Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

A parkolóbérletek csak január 10-ig érvényesek Sopronban

A 2014-ben váltott éves parkolóbérletek csak 2015. január 10-ig érvényesek.

Hétfőtől péntekig reggel 7-től délután 4 óráig, szombaton 7–13 óráig lehet parkolóbérleteket vásárolni az Innovációs Központ (Verő József utca 1. szám) parkolási ügyfélszolgálatán.

Fontos tudnivaló, hogy az úgynevezett „lakossági bérlet" esetében a gépjármű forgalmi engedélyében szereplő lakcímnek és a kérelmező lakos személyazonosító igazolványában vagy a lakcímet igazoló hatósági igazolványában lévő állandó lakhelynek meg kell egyeznie. A lakossági éves bérlet ára az első gépjárműnél 4267 forint, míg a második járműre 8534 forint.

A zónabérletek megvásárlásához csak a gépjármű forgalmi engedélyére van szükség. Magánszemély számára a kombinált éves bérlet ára 76.810 forint, a harmincnapos bérlet 7681 forint. Az I. zónáért magánszemélyeknek egy évre 59.741, egyhavi bérletért 5974 forintot kell fizetni. A II. zónára az éves bérleti díj 42.672, a 30 napos 5121 forintba kerül. A III. zóna esetében az éves díj 29.870, az egyhaviért 4267 forint fizetendő.

A közületek számára a kombinált éves bérlet 96.012 forint. Az I. zóna 74.676, a II. zóna 53.340, a III. zóna éves díja 37.338 forint. A 30 napos bérlet ára a közületek részére 9601 forint (kombinált), 7468 (I. zóna), 6401 (II. zóna) s 5334 forint (III. zóna).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Digitális csatornán is fogható a Pulzus tévé

A rádióhallgatottsági felmérés szerint Sopron térségében a Nap Rádió, egy országos kereskedelmi… Tovább olvasom