szombaton este egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Azért a helyiek közül sokan megjegyezték: bár ilyen izgalmas lenne a városközpont minden nyári hétvégén...
Volt idő, amikor Bánfalván nem lehetett megtartani az őszi búcsút. Aztán a Bánfalváért Baráti Kör Egyesület – aminek Igrecz Katalin valódi motorja – felelevenítette a hagyományokat, s a régi koreográfia szerint 1999 óta újra minden évben megrendezik azt a sváb búcsúként is emlegetett programsorozatot, amelyen a részvételt még az elszármazottak és kitelepítettek sem mulasztják el. Így volt ez az idén is: Bánfalva népviseletbe öltözött lányai és asszonyai, kalapot emelő férfiai valódi összetartó s megtartó búcsúban mulattak hajnalig.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyerekek kapják vagyonát

A szegény és államilag nevelt tehetséges fiatalok jövőjének biztosítását tűzték ki célul.… Tovább olvasom