Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

A megelőzést tartja fontosnak

Sopronért-díjjal tüntették ki dr. Léva Csaba szakfőorvost a fogászati ellátásában nyújtott munkájáért.

Sopron fogászati ellátásában nyújtott több évtizedes eredményes tevékenységéért Sopronért-díjjal tüntették ki dr. Léva Csaba szakfőorvost. Az elismerést Walter Dezső polgármestertől vehette át a hűség napi ünnepségen. Sopron egyik legelismertebb és közkedvelt szakfőorvosa, dr. Léva Csaba (62) nevéhez számos olyan helyi kezdeményezés fűződik, amely összességében meghatározó jelentőséggel bírt az évtizedek fo lyamán. Közel négy évtizeden át első és utolsó munkahelyét a sop roni szakorvosi rendelőintézet és annak utódintézményei jelentet ték.

A városi szakfőorvosi teendők ellátásával is megbízták. Mint osz tályvezető főorvos, Sopronban az ő irányításával vezették be a hetvenes években a hétvégi és az ünnepnapi fogorvosi ügyeleteket. Kiemelkedő szakmai felkészültségé nek, tudásának elismeréséül két al kalommal a Soproni Orvosi Kamara alelnökévé, egyúttal a fogorvosi ta gozat elnökévé választották.

E tisztségeket napjainkban is viseli. – Széchenyi-gimnazista korom ban erősödött meg bennem az el határozás, hogy fogorvos leszek – emlékezik pályafutása kezdeteire dr. Léva Csaba. – Budapesten a fogorvosi tanulmányok mellett ak tívan sportoltam, úsztam: 1963-ban 1500 méteren az egye temisták gyorsúszó versenyében országos bajnoki címet szereztem. Két évre rá, diploma után Léva Csaba minden energiáját a mun kájának szentelte.

Éveken át isko lafogorvosként kezelte a gyerme kek fogait, de a fő hangsúlyt a megelőzésre helyezte: az ő kezde ményezésére indult el a fluorprog ram, amelynek eredményei ké sőbb egyértelműen megmutatkoz tak. Évtizedekkel ezelőtt ő alapí totta meg az egyetemen a fogászati ellátást. Rendszeres felvilágosító munkát végzett óvónők és peda gógusok – közvetve az egész diák ság – részére, míg az utóbbi évek ben tudományos továbbképzése ket szervez fogorvosok számára. – Tapasztalataim szerint napja inkban az ifjúságnak már jobb ál lapotban vannak a fogai, mint sok évtizede, köszönhetően a szájhigi éné iránti igényességnek, a szülők és a pedagógusok intő szavának – tekintette át a soproni helyzetet dr. Léva Csaba.

– A középkorosztály nál ugyanakkor nem beszélhetünk számottevő javulásról. Nagyban rontott a helyzeten, hogy a fogpót lások finanszírozásából például ki vonult a tb. Viszont ami a fogászati munka műszaki hátterét illeti, óri ásit fejlődött a különféle beavatko zásokat segítő, s a páciens számára is fájdalommentességet biztosító géppark. Gosztonyi Miklós Fotó: Gosztonyi Dr. Léva Csaba: „Pályafutásom kezdetén hat, napjainkban 16 fogorvos dolgozik a rendelőintézetben."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopronért-díjas fotóművész

Több, mint harminc éve készít akt és műemlékfotókat Horváth Endre, a Soproni Fotóművészeti Kör elnöke, akinek 29 önálló és több mint 100 csoportos kiállítása volt. A művészt Sopronért-díjjal tüntették ki a hűség napján. A diplomás fotóművész számtalan nemzetközi és hazai díj tulajdonosa jelenleg az egészségügyben dolgozik. Tovább olvasom