Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

A fejlesztések elmaradásától tartanak

Sopron - Az északnyugati városrész üzemei aggályosnak tartják területük beépíthetőségének tervezett csökkentését.

Úgy vélik, fejlődésük forog veszélyben.

Az önkormányzat ütemtervet készített az északnyugati városrész részletes rendezési tervének átdolgozására. A területrendezés ˝illeszkedési szabályai˝ lényegében megváltoztatnák a régi besorolásokat. Legérzékenyebben az érinti a cégeket, hogy a tervezett új szabályozás 45 százalékról 30 százalékra csökkentené a beépíthetőséget.

A térség vállalkozói úgy látják, ez a lépés gyakorlatilag gátolná fejlesztési elképzeléseiket. Összesen hét-nyolc vállalkozásról van szó.

– Távlati elképzeléseink között szerepel egy új, ezer négyzetméteres fröccsöntőüzem megépítése, ami új munkahelyeket teremtene. Ha a tervezett változtatás hatályba lépne, mindez meghiúsulna – közölte Markó Árpád, az egyik kft. termelési és műszakellátási vezetője. – Jelenleg is egy 500 négyzetméter alapterületű logisztikai központ létrehozásán dolgozunk. Most még ˝jók vagyunk˝, de ha az új szabályzat lenne érvényben, már ezt sem építhetnénk meg, hiszen aszerint mindössze 310 négyzetméteren terjeszkedhetnénk. Vagyis már ennek az épületnek egy része is ˝kilógna˝. A későbbi fejlesztés pedig teljességgel megvalósíthatatlan lenne. De sok más cég is hozzánk hasonló cipőben jár. Azt szeretnénk, hogy a működő üzemek igényeihez igazodva hozzák meg a döntést az illetékesek.

A műszaki gumitermékeket gyártó cégnél bővíteni szeretnék a kapacitást. Aggódnak, hogy az új tervezet ezt meghiúsítja. Fotó: Magasi
A műszaki gumitermékeket gyártó cégnél bővíteni szeretnék a kapacitást. Aggódnak, hogy az új tervezet ezt meghiúsítja. Fotó: Magasi

– Értetlenül állunk az események előtt. A mi vállalatunknál már egy négyzetméteres bódét sem húzhatnánk fel, a korábbi építkezésekkel eleve 32 százalék a beépítettségünk – tette hozzá Kiss Lajos, egy másik érintett cég ügyvezetője. – Osztrák tulajdonú cég vagyunk, s hogy idetelepítették az üzemet, abban a kapacitásbővítés feltételeinek a megléte is szerepet játszott. Ha valóban érvénybe léptetik a korlátozást, a legrosszabb esetben akár az egész üzemet továbbvihetik tőlünk – fejtette ki aggályait az ügyvezető.



Azt szeretnénk, hogy a működő üzemek igényeihez igazodva hozzák meg a döntést az illetékesek - mondta Markó Árpád.

– A szabályozási terv módosítása még csak az előkészítés fázisában van, ezért korai lenne arról beszélni, kit milyen hátrányok érhetnek – mondta mindezzel összefüggésben Kuslics Balázs, a városháza szóvivője. – Tart a társadalmi vita, párbeszéd és egyeztetés, ezt követően készülhet el a végleges javaslat. Fontosnak tartjuk az érintettek, így a vállalkozók véleményét is, hiszen csak így állhat össze a legjobb, minden érdekelt számára egyaránt elfogadható szabályozási terv. 

