Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

A hónap végén nyílik a Lidl Sopronban

Városszerte óriásplakátokon lehet találkozni a hirdetéssel: a hónap végén nyílik a Lidl első boltja Sopronban.

Ha lassan is, de Sopronban is megnyitja első áruházát a Lidl. Városszerte megjelentek a plakátok, amelyek szerint a hónap végétől már fogadják a vásárlókat.

Sok időbe telt, amíg eljutottunk idáig. S tegyük hozzá, a hírek szerint a cég egy újabb üzletet is nyitna Sopronban…

A Győri út igazi bevásárló utcája lett Sopronnak. A városba bevezető úton elsőként a Tesco nyitotta meg áruházát. Az évekig tartó szünet után sorra nőttek ki a földből a bevásárlóközpontok.

Megjelent a Jysk, az OBI, a Baumax, az Alpha Park, valamint a Family Center. A ˝préses˝ körforgalom szomszédságában az Aldi üzletlánc áruháza épült meg. A belvárosi Lackner Kristóf utcában - a valamikori pamutgyár helyén - pedig az Interspar hozott létre egy bevásárlóközpontot.

Ha a lassan is, de Sopronban is megnyitja első áruházát a Lidl.
Ha  lassan is, de Sopronban is megnyitja első áruházát a Lidl.


S még akár újabbak is nyílhatnak. Az erről szóló korábbi cikkünket itt olvashatja el.

Nem mehetünk el szó nélkül a közlekedés mellett. A Győri úton a járműveket immár négy lámpa is irányítja, s alkalmanként tartja fel a forgalmat. A kocsisor ezért nem ritkán a Kőszegi úti körforgalomig torlódik fel.

Ésszerű lett, lehetett volna egy szervizút megépítése. Tudjuk, ez pénzbe kerül, amit valakinek fedeznie kellett volna.

Így egyelőre nem marad más választásunk, járjunk bevásárolni a Győri út egyik áruházába, s közben várjuk meg, amíg a lámpa zöldre vált. A piros idején pedig mélyedjünk el az egyes boltok akciós termékeit hirdető plakátjaiban.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. Ovinkor 2010. november 10. 11:06
    „tomee87
    Nem kiragadott példák.

    Ott ahol a magyar áruk aránya bőven 70% fölötti, nem beszélhetünk a magyar áruk kiszorulásáról.

    Számos megbízható forrás mutatja: alaptalan az áruházláncok elleni vádaskodás.

    Amit a magyar gazdaságszerkezetről írsz, nevetséges. Tavaly a magyar GDP 82%-a az exportból realizálódott, ennek pedig 80-a nehézipari (zömmel gépipari) termék. A mezőgazdasági termelés és export forradalmi felfuttatása kevesebb lehetőséget rejt magában, mint egy jelentősebb gépipari beruházás. Szomorú, de ez a helyzet.

