A helyi és az országos médiát is bejárta a hír, hogy mindössze öt olyan képviselő ücsörög a Parlamentben, akik már több mint két éve meg sem szólalt a Tisztelt Házban. Ebből az öt országgyűlési képviselőből az egyik a soproni fideszes dr. Molnár Ágnes egykori államtitkár - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Kalmár István, az MSZP soproni szervezetének elnöke.
A politikus hozzátette: dr. Molnár Ágnest egyéb ügyekben sem nagyon lehetett észrevenni, pedig annak idején nagy reményeket fűzött Sopron az ő államtitkári kinevezéséhez. Az elmúlt két évben, mint uniós pénzek elosztásáért felelős elsőszámú vezetőnek lett volna lehetősége, hogy új forrásokkal biztosítsa városunk hosszú távú fejlődését. Hogy milyen sikerrel dolgozott, azt mindenki döntse el maga.
- A Fidesz előszeretettel parádéztatja EU-s és hazai képviselőit a soproni médiában, azonban néhány rendezvényen történt megjelenésükön túl, mint legutóbb ifjúsági táboruk reklámozása volt, nem sok minden köthető hozzájuk. De egy valami biztosan, Sopron eladósítása! Sorra mennek csődbe az önkormányzatok és Sopron az egyik legnehezebb helyzetben van ebből a szempontból. A város adóssága az egyik legnagyobb az országban, ennek ellenére nemigen látszik az óriási fejlődés, amit a fideszes városvezetés emleget állandóan - fejtette ki Kalmár István.
Ma a város egyre másra adja el azokat az értékeit is, amik eddig legalább rendesen hozták évről évre a kiszámítható bevételt. Nincs soproni reklámújság önkormányzati ingatlanhirdetés nélkül. "Most vegye-vigye olcsón, had éljük fel a jövőnket!". Eladták a várkerületi „nagy ábc"-t, árulják a pályázati pénzen felépített inkubátorházat, jelzálogot raknak óvodákra, de még a soproni erdőkre is.
Ha már képviselőként megszólalni nem is tudott dr. Molnár Ágnes, legalább a háttérben próbáljon meg tenni valamit Sopronért, mert az itteni fideszesek teljesen lejtőre tették a várost - zárta Kalmár István.
Mágel Ágost, a Fidesz frakcióvezetője reagált Kalmár István szavaira:
Egyszerű kirakat-politizálás az, amit MSZP folytat. Kalmár István sajtótájékoztatója ékes bizonyítéka annak, hogy miként képzeli el a politika világát. Így persze már érthető, hogy a soproni közgyűlésben is miért beszél annyit az MSZP frakció, ezek szerint semmi más céljuk nincs ezzel, minthogy elmondhassák a nyilvánosságnak hány alkalommal és milyen hosszan beszéltek. A probléma éppen ez: ugyan beszélnek, de nem mondanak semmit. Most már legalább értjük az okokat. A képviselői munkát nem a megszólalások számával mérik.
A 2010-es kormányváltást követően, dr. Molnár Ágnes államtitkársága idején mintegy 10 milliárd forintnyi összeg érkezett Sopronba, nem csak az önkormányzat, hanem a kis és középvállalkozások is sikerrel pályáztak, sajnáljuk, ha ezt Kalmár István és az MSZP nem értékeli sikerként.
Mindig meglepő, ha az MSZP, különösen Kalmár István bölcselkedik ingatlaneladásokról.
Ők olcsón adtak el, és drágán vettek ingatlanokat. Eladásoknál elég csak az Istvánbíró utcai épületre, a Pozsonyi úti telekre gondolni, míg vételeknél a tűzoltólaktanyának teljesen alkalmatlan, ám mégis megvásárolt Győri úti ingatlanra, vagy a Fészek apartmanházra gondolni. Éppen ő volt az, aki aláírta a bíróság által jogsértőnek kimondott telekeladást és az ő idejükben cserélhetett úgy gazdát ingatlan, hogy a közgyűlést is megkerülték. Ha még megemlítjük a város számára gazdaságilag hátrányos, bíróság által szintén törvénytelennek ítélt mélygarázsügyletet is, akkor Kalmár Istvánnak már régen távoznia kellett volna a közéletből.
Nehezen vehető komolyan bármilyen MSZP-s kritika különösen úgy, hogy a Látlelet kiadványuk kapcsán a bíróság által megállapított jogsértések utáni helyreigazításnak sem tettek eleget, az ügy a végrehajtási szakaszba lépett.
Az pedig különösen érdekes, hogy amikor Kalmár István az értékek olcsón történő eladásáról beszél, példaként említi az inkubátorházat, holott ebben a kérdésben épp a közgyűlés döntött úgy, hogy ilyen alacsony vételáron nem kívánja értékesíteni. Bár Kalmár István nem jött el arra a közgyűlésre, amin ez téma volt, igazán megkérdezhetné párttársától, hogy ki volt az az egyetlen képviselő, aki ezen az alacsony áron is szavazatával támogatta az inkubátorház eladását…
1 soproni
Nagyon egyszerű!Ha nem hallotta volna azt nyertük, hogy a mélygarázs Soproné maradt .
Az, hogy esetleg nincs olyan kihasználtsága, mint kellene, az nem a jelenlegi városvezetés hibája, hanem azoké, akik megrendelték ezt a gigantikus beruházást.
Egyébként miért csak ezt ragadta ki, említettem a pap réti óvodát! arról miért hallgat? Ez a stílus valahonnan ismerős....
Toncsi!
Mit nyertünk a mélygarázs peren?
fcsoproni!
