Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

A fiatalokért dolgozik Sopron ifjú tehetsége

Kovács Gergely rendszeresen szervez programokat az ifjúságnak, hogy közelebb hozza egymáshoz a fogyatékkal élőket és az egészségeseket.

A főiskolai hallgatót személyes élmények viszik előre.

Számos rendezvényt, előadást, iskolai órát szervezett az elmúlt években Kovács Gergely. A szociális munkás szakos főiskolás ˝Sopron ifjú tehetsége˝ díjas. Az elismerés méltatásában szerepel, hogy a köz szolgálatában végzett példaértékű tevékenységének elismeréséül kapta a kitüntetést.

– Nem voltam túlságosan jó gyermek, állandóan sok problémám volt – idézi fel a kezdeteket Kovács Gergely. – Aztán tizenöt évesen az egyik önkéntes klub felkarolt és nagyon sokat köszönhetek az itteni két segítőmnek. Innen indult, hogy szeretnék másokon segíteni. Amikor 2006 és 2007 között egy évet eltölthettem a Komédiás Integrált Színháznál, életre szóló élményeket szereztem. Az itteni tapasztalatok alapján még erősebben elhatároztam, hogy a munkámmal mások életét jobbá kell tennem. Vallom: ha egyvalakin is sikerül segíteni, akkor már eredményesen dolgoztam és ez elfelejteti a kudarcélményeket.

Kovács Gergely önkéntesként vett részt a Barátság Táborban 2007-ben.
Kovács Gergely önkéntesként vett részt a Barátság Táborban 2007-ben.

Kovács Gergely az elmúlt években sokat tett azért, hogy közelebb hozza egymáshoz a fogyatékkal élőket és az egészségeseket. 2007-ben barátaival körbekerékpározta az országot, hogy felhívja a figyelmet az elesettekre. Tavaly a középiskolákban órákat tartott, s sikerült elérnie, hogy a rövid beszámolók után a fiatalokról lehulljon az előítélet és bátrabban közeledjenek a fogyatékkal élőkhöz.

Olvasóink írták

  • 2. ballalajka88 2010. január 07. 19:22
    „Gratulálok! Csak így tovább! Remélem sokan köveetik a példáját és tesz ezen különbségek semmivé tételére.”
  • 1. ursula 2010. január 04. 15:54
    „Szívből gratulálok Geri!!!! Megérdemelted!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatnák a felújítást Völcsejen

A kisfalvakhoz hasonlóan Völcsej is több pályázaton vett részt, azonban ezek nagy részét… Tovább olvasom