Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

A jó társasághoz csapolt sör illik

A Soproni felmérése szerint a sörfogyasztók többségének a legnagyobb baja az, ha nem hideg a folyékony kenyér. A minőség sok esetben másodlagos.


A Soproni Sör gyártója, a Heineken Hungária Zrt. kampányt indított a tökéletes sörcsapolás elterjesztéséért. Ennek során kiképezték a vendéglátóhelyek alkalmazottjait, s egyúttal felmérést is végeztek a fogyasztók körében. A fő cél a csapolt ital népszerűsítése volt.


Ebből kiderült, hogy a megkérdezettek több mint a felének az a legfontosabb, hogy hideg legyen a folyékony kenyér. A minőség sok esetben másodlagos.

- A csapolt sör megítélése nem csupán azon múlik, mi van a hordóban, hanem nagyrészt azon is, hogy onnan miként kerül a korsóba. Az elvárásaink továbbra is szigorúak, azokon a vendéglátóhelyeken, ahol nem tartják be a higiéniai előírásokat, le is szereltük a Soproni sörcsapokat - mondta el Benedek László, a Heineken Hungária Zrt. értékesítési igazgatója.

Képalá.: Melegh György bemutatta, a helyes sörcsapolási technikákat.
Melegh György bemutatta, a helyes sörcsapolási technikákat.


Arról, hogy a cég nem a levegőbe beszél csütörtökön Sopronban bemutatót is tartott. Melegh Gyögy független sörcsapoló mester kifejtette, a tévhit, hogy a csapolt sört vizezni lehet. Miután zárt rendszerről van szó, ez képtelenség.

- Fontos, hogy csapolás előtt a poharat, vagy a korsót hideg vízzel öblítsék át - folytatta a mester. - Az úgynevezett cseppsört pedig ki kell engedni. E két megoldással sokkal lágyabb és élvezhetőbb italt kapunk.
 