Hát tessék, ha bizonyítékra van szükség!Nem csak az említett elcsalt telek, amit vissza kellett adni, hanem a Pap réti óvodát is vissza kellett adni a bírósági ítélet szerint! Valamint a megnyert mélygarázsper! Folytassam még??????????????
Nocsak Vitriol2 régi gyalázkodó !9. Szerző: vitriol2 | Előzmény: (#8) öcsi561
2009-08-09 - 13:32 ó.
öcsi561: Szerintem a moderátor nagyon jól látja el feladatát!
Én már régen töröltelek volna, még az internetről is!
vitriol2:
Hát" megkezdödött" a moderálás "magyarázata" :
72. Szerző: vitriol2 2009-08-09 - 13:25 ó. ez a nyilas/csendörséget akaro stb/ és szerb terrorista alvezér által kiképzett banda jelenlegi helyzete:
Ezt az oldalt szabályzatunk megsértése miatt blokkoltuk
Amennyiben nem érted azt, hogy miért blokkoltuk oldaladat, írj egy levelet a support@extra.hu címre. Leveledbe feltétlenül írd bele a blokkolt felhasználó nevedet is."
32. Wikileaks 2008 február."Amúgy sem szerették az amerikaiak Gyurcsányt
Mint az a nemrég nyilvánosságra került amerikai diplomáciai táviratokból kiderült, Gyurcsány Ferenc nem volt a washingtoni vezetés kedvence, többek között~~ megbízhatatlan külpolitikája~~ miatt. A szocialista miniszterelnök hetente váltogatta véleményét a Nabuccóval és a Déli Áramlattal kapcsolatban, és látványos érdeklődést mutatott Oroszország iránt is, ami természetszerűen felkeltette az amerikaiak gyanakvását. Az ehhez hasonló titkos ügyletek sem igazán növelték Gyurcsány reputációját a Szabadság téren dolgozó diplomaták előtt."
Na a kupak tanács összeül,cáfolni ezt a csúnya amerikai vádat?! Mit gondol az Amerikai követség,hogy ellentétes véleményt fogalmaz meg,mint a" Nagy és Kiváló Teoretikusunk " A Sopron Megyei Jogú Város" Polihisztora a Párt félistene,vagy inkább az egész:Vitriól1 majd Vitriól2 néven igehirdetőnk !!!???
Keresztes Imre főügyész pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bár a hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja Gyurcsány Ferenc vonatkozásában fennállt, ugyanakkor ,,nem lehetett egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a cseréről hozott döntésben, mint ahogy az eljárásának a célját sem"
33. Most gyalázzuk,korábban imádtuk? Énekelt és tapsolt !
"Tudja a fülkés forradalmi élcsapat éltagjának a pávatáncosnak "méltó" elődei˙˙(((: Stalin és Rákosi pajtás)))´´ is mindig a külső és belső ellenségről beszéltek."
információ"be"szerzésé-nek kérdése.
Nagyon Összetett munkának tűnik !! A lényeget azonban eltagadta ügyes húzás! Hazudj valami nagyot,valami biztos ragad rá ! A következő nekem nincs lapom nem is lesz! Nem vagyok párnak tagja,nem is leszek," Szabad akaratból" !
Az egységes magyar ország a magyarság szét darabolása kinek a lelkén szárad nem adott választ.
A rendszerváltást nem az ország érdekeinek figyelembe vételével! Milyen kör szabotálta el,tett földönfutóvá jelentős számú családot?
Horn Gyula kikből akarta létrehozni az újkori tőkés réteget,a magyar burzsujokat?
Ön számomra hiteltelen ember! Az országot levevő kifosztó,tovább tönkre tevő kör politikai nézeteit,érdekeit hirdetni felér egy jelentős tömeg szembe köpésével!… Tovább olvasom »
30. taktam 2012.07.21. 18:49
továbbra is ez a "lényeg"- vagyis (13. caszablanka 2012.07.20. 20:15 ) után szabadon: "Egyébként mi van a leközölt tényekkel , adatokkal, ...." de ha mélto kivánok lenni magához, ezt is irthatnám
a "taktama" félék
"sohasem ÉRVELNEK, hanem handbandáznak, felforgatnak, dezinformálnak és hazudoznak... Ez a történelmi küldetésük..." MINT IGAZI FORRADALMI ÉLCSAPAT TAGOKNAK
"
21. ru(i)g-dalodzó 2012.07.21. 09:42 -kor
ezt "válaszolja":"A tényeket lehet unni,de elhallgatni nem", milyen tényeket irt maga? semmit, csak irkálgatott az összeesküvésekről . de segítek magának:
Amerikai Egyesült Államok
Európai Unió, illetve a "nagyhatalmak"
Izrael
Elie Wiesel
RMDSZ
Mesterházy Attila és az MSZP
Németh Zsolt külügyi államtitkár (Fidesz)
Fideszes politológusok és történészek ("Vagy azt, amit egyes - egyébként a Fidesz-kormány intézményeiben is fellelhető - politológusok, történészek írnak, hogy a magyar nemzet ,,szétfejlődést" mutat? Aki az utóbbit képviseli, ideológiát nyújt a magyar nemzet egységének szétszabdalásához, s ennek a gondolatnak egyenes következménye, hogy ,,Budapest ne szóljon bele" a határon túli magyar politikába és viszont.")
Bunta Levente udvarhelyi polgármester
Bugár Béla és a Híd - Most ("a Most az a szlovák párt, amely sajátos érdeklődést mutat a magyarkérdés iránt") … Tovább olvasom »
hirdetés
