Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

A Soproni kékfrank ötletgazdája is az MNB-be megy

Matolcsy György korábbi informális tanácsadóit, Varga Istvánt (a Soproni kékfrank kezdeményezője) és Róna Pétert jelöli a jegybank felügyelő- bizottságába a Jobbik és az LMP, az MSZP Katona Tamást delegálja.


Túlsúlyba kerülnek a mostani kormánypártokhoz közelállók a jegybank felügyelőbizottságában, noha formálisan ugyanannyi személyt jelölnek a testületbe a kormánypártok és az ellenzéki pártok - írja az index.hu.

A testület elnökének Járai Zsigmond volt jegybankelnököt és ex-pénzügyminisztert a legnagyobb frakció jogán a Fidesz delegálja. Az ellenzéki pártok közül az LMP Róna Pétert, a Jobbik pedig Varga Istvánt jelöli. Úgy tudjuk, mindketten Matolcsy György informális tanácsadói, illetve azok voltak a nyáron.

Varga István egyébként a Soproni Kékfrank pénzhelyettesítő utalványlétrehozásának egyik kezdeményezője volt, és a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke. Róna Péter még tavasszal, kora nyáron teljes mellszélességgel kiállt az új kormány mellett, bár az IMF hazaküldése körül már kritizálta a kabinetet.

A teljes cikk>>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csipkerózsika-álmát alussza a soproni Hotel Scarbantia-projekt

Fél évet csúszik a volt ruhagyár helyén tervezett Hotel Scarbantia építése a kulturális… Tovább olvasom