Olvasóink írták

  • 9. simonclean2003 2010. június 25. 21:56
    „Minden meggyőződésem, a csapolt sör küllemét és a gyártott minőségre utaló ízét a csapolástechnika és a csapoló szerkezet rendszeres fertőtlenítése, tisztán tartása biztosítja. A rendszer rendszeres heti - két heti fertőtlenítése és a hordó KEG-jével érintkező KEG csap biztosíthatja a tiszta minőségű, ízére, zamatára gyártott sör minőséget. De nem elég beszélni a poharak dőlésfokáról, a poharak vizes öblítéséről, a cseppsör elengedéséről, hiszen beszélünk arról, mely megállapítás, hogy a kifolyó csap csapolásnál ne érjen bele a sörbe, hiszen a két csapolás között a habbuborékok rászáradnak a kifolyó csapra és az romlásnak és fertőzésnek indul.
    A KEG csapba (csapoló berendezés) a hat hetes fertőtlenítési idővallumban hányszor szárad be a sörcsap a levegő hatására, ha a kifolyó csap 1-2 korsó sör beleérintésénél már baktériumot termel??? A napi üzemeltetési szünet - pld. az üzlet zárása és nyitása közti szünet - a beszáradástól történt erjedés rendkívüli módon megrontja a sör minőségét a mikroorganizmusok jelenléte miatt. Egyszerű ivóvíz minőségű kiöblítéssel és a fertőtlenítés nem elvégzésével nem lehet a minőséget megőrizni, mivel a vizes öblítés csak felhígítja a mikroorganizmusok csíraszámát, de azokat nem pusztítja el. A sörben lévő 4-5-6%-os alkoholtartalom szintén csökkentheti, de szakemberek mikrobiológiai vizsgálatával kimutatva csak vegetálnak és újra élednek.
    Megdöbbentő sajnálattal állapítom meg a szakma illetékesei részéről, mivel csak a kifolyó csapról és a pohárba töltő csapolástechnikáról beszélnek, és ezzel a legsúlyosabb és legfontosabb megoldási kérdést elkendőzik. Szeretném minden szakember tudomására juttatni a következőt - a hordó megcsapolása minden esetben a legfontosabb higiéniai feladatok közé tartozik! Egy zárt rendszerben (hordó) történt töltés után, mely a legjobb minőséget képezi, a leggyorsabb időn belül lehet tönkre tenni a gyártott sör minőségét, és ezt követően már lehetetlen a gyártott minőség megtartása. És felhívom a figyelmüket részemről fenntartom álláspontomat!!! Következő - a KEG csap, melyet csapolásnál hordóhoz csatlakoztatunk, nagyon sok esetben, 97%-ában nem tiszta állapotban kerül összeköttetésbe a steril sör nedűvel. Így a KEG csap, mely a hordó száján lévő KEG-et benyomja érintkezéséhez a hordó tartalmával, és összeköttetésbe lép a csapoló berendezéssel, az a nem tisztított - fertőtlenített gyakoriságú, ezáltal mikroorganizmusokkal szennyezett rendszerbe kerül a tiszta sör, így gyakorlatilag legtöbb esetben a tisztán gyártott, jó minőségű nedűt már a hordóban lefertőzi.
    Amikor a kiürült hordóról leveszik a KEG-et, hatalmas vákuum keletkezik, mellyel a levegőből és a környezetből beszívja a baktériumokat, a sörbuborékok azonnal rászáradnak és ezek sokkal erőteljesebben indítják meg a baktériumok elszaporodását, mint azt bárki is gondolná. Erről a csapolástechnikáról nem beszélnek a reklámok és a szakemberek is más irányba terelik a fogyasztók figyelmét, valamint az iparág az általuk kihelyezett csapoló berendezéshez nem biztosít olyan adaptert, amellyel minden szerelés nélkül, a leggyorsabban és legegyszerűbben a fertőtlenítési feladatot bármely időpontban a vendéglátó egységben a csapoló berendezés kezelője el tudná végezni! Még csak a figyelmét sem hívják fel a vendéglátósoknak a rendszeres fertőtlenítési feladat elvégzésére. Igen, van vizes öblítési lehetősége minden csapoló berendezésnek, de vagy használják, vagy nem, de elkerülhetetlen a heti - két heti fertőtlenítési feladat elvégzése. Szomorúan kell hallanom azon helytelen megállapítást, melyet megcáfolni kívánok, hiszen csak a fogyasztók félrevezetése a médiában, hogy a fejlett országokban nagyobb a sörkultúra, nagyobb a sörfogyasztás, ezért kell heti - két heti gyakorisággal fertőtleníteni. Teljes tudatom mellett bizonyítom, hogy ez is a sörcsapoló mester helytelen megállapítása. Ahol nagyobb mennyiségű sör fogy el, ott sokkal nagyobb az öntisztítás. Ahol kevesebb sörfogyasztás van, ott sokkal nagyobb a beszáradási lehetőség, erjedés, és indokoltabb a gyakori fertőtlenítési tisztítás a minőség megőrzése érdekében.
    Így a hordó KEG csapolásától egész a kifolyó csapig már minőségromlást idéz elő a csapoló berendezés kezelője, mivel nem rendszerességgel, minden hordócserénél nem tisztítja a KEG csapot vízzel. A 6 hetes intervallumú iparág által végzett tisztítás, fertőtlenítés elenyésző, amennyiben ezen köztes időben minimum hetente - két hetente a vendéglátó egység csapolója nem végez fertőtlenítést. Miután minden egyes csapoló berendezés, de legalább 90%-a az országban valamelyik iparág tulajdona, ezért pontosítani szeretném a kérdést. A berendezésen egy garanciával egybekötött és javításokkal ellátott feladatot végez el a kiküldött KEG szervízes. Ez magában véve annyit foglal magában, hogy nem elsőrendű a fertőtlenítési feladat, hanem karbantartásról van szó, szét kell szerelni a csaprendszert, a csaprendszerben