    Támogatnád, hogy a német és francia munkások kitiltsák a magyar termékeket a piacaikról, hiszen nem kell oda külföldi áru? "Német embernek német Audit?" Nem olyan egyszerű ez, mint ahogy elképzeled.”
  • 27. atika61 2010. november 10. 09:34
    „IGEEEEN!
    Magyar termék a SPAR-ban???
    Röhelyes vagy! A nyár kellős közepén miért a Holland méregdrága paradicsomot kell árulni a sokkal olcsóbb Magyar helyett?
    Ez csak egy példa a sok közül.......”
  • 26. egysoproni_ 2010. november 10. 08:05
    „én még az Aldiban sem jártam és a Pennyben sem sokszor. A Tesoba nagyon ritkán térek be és a Tempo/Akkord/CBA-ba is. Ezek helyett inkjább a Spárt és Interspárt részesítem előnyben. Sokkal szebb és frissabb a zöldség, gyümölcs, felvágott és egyéb hentesárú. Árban pedig ugyan az mint bármely másik, sőt! Ja és arról nem is beszélve, hogy nagyrészt magyar termékeket árulnak! Szerintem a sajátmárkás SBadget termékeik sem rosszak.”
  • 25. tomee87 2010. november 09. 22:53
    „#23 muskátli
    Csak míg Magyarország gazdasága mindig is az őstermelés, mezőgazdaság, iparból állt, nekünk nincsenek nagy multijaink amik terjeszkednének az egész világon, és hozhatnánk be velük külföldről a pénzt. Míg külföldön van, ott azért nem érinti érzékenyen az országok gazdaságát a termelők, kisipar csődbemenése. De minket igenis hátrányosan érint, ezért nem kell kinyalni a sok külföldi multi seggét, hanem igenis a hazait kell támogatni, amíg lehet.”
  • 24. muskátli 2010. november 09. 19:05
    „22
    ha már ilyen okosságokat mondasz, gondolod ez máshogy nem ugyanigy müködik?
    "mi lesz a szegény őstermelőkkel, gazdaságokkal, iparokkal, üzemekkel " ? semmi, csödbe mennek, lényeg hogy a mocskos menedzserek zsebe tömve lesz. és ez világszerte igy megy, a kicsi meg megdöglik lassan”
  • 23. tomee87 2010. november 09. 18:39
    „#21 Ovinkor
    Nem kell példálózni 1-2 kiragadott példával.... Alig van magyar árú külföldön, ellenben hazánkban hemzsegnek a külföldi áruk a boltok polcain.
    A legtöbb magyar árú pedig nem egy külföldi üzletlánc polcain van, ahogy Te képzeled, hanem az ún. "szociális bolthálózat" boltjaiban, amiből szerencsére egyre több van az országban (boltlista van a neten).
    A külföldi tulajdonban lévő Danone, Nestlé, Balaton és társai. Magyarországon előállított (de többségben nem magyar alapanyagokból) készült termékeket, pedig nem nevezhetjük Magyar terméknek (ellenben a külföldi multi üzletláncok ezeket is annak sorolják, becsapva olyanokat, mint Te is).”
  • 22. Ovinkor 2010. november 09. 15:40
    „18. hozzászólás tomee87 2010.11.08. 20:38
    Az osztrák áruházak zöldborsó- és csemegekukorica-készletei pl. Magyarországról származnak. A német konzervgyárak főleg magyar meggyből állítják elő a konzervet. Stb.

    Egy ma megjelent felmérés szerint (Menedzserfórum) a legkevesebb a lekvárból (53%) és a legtöbb a baromfihúsból (98%) magyar áru a hazai polcokon.

    A legtöbb magyar áru a Matchben van. A külföldi tulajdonú hazai áruházláncok 73%-ban, a magyarok 82%-ban magyar terméket forgalmaznak. A külföldi áruházláncok jelentős részben külföldre visznek termékeket a saját márkás termékek között, így a kis különbséget lényegében kiegyenlítik.

