Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

A karácsonyi halat fogják

Az idén a Fertő tavi halászbokrok a karácsonyt közvetlenül megelőző időszakra tervezték a lehalászást.
Az idén a Fertő tavi halászbokrok a karácsonyt közvetlenül megelőző időszakra tervezték a lehalászást. Közbejött azonban a korai kemény tél, ami miatt befagyott a tó vize.

– Egy-két centiméteres, úgynevezett hójég akadályozza a munkánkat – mondja Gergácz László őstermelő. – Az időjósoktól azonban jó híreket kaptunk, ezért bízunk abban, hogy hamarosan motorcsónakra szállhat a kilenc halász, akik összesen kilencszáz hektárnyi vízfelület urai.
Húzóhálóval mintegy 15-20 mázsa pontyot, ragadozót, őshonos halat szeretnének kifogni.

Így a legfrissebb karácsonyi halhoz juthatnak hozzá a fogyasztók, mert tároló bárkákban és hálókban tartjuk őket a tó vizében.
Az elmúlt évekhez viszonyítva bizonyos halfajták, mint például a süllő, a harcsa száma növekedett, de csökkent az angolnáé. A fajták kiválasztása immár tervszerű, tudományos munka alapján zajlik, hiszen a halászati joggal rendelkező Fertő-Hanság Nemzeti Park az őshonos, a tóra jellemző ivadékok telepítését szorgalmazza. Az értékesítésükkel nincs is gondjuk a halászoknak.

A Sopron környéki vendéglők, kereskedők szívesen vásárolják a friss fertői halat. Többet is vennének, mint amennyit kihalásznak. A probléma a víz mennyiségével van. Továbbra is, mint évek óta, nagyon alacsony a vízállás. Gergácz László szerint mintegy 45 centiméternyi hiányzik a tóból, ami miatt a halak elhúzódnak a mélyebb ausztriai területekre. Az ívás sem annyira sikeres, ráadásul a nyári oxigénhiány is megtizedelte a halállományt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűz ütött ki egy soproni lakás pincéjében

Húsz lakást és sok-sok emberéletet veszélyeztetett az a tűz, amely szerdán hajnalban Sopronban lobbant fel a Hátsókapu 8. szám alatti ház pincéjében. Tizenhárom lakót oxigénmaszkban mentettek ki. A felszálló füstöt két lépcsőházban is érezni lehetett, valamint beszivárgott a szobákba, koromnyomot hagyott a falakon is, ezért a tűzoltók a a kitelepítés mellett döntöttek. Tovább olvasom