Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

A nyelv tanulását szorgalmazták

Kiemelték a Többnyelvűség az óvodákban című nyelvoktatás-módszertani kézkönyvet is, amelynek koncepcióját közösen dolgozták ki a projekt résztvevői.

Alsó-Ausztriában 2003 óta, közel tíz éve létezik az Alsó-ausztriai Nyelvi Offenzíva elnevezésű kezdeményezés, amely a szomszédos népek nyelveinek tanulása színes palettáját kínálja a tartomány intézményeiben.
Az azóta elért sikerekre alapozva jött létre az Educorb, az a határon átnyúló osztrák–magyar képzési projekt, amelynek négyéves tevékenysége eredményeit vették számba a tegnapi soproni kétoldalú zárótalálkozón.

Mint a rendezvényen megtudtuk, a négy és fél évig tartó, 830 ezer eurós (mintegy 240 millió forintos) költségvetésű program kitűzött célja volt a nyelvi akadályok lebontása, a többnyelvűség gyerekkorban való megalapozása. Alsó-Ausztria és a Sopron–Fertőd Kistérségi Társulás kiválasztott intézményeiben több száz gyermeknek adatott meg a lehetőség, hogy egymás nyelvét tanulja.

Ezen túlmenően határon átnyúló együttműködések is létrejöttek.
Minderről azon a hétfői sajtótájékoztatón esett szó, amelyet Franz Rennhofer, az alsó-ausztriai Regionális Fejlesztési Szövetség elnöke, Barbara Schwarz, a tartományi kormány szaktanácsosa, Fodor Tamás soproni polgármester, a kistérségi társulás elnöke, valamint Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója tartott a hűség városában.

Az eseményen az eredmények között kiemelték a Többnyelvűség az óvodákban című nyelvoktatás-módszertani kézkönyvet is, amelynek koncepcióját közösen dolgozták ki a projekt résztvevői.

Olvasóink írták

  • 1. plaane 2012. május 22. 09:12
    „És mit szól ehhez a BEPF? Ingyé?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őrület, mit művel a labdával a soproni srác - Fotók, videó

Állva könnyebb csinálni, mint ülve, vagy fekve. A három órás menet egy 90 perces focimérkőzésnek… Tovább olvasom