Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

A szigorítást is szorgalmaznák

Sopron - A mozgáskorlátozottak parkolási igazolványára vonatkozó szabályok országos szigorítását kezdeményezték. Sopronban is üdvözölnék az újításokat, de az egyesületi elnök szerint először a hozzáálláson kellene változtatni.
A visszaélések miatt a jövőben különbséget tennének a saját jogú és a hozzátartozói parkolásra jogosító okmányok között. Több esetben kiderült ugyanis, hogy otthon vagy éppen kórházban volt a mozgássérült, így rokonai jogosulatlanul használták a parkolókártyáját.

A tervek szerint az egyik parkolásra jogosító okmány saját jogú lenne, a jogosítvánnyal rendelkező mozgáskorlátozott tulajdonában lévő autóra adnák ki, a szállítói engedélyt a mozgásában korlátozott személyt szállító jármű vezetője használhatná. Ez egyórás ingyenes parkolásra jogosít majd, az előbbi változatlanul korlátlan várakozást tesz lehetővé.

A jogosultságáról sem a háziorvos dönt majd, mint eddig, hanem az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet doktorai. Változás lesz abban is, hogy a BM-adatbázishoz hozzáférhetnek a parkolóellenőrök, akik ellenőrizni tudják majd, hogy az igazolvány érvényes vagy nem.

Bognár Béla, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesületének elnöke elmondta, üdvözli a változásokat, de alapvetően az emberek hozzáállásán kellene változtatni.

A jövőben a színükben is megkülönböztetik a saját jogú és a szállítói mozgássérült-parkolókártyákat. Fotó: Magasi
A jövőben a színükben is megkülönböztetik a saját jogú és a szállítói mozgássérült-parkolókártyákat. Fotó: Magasi

– Hiába lesz többféle igazolás, ha nincs megfelelő kontroll, és az autósok nem érzik át, hogy a mozgáskorlátozottaknak segítenek azzal, amikor szabadon hagyják az épületekhez legközelebb eső parkolóhelyeket. Még nem hallottam azt sem, hogy a csalásoknak komoly következménye lett volna.

Magyarországon körülbelül 200 ezer parkolási engedélyt adtak ki mozgáskorlátozottaknak, s a becslések szerint a szabályok szigorításával nagyjából 30 százalékos csökkenés lesz az igazolványok számában.

A soproni polgármesteri hivatalban a városban és a környező 28 településen élő sérültek számára 2004 óta 1593 mozgáskorlátozott parkolási igazolványt állítottak ki. Komoly visszaélésről nincs tudomásuk, az országos hírekkel szemben itt nem jelentenek akut problémát a mozgáskorlátozott-igazolványokkal kapcsolatos csalások.


Az ügyintézés eddigi menete

A parkolási igazolványokat az okmányirodák állítják ki szakorvosi vagy az orvosi bizottság által kiállított igazolás alapján. Aki nem fogyatékos, hanem idős vagy mozgásszervi betegsége van, a háziorvostól kaphat igazolást. Ez az úgynevezett hétpontos nyomtatvány, amin a járást, a teherbírást értékelik, illetve hogy képes-e a beteg a tömegközlekedési járművek használatára. Ha a páciens hét pontnál többet kap, jogosult a parkolási igazolványra.

Olvasóink írták

  • 1. FrameSet 2009. április 22. 16:57
    „Amíg a rend őrei nem lesznek anyagilag érdekeltek az ellenőrzésben (pl.: a büntetés 10%-a nála marad, amiből még adózik is), addig simán elmegy a tilosban álló autók mellett, és messziről tojik az egészre.

    A városokban a gyorshajtó autósokat, motorosokat sem ellenőrzik úgy, ahogy azt kéne.

    A sebességmérő laseres radar a szekrényben porosodik a 7 napból 5-ször.

    Én nyitnék egy füzetet, és meló után ebbe be lehet iratkozni azoknak a rendőröknek, akik szeretnének pénzt keresni. (Max 3 órás "túlórát" engedélyezve, hogy más is hozzáférjen a "műszerhez".)

    Bünti pl: Br. 10% -a az övé.

    Eredmény: több péntük lesz a rend őreinek.

    Kevesebb gyorshajtó robogna át a zebrán.

    (Én is autós vagyok, 1975 óta.)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kempteni diákok látogatása

A Széchenyi István Gimnázium meghívására Sopron testvérvárosából, Kemptenből érkezett egy… Tovább olvasom