Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

A Pannonhalmi Borvidék borai voltak a legjobbak a megyei versenyen

Az év megyebora ebben az évben, a fehérek között Oláh István olaszrizlingje lett, a vörösborok között pedig a Pannonhalmi Apátsági Pincészet nedűje érdemelte ki.

Egy fehér, egy vörös - a Pannonhalmi Borvidék borai bizonyultak a legjobbnak a megyei borversenyen

A 2013. évi, Fertőszentmiklóson megrendezett XII. Győr-Moson-Sopron Megyei Borversenyre 80 féle nedűvel szálltak versenybe a termelők, 38 féle fehérbort, ugyanennyi vörösbort, 3 rosét és egy sillert kóstolt és értékeltek a szakemberek.

A szakmai zsűri értékelése alapján – a tavalyi évhez hasonlóan – 2013-ban is a Pannonhalmi Borvidék borai szerepeltek a legeredményesebben: az év megyebora ebben az évben a fehérborok között Oláh István 2011. évjáratú olaszrizlingje lett, az év megyebora címet a vörösborok között a Pannonhalmi Apátsági Pincészet 2011-es nedűje, a tricollis vörös érdemelte ki. Az elismeréseket Kóczán Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke és dr. Urbán András, a zsűri elnöke adta át.

A hagyományoknak megfelelően a győztesek mellett számos különdíj is gazdára talált.

Így:

- Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságának különdíját a Fodróczy Családi Pincészet képviselője vehette át, a 2012. évjáratú cabernet franc-ért;

- Nemzeti Külgazdasági Hivatal Nyugat-Dunántúli Régiójának különdíja Horvát Imréhez került, melyet a 2012. évjáratú kékfrankos rose-val érdemelt ki;

- Fertőszentmiklós különdíját Hangyál Balázs kapta 2012. évjáratú tündér boráért;

- Sopron Megyei Jogú Város különdíját Bognár János érdemelte ki 2011. évjáratú kékfrankos borával;

- GYMS Kereskedelmi és Iparkamara különdíja Szemenyei Gyulához került, a 2012. évi rajnai rizlingért „cserébe";

- a Pannonhalmi Borvidék Hegyközségének különdíját a Babarczi Pincészet kapta meg, a díjazásra érdemes nedű pedig a 2012. évjáratú olasz rizling

- Soproni Borvidék Hegyközségének különdíja Iváncsics Zoltán elismeréseinek körét gyarapítja, most a 2009. évjáratú merlot-ja került a legjobbak közé;

- a Soproni Városkörnyéki Hegyközség különdíját a legjobb kékfrankos bor, illetve „gazdája" érdemelte ki - Roll Pincészet , 2011. évi kékfrankos

- Az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusa a Weninger Pincészet, 2011. évi kékfrankos borát találta különdíjra érdemesnek;

- Az Európai Borlovagrend Győri Legátusa pedig a Tatár Pincészet 2012. évi kékfrankos borát jutalmazta különdíjjal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújult a soproni Szalamadra tavi pihenőhely

Új úttal tették még komfortosabbá a tó és a Természetbarát-forrás környékét. A forrás vize egyébként… Tovább olvasom