    Az egész irományod alaptalan handabandázás.”
  • 21. muskátli 2010. november 09. 07:11
    „18
    Ha nem jársz külföldön, akkor ne állits olyant hogy ott nem lehet magyar termékeket kapni. Nagyon is lehet, csak nyitott szemmel kell járni!”
  • 20. solin 2010. november 08. 21:38
    „Reggelente meg nem lehet közlekedni 7:10 után ebbe a kis városba....Pest néha ehhez képes Kutyf@sza!”
  • 19. tomee87 2010. november 08. 20:38
    „#16 muskátli
    Persze mindegy....
    Szűnjön meg még több magyar gazdaság, magyar termelő, ipar, mert nekünk mindegy, hogy a külföldit vesszük vagy a magyart.
    Magyarok vagyunk nem?
    Külföld nem vásárolja fel a magyar termelőktől az árut. (bezzeg mi vesszük a sok külföldi szart) és már lassan mi sem? Akkor mi lesz a szegény őstermelőkkel, gazdaságokkal, iparokkal, üzemekkel és nem utolsó sorban a magyar gazdasággal? Mert a multik maximum a munkanélküliséget csökkentik kicsit, de a pénzt taligával tolják ki az országunkból és így az ország gazdasága mégjobban a béka segge alá kerül.”
  • 18. bblt 2010. november 08. 20:19
    „Külföldi-magyar? A CBA magyar ugye? mert olyan qrva büdös csirkemellet kaptunk ott...amilyet még a tescoban sem.”
  • 17. muskátli 2010. november 08. 18:29
    „Szerintem mindegy hogy magyar vagy külföldi termék, ha az ár a minöséggel megfelelö arányban van. Ugyanúgy mint magyar és külföldi termékenél is van nagyon jó, és nagyon szar is.
    Nem tudom a Tesco hentesáruja (frissen szelt) magyar termék e, mert nem vásárolok ott. Feltételezem hogy az. Ahogy az kinéz, még a kutyánknak sem adnám oda. Ronda sokszor romlott szine van majdnem mindegyik hentesárúnak. Attól tényleg gyomorrontást lehet kapni, már attól is ha az ember ránéz. És sokan képesek ezért pénzt is kiadni. Ezt tényleg nem értem.
    Akkor inkább megveszem a külföldit ami tarósabb, és izletesebb! Én soha nem azt nézem elöször, hogy honnan jött, mivel mindenhol emberek élnek.”
  • 16. tomee87 2010. november 08. 17:01
    „#10 halove44:
    Mennyivel igényesebben néz ki egy megújult Coop szupermarket (folyamatosan újítják fel a Coopokat országszerte!), mint az általad istenített lidl. A kép magáért beszél: http://href.hu/x/dnhh”
  • 15. tomee87 2010. november 08. 16:54
    „#10 halove44:
    Te a MAGYAR Termelők, Kereskedők által termelt árukat mocsoknak mered nevezni?
    Álljon már meg a menet! Nekem még soha nem volt bajom magyar termelőtől vásárolt termékkel, áruval, élelmiszerrel. Viszont az olcsó (pl. Aldi, Lidl) által külföldről behozott noname terméktől már nem egy ismerősömnek volt kisebb baja (gyomorrontás, hasmenés.. stb.). Kicsit gondolkodj már mielőtt bármit is leírsz és lehordassz! Főleg, hogy a hazai termelőkkel teszed ezt.”
  • 14. IkvaHírLACEE 2010. november 08. 16:35
    „#10 milyen mocskot? A lentebb említett boltok magyarok, és MAGYAR TERMÉKEK vannak benne, az neked mocsok? Én inkább megvennék egy jó árú magyar terméket, mint valami, ki tudja honnan származó külföldi f_st.”
  • 13. hokiel 2010. november 08. 13:59
    „Mire Sopronba kerül a Lidl, leül a minősége. Amikor kezdtem járni csornára, szupi cuccok voltak, mostmár félig üres, ami jó, az pedig ott is drága. Van olyan cucc, amit ki kell próbálni és... el kell felejteni.”
  • 12. hehe08 2010. november 08. 13:27
    „Azért ne essünk hasra a lidl től....
    A minőség tekintetében nem egy élharcos......”
  • 11. halove44 2010. november 08. 13:21
    „Nem tudom melyikőtök írta,hogy minek nyílik meg a lidl.És helyette reált,coopot meg cbat akarna nyittatni.Gratulálok CSAK VEDD A MOCSKOT A GYEREKEDNEK.Kérdezem valaha vásároltál már lidlibe.Mert ott jobb az árú és egészségesebb mint a fent említett boltokban.Csak ennyi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 10. kockasajt 2010. november 08. 12:40
    „De hogy minek... Nyílna inkább egy Reál, Coop vagy CBA”
  • 9. istván51 2010. november 08. 12:33
    „BsBe igazad van! de tudod mi jár annak........Mondok neked egy hasonlot ha a kossuth L.utcában jársz nézz rá a 43sz. házra hová épitett a város egy gyalogátkelőt.a ház előtt találhato gépkocsi beálo elé.mikor szová tették akkor hozott egy határozatot hogy az ott parkolás baleset veszélyes és ezért nem támogatja.Persze megelőzhető lett volna de akkor JG urnak felkelett volna álni az asztallol és kimenni megnézni hogy hová is akarok gyalogátkelőt,ja ott gk parkol akkor arább tervezem 5 m-el.”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kukákat gyújtogattak a Ravazd utcában

Ismeretlenek felgyújtották Sopronban a Ravazd utcai szelektív hulladékgyűjtő sziget két konténerét,… Tovább olvasom