Kisalföld logö

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 18°C Még több cikk.

A szellemi tőkére, a kultúrára építene

Sopron - Tölli Balázs kinyitná a kapukat a Sopront építeni szándékozók előtt. Vágyik arra, hogy kulturális központtá fejlődjön a város, és fontosnak tartaná a tehetséges fiatalok támogatását, a szellemi tőke itthon tartását.

A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium igazgatója, Tölli Balázs szerint Sopron erőssége a kultúrában rejlik. Világhírű művészeink vannak, világhírű lehetne a Soproni Múzeum is, remek kiállításokat, programokat szervezünk, szerencsés lenne, ha több figyelem vetülne minderre.

Szomorúan tapasztalja, hogy a város szélén felépültek a fogyasztás templomai, s a Sopronban is teret hódító multik még mindig nagyobb tömegeket mozgatnak meg, mint a szellemi műhelyek.

Az igazgatónak markáns véleménye van az oly sokszor emlegetett lokálpatriotizmusról. Azt gondolja, nem a kimondott szavakban rejlik a soproniság. Nem akkor vagyunk jó lokálpatrióták, ha hiúan rátelepszünk a meglévő adottságokra, hanem akkor, ha befogadjuk a jót, és jól sáfárkodunk értékeinkkel.

– Mondom ezt én soproniként. Nyitott és befogadó vagyok, pedig ezer szál köt a városhoz. Szinte minden kerítés ismerősként néz vissza rám, annyiszor elballagtam előttük a nagypapámmal gyerekként. Ám ez a kötődés nem lehet önző és hiú. Inkább felelősséget ad. Meg kell mutatnunk másoknak is ezt a gyönyörűséget, de egyben befogadókká kell válnunk, és magunk közé kell engednünk azt, aki Sopronért még tenni tud, tenni akar. Sopron Bécs és Pozsony közelsége miatt egy határokon átívelő régió szellemi központja lehet, és ehhez mielőbb ki kell nyitni a kapukat, s megragadni a lehetőségeket. Nem szabad lemaradni ebben a csatában, mert bőven vannak jelentkezők a régió kulturális fővárosa címre – fogalmazott Tölli Balázs.

A gyökerekre építene: Tölli Balázs az iskola udvarán, a római kori kövek között. Fotó: Pók Viktória
A gyökerekre építene: Tölli Balázs az iskola udvarán, a római kori kövek között. Fotó: Pók Viktória

Az igazgatót bántja, hogy megváltozott az értékrend. Korábban sokkal fontosabb szerep jutott a szellemi épülésnek, a Berzsenyi-líceum 453 évvel ezelőtti alapításakor például egész Nyugat-Dunántúl szellemi bölcsőjeként működött. Sok helyen már rég rájöttek arra, nem egy új mobiltelefon, vagy a szezononként megújuló ruhatár tehet csak boldoggá, sokkal fontosabbak az élmények, a könyv, a kultúra, a tanulás.

– Régen, aki csak tehette, a városban maradt, itt alapított családot. Ma számos ismerősről tudok, aki más települést gyarapít a tudásával. Ez globális jelenség, és noha sokat beszélünk róla, még sincs komoly erőfeszítés azért, hogy hazahívjuk, itthon tartsuk tehetséges fiataljainkat. Én ebben látnám a jövőt, a megújulást. Felkutatni azokat, akikben valódi kötődés van a város iránt, segíteni, támogatni őket, megtalálni a helyüket a hűség városában. Ettől lehetne Sopron még értékesebb és valóban a miénk, egy építő közösségé.

S hogy mik a kedvenc helyek Sopronban?

– Elsősorban az iskola, ahol még jelen vannak múltunk emlékei. A Deák-kút, ahol ott az erdő illatát, a Festő köz, ahol a régi belváros hangulatát érzem, és minden apró kis utca, a zegzugos átjárók. Nekem Sopron az erdőből áradó csend és jó levegő, valamint a szüret illatának elegye. De szeretem a belvárosi köveket is, az iskola udvarán található római kori emlékeket, az ódon házakat, az igazi óvárost.