Olvasóink írták

  • 5. FREDDY/S 2009. október 31. 04:25
    „Iparterületet északnyugati szél esetén nem szoktak a város északi részében kialakítani, ha meg igen, akkor a következményekkel is számolni kellett volna az előző városvezetésnek, nemde...”
  • 4. TancsKaszabell 2009. október 30. 09:23
    „Úgy vélem ez is a Fidesz frakció vezette városvezetés hozzáértésének hiányáról szól,vagy valamilyen általam,általunk még nem ismert, akár egyéni érdek érvényesítésről...valamilyen párthoz közeli ügyeskedésről lehet itt szó,....persze majd megtudjuk,csak kicsit később.
    Inkább az utóbbira tippelek az eddigi tapasztalataim alapján.
    Mostanában ezen a fórumon egyre többet értekezünk a város jövőjéről , anyagi gondjairól,a hiányzó munkahelyekről,a kiskereskedelem gondjairól és egy teljesen zavaros városvezetési koncepcióval,de inkább koncepciótlansággal találjuk szemben magunkat.
    Nekem személy szerint az a gondom mindezzel,hogy,kiutat,megoldást nem látatnak,a kollektív bölcsesség hiányát a szokásos békétlen locsogásukkal palástolják,és az államot hibáztatják,a takarékosabb városvezetésre semmilyen program nem szól... !Urizálnak,ünnepelgetnek,utazgatnak,pártlapokat tartanak fent,szobrintott műveket szponzorálnak és még ki tudja mennyi felesleges dolgot tesznek a köz pénzén !
    Kérem szépen,ha nem tudnák akkor most nem urizálhat egy tisztességes városát szerető
    és azért dolgozó, akár egy fideszes ,polgár sem !

    A város érdekeit jelentő kisvállalkozások támogatása elégtelennek tűnik,mert egyre inkább romlanak a kondícióik.A bezárás,a csőd réme fenyeget itt jó néhány családi,olykor történelmi múltú vállalkozást is !A városképet veszélyeztetheti a bezárt üzletek számának növekedése...
    A működő tőke nagyon érzékenyen reagál minden ilyen eseményre,hát igen a tőke az ilyen mert hát őt nem a politikai sandaságok motíválják hanem az érdekeik.Olyan helyzetet kell teremteni a számukra amely arra készteti őket,hogy itt a városban élők számára legyen munkalehetőség és végső soron itt adózzanak.Ez ilyen egyszerű Fideszes urak,polgárok,polgármesterek és helyetteseik!

    Abban a városrészben ismereteim szerint prosperáló vállalkozások működnek,akkor azokat nem korlátozni,hanem támogatni kellene,nemde Uraim !

    A város pénzügyi helyzetéről a nyilvánvalóan veszélyes eladósodásról,-bár a polgármester úr , még inkább a polgármester helyettes úr megnyugtató szavai a ráolvasás mértékét sem éri el, egyszerűen komolytalan a helyzetünk ilyen színvonalú minősítése.

    Mit is mondott a polgármester helyettes úr ?

    "... úgy látja, a város költségvetése nem felelőtlen. - Azt azonban tudni kell, hogy az államháztartás az önkormányzati szektortól 140 milliárdot vont el - mondja az alpolgármester. "

    Ezen a válaszon néhány gondolatban megfogalmazott durva jelző után csak annyit,....hogy sanda és komolytalan ez a válasz!”
  • 3. FREDDY/S 2009. október 30. 06:06
    „Ha egy ipari parkot elfuserálnak, akkor később csak problémák keletkeznek ebből, nemde...”
  • 2. Intel 2009. október 29. 19:13
    „Pihenő kereszt, Ágfalvi lakó park, Tómalom ahol luxus villák vannak.
    Lővérek, soroljam még???
    Ezeken a helyeken bárki építkezhet akinek van pénze, aki tőkét hoz a városba, aki munkahelyeket teremet, azokat pedig korlátozni akarják...
    Véleményem szerint hatalmas káosz van a fejekben!”
  • 1. szti85 2009. október 29. 12:51
    „Kedves Kuslits Balázs!
    Ha nem az egyeztetések során, akkor mikor mondják el az érintettek, hogy milyen hátrány érhetné őket, ha meghoznának egy ilyen elhamarkodott döntést?
    Talán a döntéshozatal után?!
    A beépíthetőséget elsősorban olyan helyeken kéne csökkenteni, ahol lakóházakat építhetnek, hogy ne lakötelepek, hanem valódi lakóparkok jöhessenek létre. Esetleg még parkok is...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közgyűlés: csökkentették a távhő díját

Sopron - Csökkent a távhő díja, szobrot állítanak, ingatlant sajátítanak ki. Tovább olvasom