Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

A soproni kórház is elbocsát?

A kórháznak jelenleg nincsenek adósságai, de ez nem jelenti azt, hogy az év második felében ne hozzanak „megelőző" döntéseket azért, hogy továbbra is kiegyensúlyozott legyen a gazdálkodásuk.

– A kórház várható hiánya az OEP alulfinanszírozása miatt év végére elérheti a 200 millió forintot – mondta Simon István alpolgármester, majd hozzátette: eddig sikerült a gazdálkodást egyensúlyban tartani, de látni kell, ekkora összeget szinte lehetetlen kigazdálkodni.

– Az önkormányzat sem tudja ekkora összeggel támogatni a működési kiadásokat, hiszen 12 milliárd forint adósságot örökölt az előző városvezetéstől. Alaposan át kell tekinteni a szervezet működését, hiszen az említett 200 millió száz ember bére – közölte az alpolgármester.

– Nem azt mondom, hogy feltétlenül el kell küldeni dolgozókat, de az sem jelenthető ki kizárólagosan, hogy minden marad a régiben – tette hozzá Simon István alpolgármester. – Sajnos nem véletlen, hogy az ország különböző kórházaiban tömegesek az elbocsátások. Nem, mert a mostani finanszírozási rendszer erre kényszeríti az intézmények vezetőit. A soproni kórház a teljesítménykorlátozás miatt több százmillió forint bevételtől esik el az év első felében úgy, hogy közben az ellátási területe – a kapuvári kórház bezárása miatt – jelentősen megnövekedett, a potenciális ellátottak száma 80 ezerről 120 ezerre emelkedett. 

Damoklesz kardja tehát ott lebeg a soproni kórház felett is. Kérdés, hogy mit tehet maga az intézmény. Az a kórház, amely az igazgató főorvos, dr. Baranyai Tibor egy korábbi nyilatkozata szerint már ott tart, hogy nincs min takarékoskodniuk, minden tartalékukat feltárták.

Az OEP nyilván nem siet segíteni a bajba jutott kórházakon. Végső megoldásként marad az önkormányzat, amelynek a fenntartás és nem a működtetés a feladata, de érdeke, hogy kórháza ne halmozzon fel adósságokat, ne menjen csődbe.

A város segítene, ha lenne miből, de nincs. A kör ezzel bezárul. Marad a költségek, a kiadások csökkentése.

Horváth Ferenc

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb határátlépők nyílnak

Az osztrák belügyminiszter Kismartonban további kishatárátlépők megnyitását jelentette be. Ennek értelmében térségünkben június elsejétől, péntektől nyitva lesz a Sopron–Görbehalom és Szikra (Sieggraben), valamint a Sopron–Görbehalom–Asztalfő és Szikra közti átlépő. A magyar fél is hasonló lépéseket tervez. Tovább olvasom