Olvasóink írták

  • 4. Beaubo 2009. október 31. 20:01
    „Teljesen egyetértek Tölli Balázssal, Sopron már nem építi fel a kultúrára, hanem a fogorvosok, a multik, fodrászokra és az olcsó üzletekre...Pedig ez volt Stornó, Liszt, Dorfmeister, Széchenyi városa! Régen büszke polgárok laktak itt amelyekkel foglalkoztak saját városukkal, építészetével, kultúrával. Manapság az önkormányzat dirigál az, mi kultúra. A Pro Kultúra saját unalmas rendezvényei probál kedveskedni a soproniaknak és a turistáknak, pedig már régen elveszítettek másik városokhoz és a szomszédos osztrák régióhoz képest. Persze a múltból nem lehet élni, de tovább kell fejleszteni a kulturát - de erröl szó sincs a mostani Fidesz-önkormányzattal amely csak védi, és konzervatív módon a saját értékeit minden ember nyakába rakja...pedig nem erröl szól a társódalom...
    Csak egyet mondom: messze vagyunk Európából !”
  • 3. adalfold 2009. október 27. 20:51
    „Hajrá Líceum, hajrá Sopron:):)”
  • 2. TancsKaszabell 2009. október 27. 08:33
    „Véleményem szerint az a képzeletbeli kapu már eléggé nyitva van.Sőt ! Ha körülnézek a városban jó néhány torzót is látok mert az önkormányzat ugye "kiválóan" teszi a dolgát.
    A vállalkozók között is egyre több az ügyeskedő befektető, ki védi meg a várost tőlük,kinek a feladata ez ?
    A népnyelv úgy tartja "több a gazember mint a polgármester..." Így igaz !

    Ha esetleg még más szerv is hibáztatható akkor ők is gombolják újra a kabátot...talán még nem késő,bár ahogy a város eladósodását elemezgetem inkább féltem mint bízok a jövőben.Nem is értem ezt a csodavárásnak minősíthető várakozást,lelkendezést !
    A város polgárait mintha nem is érdekelné mi folyik ebben a városban és hogy mi lehet a vége, hát azt pláne nem értik.Gyanútlanok !

    A város két szélén nagy a zűrzavar hát az már biztos.Hol is a vége ? Mi is lesz a városban lévő kis üzletek ,boltok sorsa,tessék már megmondani ? Lassan bezárnak mert versenyképtelenek ? Egyre fakóbbá válik a belváros,elszomorít,hogy a bezárt üzletek száma lassan de növekszik.
    Kinek az érdeke végső soron az a túlburjánzott bevásárlónegyed ? Hol van új termelő üzem,amely munkahelyeket jelent és a családok életlehetőségeit biztosítja ?Hogy állunk az ipari park fejlesztésekkel,jól elvannak abban az üvegpalotában.Kíváncsi vagyok mit tesznek-vesznek azok a "szakértők" ?
    Ki a felelős a történelmi belváros látványáért,azért,hogy olyan maradjon mint régen de ünnepi ruhákban ?

    Szerintem nem kapják meg az őket joggal megillető támogatást az önkormányzattól.
    Annyi minden teljesen felesleges dologra költik a köz pénzét,csak az elmúlt néhány hónap alapján is közel százmilliót fecséreltek el értelmetlen pártpolitikai propagandára, meghökkentően zavaros szoborra,kútfúrásra , pártlapra,túlméretezett ünnepségekre ...

    A "fogyasztás" templomai,...a multik...azt hiszem értem a rossz kedvét és a félelmeit is ! Igaza van,az igazi értékek "az élmények, a könyv, a kultúra, a tanulás." !

    Az igazgató úr a továbbiakban az iskolájáról értekezik jövőbe tekintő módon,mert ott van is mit méltatni ! A város kulturális életét a lehetőségeinkhez mérten méltatja és további aktivitást vár el.
    Én is !”
  • 1. FREDDY/S 2009. október 26. 16:06
    „Csak az a baj, hogy a jött-mentek nem így gondolják, nemde...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokkolóval rabolták ki a soproni tabakot

Az elmúlt hétvégén érkezett bejelentés a Soproni Rendőrkapitányságra, hogy rablás történt a soproni… Tovább olvasom