Kisalföld logö

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 18°C | 29°C Még több cikk.

A főiskolás lány célja az olimpia

Véletlenül talált rá a sportlövészetre Nagy Dóra. A főiskolás lány a következő olimpián való részvételre edz.

Öt éve lő

Más a böröndjét cipelve költözött be tanévkezdéskor a soproni Benedek Elek pedagógiai főiskola kollégiumába, Nagy Dóra a puskájával. A 19 éves komáromi lány ugyanis évek óta elválaszthatatlan lőfegyverétől. Öt éve kezdett sportlövészettel foglalkozni és hobbija egy idő után mindennapjai részévé vált. Tehetsége gyorsan megmutatkozott.
Két éve juniorként tizenkettedik lett a világbajnokságon, csapatban pedig azóta begyűjtött egy EB-ezüstérmet is.
A mosolygós, bőbeszédű szociálpedagógus-hallgató szerint csakis a kitartás és a sok edzés hozza meg a sikert.

Évszakhoz a fegyvert

– Hetente háromszor–négyszer, délutánonként, tanítás után járok ki a határőrség lőterére gyakorolni. Légpuskával ötven méterről, éleslőszerrel veszem célba a tábla közepét – meséli Dóra, majd viccesen megemlíti, hogy ebben a sportágban az évszakhoz választják a fegyvert. Psszel kezdődik és tavaszig tart a légpuskás időszak, míg nyáron kisöblű sportpuskával vetélkednek a minél jobb helyezésért. Egyik sem két fillér – előbbi 300 ezer forintba, utóbbi pedig 500 ezer forintba kerül –, ezért jól jön a szponzori segítség. Edzőjének, Kisvárdai Istvánnak szerencsére sikerült támogatókat találnia, így nem okozott gondot a közel 200 ezer forintos speciális lövészruha beszerzése sem.

Szemüvegesek is űzhetik

– A sportlövészet nagyon megerőlteti a derekunkat, ez az erős vászonból készült öltözék azonban tart valamennyire – mondja a Komáromi Városi Sportegyesület versenyzője, aki hozzáteszi: szemüvegesek is bátran űzhetik a sportlövészetet. Létezik lövészszemüveg, a kor technikai fejlettségének köszönhetően pedig már a találatokat sem kell hunyorogva számolgatni. Monitoron rögtön látható a versenyző teljesítménye.
Az ott látottakkal Dóra folyamatosan elégedett lehet. Ha így folytatja, valószínűleg beváltja edzője jóslatát és – Igaly Diána koronglövő olimpiai bravúrja után – 2008-ban lehet, hogy sportlövészetben éppen ő szerez majd dicsőséget az országnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még tart a gombaszezon

Még tart a gombaszezon. A csapadékos nyarat szárazság követte, ami nem kedvez a gombáknak. Tovább olvasom