Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

A szanatórium is a reform végét várja

Az egészségügy reformjának árnyékában csak átmenetileg zárult le a kérdés: kié lesz az Állami Szanatórium...

A magyarországi közállapotokat hűen tükrözi, hogy az egészségügyi kormányzatnak közel két év sem volt elegendő, hogy eldöntse, marad állami tulajdonban, vagy az önkormányzaté lesz-e az Állami Szanatórium.

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, elhamarkodott kijelentések, majd cáfolatok kísérték azt a folyamatot, amely még 2005-ben kezdődött, s a közelmúltban ért véget, ha egyáltalán véget ért. Horváth Ágnes miniszter ugyanis egyértelműen az önkormányzat tudtára adta, hogy „az egyeztetés folytatására mindaddig nem látunk lehetőséget, amíg az egészségügyi reform keretében megkezdett struktúraátalakítási folyamat teljes körűen lezárásra nem kerül". Hogy az említett átalakítási folyamat mikor zárul le, arról nem szól a levél. Erre mondják: az elutasítás legjobb formája a halasztás...

Pedig volt olyan időszak – 2006 februárjában –, amikor az akkori miniszter, Rácz Jenő már azt írta a polgármesternek, hogy az átadással kapcsolatos teendőket a pénzügyminiszter elé terjesztette, igaz, előtte néhány hónappal a minisztériumból még azt válaszolták (írásban) a Kisalföld érdeklődésére, hogy „a soproni Állami Szanatórium tulajdonjogát soha nem kívántuk átadni senkinek". Aztán mégis, majd mégse. Igaz, közben jöttek-mentek a miniszterek, s megkezdődött egy egészségügyi reformnak nevezett folyamat, amelynek még senki sem látja a végét. Ebbe a homályba vesző ködbe helyezte levelében a mostani miniszter az egyeztetés esetleges folytatását.

Az előző soproni városvezetés – mint erről a Kisalföld többször is beszámolt – 2005 augusztusában kérte a szanatórium átadását. Akkor ez nagy vitát váltott ki, az ellenzék tiltakozott, mondván, félő, ez nem más, mint burkolt privatizáció. Az is jellemző, hogy a szanatóriumot gyakorlatilag kihagyták az „adom, nem adom" játszadozásból, a fejük felett alkudoztak, mintha nem is róluk lenne szó. Aztán a korábbi ellenzék kapott felhatalmazást a város vezetésére és ez garanciát jelentett számukra, hogy a szanatórium – ha átveheti Sopron – nem kerül értékesítésre. Ezért írt Fodor Tamás polgármester még márciusban levelet Molnár Lajos miniszternek, kérve az ingyenes vagyonátadást, vállalva az intézmény jelenlegi feladatait és hatáskörét. Jelezve, hogy megfelelő önrész biztosításával – uniós forrásokra támaszkodva – nagyszabású fejlesztéseket kezdenének. Erre a levélre már nem a címzett, hanem utóda válaszolt, amelyből fentebb már idéztünk. A kör tehát bezárult, de a szanatórium sorsa továbbra is bizonytalan.

Horváth Ferenc

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összefogott az egész ország

Felgyorsultak az események a peresztegi Árvai családban. A beteg Alexandert a Kisalföld cikke nyomán felkeresték a PET-CT-t végző intézmények, a vizsgálat után a kisfiút az elsők között kezelhetik a Magyarországon üzembe helyezett gammakéssel. Tovább olvasom