ógyűrűt kell cserélni, be kell élelmiszeripari kenőanyagokkal bizonyos részeket kenni, kisebb-nagyobb meghibásodásokat, vagy elállítódásokat a megfelelő további működés érdekében meg kell javítani, adott esetben vezetékcsövet is kell cserélni, és ezt bezárólag, munka végeztével, miután mindent összefogdosott, így jobb esetben egy 15 bar nyomásos kompresszorral és ahhoz megfelelő, előírt technológiával és kémiai anyaggal egy nagy fertőtlenítést végez. Több részből indokolt a fertőtlenítés komoly elvégzése, hiszen jól összefogdosta, másrészt olyan új anyagokat cserél, melyek korántsem biztosítják a fertőtlenített állapotot. Na ez egy dolog, ezt biztosítja a sörgyár. De a szervizes fertőtlenítés minimum 6 hetente, de van úgy, hogy csak 50 naponta történik. Ezt a vendéglátó egységekben a szerviz napló igazolja. Ezen időintervallumon belül kérdem én, ki a felelős a rendszeres fertőtlenítésért és a gyártott minőség megőrzéséért a fogyasztó irányába?
    Hiszen a két csapolás rendszeressége és folyamatossága között a KEG csaptól a kifolyó csapig lévő belső rendszerben túlzottan halmozódnak fel a minőségre és egészségre káros mikroorganizmusok, melyek tönkreteszik a minőséget és ezt a témához kapcsolódó sörcsapolás technika, mely a pohár és a kifolyó csap között történik, már nem javíthatja. Tessék elképzelni tisztelt tájékozódó sörfogyasztók, vagy illetékesek, hogy a reklámban bemutatott független sörcsapoló mester minden bemutatáshoz kap a sörgyártól egy frissen, szinte bemutatás előtt abszolút fertőtlenített csapoló berendezést fertőtlenített KEG csappal, hiszen ha ez nem így történne, hogy fertőtlenített berendezéssel megy oda, akkor a tisztán csapolt sört a kifolyó csaptól a pohárig ebben a formában igen nehéz lenne neki bemutatni. Fontos a pohár csapolás előtti vizes öblítése több okból kifolyólag. Egyrészt simává teszi a pohár belső falát, másrészt a pohár falán lévő, a levegővel érintkező belső felületeken jelenlévő mikroorganizmusokat leköti. Természetesen egy tisztára mosott pohár, mely tisztasága által cseppmentesen tud száradni, azon nem teremnek meg a mikroorganizmusok, de jó lenne, ha minden pohár olyan tiszta lenne.
    Igen, tiszta berendezéssel és tiszta pohárral lehet reklámozni a csapolástechnikát, és csábítani a sörfogyasztókat. De hogyan tudja ezt valóra váltani ott, ahol 10 - 20 - 30 akár 40 - 50 napja nincs elvégezve a KEG csaptól a kifolyó csapig a fertőtlenítés és nincs szabályozva az, hogy a csapoló berendezés kezelője ezt megtegye? Ott kérem, hiába mutatja be a 45 fokos csapolási szöget, a pohár tartását és hiába végez a poháron vizes öblítést, és a kifolyó csap szárát bármennyire nem tartja bele a csapolandó sörbe, az a csapolt sör a fogyasztó számára már meg sem közelíti a gyártott minőséget, sőt a baktériumok száma meglehetősen elszaporodik a belső rendszerben, így veszélyeztetve van a minőség és a fogyasztók érdeke, valamint a médiában megszólított fogyasztók és gyártók nyilatkozata arra utal, elismerésükkel, hogy csökken a csapolt sör fogyasztás igen nagy jelentőséggel, mert az említett nem tisztán tartott sörcsapból kifolyt sör habja csapolásnál felhabzik, és a vendég elé, az asztalra szinte már egy elporladt, hab nélküli, ízre zamatára nem jellemző sört kerül. Hát valami oka van a csapolt sör forgalmának visszaesésének! Maradjunk a tényeknél!
    Ennek a megoldása, fenntartva a jó csapolástechnikát, de elkerülhetetlen a rendszeres heti - két heti teljes csapoló rendszer fertőtlenítése és a KEG csap hordócserénkénti vizes öblítése, melyet előírásos gondossággal kell végezni. Ennek betartása az iparág és a hatóság előírásai alapján kell hogy történjen, nem pedig csak a lényeg elkendőzése és a felületes dolgok reklámozásáról van szó.
    Önmaga a vendéglátóipari egység az iparág támogatása nélkül a fertőtlenítő adapter és a használatos kémiai biztonság megoldásával nem tud kiépíteni magának HACCP-t, sem Jó Higiéniai Gyakorlatot, mert nem az övé a csapoló berendezés. A HACCP betartásáról minden élelmiszerrel érintkező berendezésről, annak fertőtlenítéséről és tisztántartásáról a csapoló berendezés kezelőjének ez esetben tisztítási naplót kell vezetni, melynek alapján a hatóság ellenőrizni tud, el tudja végezni azon feladatot, melyet összehasonlít az elvégzett fertőtlenítési feladat időpontjával és a minőség megfelelőségét ellenőrizni tudja, valamint hanyagság végett szankcionál. Na ez az, ami még nem történt meg, mert nem vezet egy kereskedelmi egység sem tisztítási - fertőtlenítési naplót a csapoló berendezés fertőtlenítéséről, vagy vizes öblítéséről, csak az iparág a hat heti garanciális bejárásról, fertőtlenítésről. Miután a vendéglátó egység el sem végzi, holott meg kellene hogy tegye a feladatköréhez tartozóan. Erről nem beszél a csapolástechnika, sem az iparág, sem a hatóság. Így valószínű, hogy a csapolt sör és egyéb más csapolt italok veszélye fentáll, és a jelen probléma megoldásért kiált.
    Szakmai érdeklődésükre szívesen állok mindenben rendelkezésükre.

