Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

A nevelőintézet felügyelője adta el a drogot a fiataloknak Sopronban

A bíróságról egyenesen a börtönbe vitték azt a huszonkilenc éves, soproni férfit, aki kábítószer-kereskedelem miatt 14 év fegyházra ítélt kedden a Győri Törvényszék. Dr. Németh Miklós tanácsa két év börtönre ítélt egy nevelőintézeti felügyelőnőt, aki a bíróság állásfoglalása szerint a gondjára bízott tinédzsereknek adott el marihuánát.



"Jóformán mindenki tudta Sopronban, hogy B. Balázstól lehet kábítószert venni" - jellemezte a főügyészség képviselője a most első fokon befejeződött ügy elsőrendű vádlottjának cselekményét. Csak ebben az eljárásban tíz szereplőről derült ki, hogy marihuánát vagy amfetamintartalmú kábítószert vásárolt a férfitől, az ő vallomásaik alapján a kör ennél jóval szövevényesebb. Egyik kuncsaftja volt K. Lóránt, aki 2005 és 2008 között havi 100 ezer forintért vett tőle marihuánát a tényállás szerint.

B. Balázst 14 év fegyházra, a csak birtoklással vádolt K. Lórántot 2 és fél és börtönre, a főként szintén birtoklás miatt elmarasztalt V. Istvánt 4 évre, V. Melindát a soproni nevelőintézet volt felügyelőjét pedig 2 év börtönre ítélték. Mindegyik vádlott fellebbezett.


A 2009 és 2010 közötti esetek után V. Melindát elküldte a bentlakásos otthon, s a bíróság által bekért fegyelmi iratokban szerepelt az elmarasztaló mondat: "ezeknek a fiataloknak az intézet a családja".

Ennek ellenére két tizenhat évesről és egy (akkor)tizennégy évesről derült ki, hogy "Melinda nénitől" kapta a drogot, s hogy a leleplezés előtt valakiket betörésen kaptak. Két monitort, tusfürdőt, élelmiszert foglaltak le a nyomozás során, hiszen a hátrányos helyzetű, állami gondozott tiniknek nem volt a kábítószer vásárláshoz megfelelő jövedelme, bűnözni kezdtek.

B. Balázst a kiszabott 14 évre tekintettel azonnal előzetes letartóztatásba helyezték, rendőrök várták az ajtó előtt, s már rajta volt a bilincs, amikor családjától elbúcsúzhatott.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így válik semmivé a Baumax Sopronban - fotó

Az üzlet bezárt, a parkoló előtti nagy hirdetőtábláról kedden délelőtt szedték le a feliratot… Tovább olvasom