Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

A hálózat elismert szerelője

Toki Gyula tizennégy évesen választotta a vízügyes szakmát, azóta is – több mint három évtizede – a Soproni Vízmű Zrt. munkatársa.

Szerény ember Toki Gyula, nehezen is viseli a nagy népszerűséget. Pedig falujában, Ivánban és munkahelyén, a Soproni Vízmű Zrt.-nél a napokban már messziről integetnek neki ismerősei: „Láttunk, Gyula a tévében, gratulálunk!" Merthogy a lövői üzemmérnökség hálózatvizsgálója a Magyar Víziközmű Szövetség vízvilágnapi ünnepségén a szakma egyik legrangosabb kitüntetését kapta, a vízvilágnapi emlékérmet.

– Hú, de meglepett, amikor megtudtam, hogy felterjesztettek az elismerésre! – meséli. Látszik rajta, mennyire örül, de nehezen talál szavakat. Bezzeg, amikor arról kérdezik, mi a munkája, rögtön élénkebb lesz.

Toki Gyula minden vízcsövet ismer a környéken. Igazán szerszámmal a kezében érzi jól magát. Fotó: Magasi
Toki Gyula minden vízcsövet ismer a környéken. Igazán szerszámmal a kezében érzi jól magát. Fotó: Magasi


– Tizennyolc település tartozik a lövői üzemmérnökséghez, felügyeljük a vízi közműveket, szerelünk, részt veszünk az engedélyeztetési eljárásokban, a hálózati kivizsgálásban, a diagnosztizálásban – sorolja. Miután elvégezte az általános iskolát, 1981-ben, szinte még gyerekként került a vízműhöz, majd a vállalat ösztöndíjasaként tanulta ki a szakmát. Azóta nem váltott, viszont sokat tanult és fejlődött.

A hivatalos indoklás szerint is ezért kapta az elismerést: „Három évtizede kiemelkedő szakmai munkájával támogatja a társaság működését. Kitartása és elkötelezettsége a szakma és a társaság iránt példaértékű. Szakmai fejlődése töretlen. Munkatársaival, vezetőivel kapcsolata példaértékű. Feladatait maximálisan végzi, megbízható, precíz munkatárs. Szakmai életútja, példamutató emberi magatartása bizonyítja érdemességét a kitüntetésre."

– Az biztos, hogy a több mint harminc év alatt én nem vesztem össze senkivel. Több szakterületen is megfordultam a cégen belül, mindig volt újdonság a munkámban, így aztán gyorsan el is mentek az évek. De jól választottam, ma sem tennék másképp. Az, hogy ezek szerint a kollégák és a főnökök is megbecsülnek, nagy öröm nekem – mondja a 48 éves szakember, aki Ivánból jár mindennap lövői munkahelyére.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc év fegyház szexuális zaklatás miatt

Szexuálisan zaklatta nevelt lányát egy soproni férfi, de lebukott: lakossági bejelentésre elkapták… Tovább olvasom