    Simon Géza
    Simon Clean 2003 Higiéniai Kft.
    www.simonclean.hu
    info@simonclean.hu
    06 20 334-5778”
  • 8. vitriol2 2010. június 13. 11:37
    „-"Pont egy "MELEG"-- nevű beszél a hideg sörről.."
    -"Mint ha csak a 70-es években lennék, -sugalló pártpropaganda."
    -"Reakciós ellenforradalmár vagy! :D"
    hát igen ezek vagyunk MI????”
  • 7. Sagittarius 2010. június 11. 16:40
    „5. Tapmancs 2010.06.11. 13:43
    "Reakciós ellenforradalmár vagy! :D"

    Eeeh, annál sokkal rosszabb!
    :-))))))”
  • 6. Filtec 2010. június 11. 15:16
    „Jé! Kijavították! És nem törölték a hozzászólásomat?
    Mi történt?”
  • 5. Tapmancs 2010. június 11. 13:43
    „4. Sagittarius

    Reakciós ellenforradalmár vagy! :D”
  • 4. Sagittarius 2010. június 11. 09:09
    „Azt majd én eldöntöm ki, és mi illik a jó társaságomhoz! Mint ha csak a 70-es években lennék, -sugalló pártpropaganda.”
  • 3. máris 2010. június 11. 09:06
    „Az élet visszáságai! Pont egy "MELEG"-- nevű beszél a hideg sörről!”
  • 2. bobo 2010. június 10. 21:24
    „Tessék? Hogy nem hideg a sör?

    http://www.youtube.com/watch?v=aeQ66xv_KX4”
  • 1. Filtec 2010. június 10. 20:58
    „ 
     
     
    Re: cikk:

    "Ebből kiderült, hogy a megkérdezettek több mint a felének az a legfontosabb, hogy nem hideg legyen a folyékony kenyér."
     
    ...", hogy nem hideg legyen a folyékony kenyér."
     
    Hanem lenni meleg a folyékony kenyér.
     
    Általános iskolában már tanítják a magyart. Talán el kéne végezni a Kisalföld újságíróinak is.
     

     
     
      
     
     ”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hőségriadót rendelnek el Sopronban

Pénteken 0 órától másodfokú hőségriadót rendelnek el Sopronban. Tovább olvasom