Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

A hetven év felettiek kérhetik a 60 literes kukát

A térségi hulladékgazdálkodási rendszer biztonságos működését 110 literes kukákhoz számították ki. Kisebb edények esetén borulna a rendszer és nem lennének finanszírozhatók az ingyenes szolgáltatások – hangzott el a péntei sajtótájékoztatón.

Az új hulladékszállítási rendszer bevezetése óta eltelt fél év tapasztalatairól tartott tegnap sajtótájékoztatót Mágel Ágost, a társulás elnöke. Mint elmondta, az elmúlt másfél hónapban a Sopron térségi hulladékgazdálkodási rendszer vezetői végig járták az érintett településeket.

Először a képviselő testületeket tájékoztatták a legfontosabb változásokról, majd a lakosságot is.

– Az emberek alapvetően megértették a szelekív gyűjtés fontosságát, a falvakban elfogadták a házhoz menő szelektív gyűjtési rendszert – kezdte Mágel Ágost. – Elégedettek voltak a szállítási időpontokkal, a szolgáltatás minőségével. Általánosságban az mondható el, hogy a tájékoztatóinkon megjelentek tisztában voltak a 6,2 milliárd forintos beruházás főbb elemeivel és az előéletével is.

Hat településen hozunk létre hulladékudvart, azonban így is vannak olyan falvak, ahonnan ezek 15-20 kilométeres autózással érhetők csak el. Nem várhatjuk el a lakosságtól, hogy ilyen sokat autózzon ha szeretné lerakni például a feleslegessé vált elektromos berendezését, vagy egyéb háztartási hulladékát. Ezért az érintett önkormányzatokkal egyeztetve a projekten felül további hulladékudvarokat alakítunk ki.

Téma volt a lomtalanítás is. A törvény szerint január elsejétől közterületen nem lehet lomtalanítást végezni, ezért ilyen esetekben is házhoz megyünk. Fontos, hogy ezen alkalmakkor csak olyan tárgyakat szállítunk el, amelyeket a hulladékudvarokban nem lehet elhelyezni, a bútorok például ilyenek.
Mágel Ágost kiemelte: az új szerződések megkötésekor a lakosság valóban olyan megállapodást írt alá, amelyben nem szerepelt a szolgáltatás ára. Ez problémát okozott.

Mostanra már kiderült, mennyit kell fizetni: a tavaly áprilisi árat emelték 4,2 százalékkal, amelyet július elsejétől a rezsicsökkentésnek megfelelően 10 százalékkal mérsékeltek.

– A rendszer fenntarthatósága a számítások szerint csak akkor biztosítható, ha a lakosság 110 literes hulladékgyűjtő edényt használ – folytatta az elnök.

– Tudomásul kell venni, hogy a szürke kuka ára fedezi az ingyenes szolgáltatásokat is. Mint például a szelektív gyűjtést, a hulladékudvarok működtetését, a lomtalanítást, a barna kukák elszállítását. Ugyanakkor igazságosságra törkeszünk.

Ennek jegyében a hetven éven felüliek kérvényezhetik, hogy nekik hatvan literes kukájuk legyen. Ez a 39 tagtelepülésen élőkre egységesen vonatkozik.

Trükközni, csalni azonban nem érdemes, mert a közeljövőben a hulladékot elszállító munkatárs ellenőrzi, hogy a háztartásoktól kiürített kuka mérete megegyezik-e a szerződésben szereplővel. Kiszűrik, ha valaki kisebb kuka után fizet, de nagyobbat tesz ki.

Ha nem viszik el a szemetet.

Főként a téli időszakban jelenthet problémát, hogy az adott héten nem tudják elszállítani a hulladékot, ezt az alkalmat a végső összesítéskor mégis kiszámlázzák – jelezték olvasóink.

Sérelmezik, hogy olyan szolgáltatás után kell fizetniük, amit nem is végzett el a cég.

A felvetéssel kapcsolatban Mágel Ágost a Kisalföldnek elmondta: ezekben az esetekben a következő alkalommal történik meg a hulladék elszállítása. Ilyenkor a kuka mellé bármilyen zsák kitehető, azt is elszállítják. A téli havazáskor két település néhány utcájában volt ilyen probléma. Mivel a hulladék elszállítása megtörtént, így a korábbi alkalmat is kiszámlázták.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tarkón ütötték a csáfordjánosfai férfit - kirabolták, majd magára hagyták

Támadói az 57 éves csáfordjánosfai férfit hátulról leütötték és pénzét elvették. A rendőrök elfogták… Tovább olvasom