Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

9,6 milliós megtakarítás az aukción

Sopron - Kis- és középvállalkozások, valamint önkormányzatok számára országos szinten energiafogyasztói közösségeket szervezett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

A soproniak az energiabeszerzési aukción három évre 9,6 millió forint megtakarítást értek el.

– Az energiapiac liberalizációja következtében a fogyasztók szabadon választhatnak energiakereskedőt. Az árverseny miatt kedvező lehetőségeket lehet teremteni immár a kis- és középvállalkozások energiaköltségeinek csökkentésére is – mondta Kováts Árpád, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara titkára. – A kamara országos szervezete kezdeményezésére sorra alakultak az energiabeszerzési közösségek. A lényeg: több fogyasztó nagyobb mennyiségű energiafelhasználást jelent, azaz a nagyfogyasztóknak megajánlott tarifákat is megkapják az összeálló kisebb felhasználók. Elsősorban kamarai tagoknak – kis- és középvállalkozásoknak – szántuk a lehetőséget, de az önkormányzatoknak, továbbá más cégeknek is ajánlottuk, lépjenek be a közösségbe. Az országos kamara – a jelentkezők igényeit előzetesen felmérve – összesen 18,3 millió kilowatt/óra villamos energiát tett licit tárgyává az áramszolgáltatóknak.

Kováts Árpád: A legközelebbi csoportos energiabeszerzési fordulóra június 8-ig jelentkezhetnek a soproni és környéki vállalkozások. Fotó: Gosztonyi
Kováts Árpád: A legközelebbi csoportos energiabeszerzési fordulóra június 8-ig jelentkezhetnek a soproni és környéki vállalkozások. Fotó: Gosztonyi

Az győzött, aki ezt a mennyiséget a legolcsóbban adja három éven keresztül. Az aukció eredményeképpen a 470 millió forintos törzsösszegből végül 108 millió forint megtakarítás született. A soproni kamara szervezésében egyelőre csak három cég alkotott energiabeszerzési közösséget. Ők összesen 9,6 millió forintot spórolhatnak a következő években villamosenergia-költségükből. A kézzelfogható siker valószínűleg újabb ösztönzést ad a soproni és környékbeli cégeknek, önkormányzatoknak, hogy használják ki a kamara szervezte árverseny előnyeit.

Kováts Árpád hozzátette: a következő csoportos energiabeszerzési fordulót június közepén tartják Budapesten. Az érdeklődő soproni és környéki vállalkozások június 8-ig jelentkezhetnek társulási szándékkal a soproni kamara 99/523-580-as telefonszámán vagy a 99/523-572-es faxszámon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kanadai magyarok Szántó sírjánál

A soproni egyetemről emigrált egykori hallgatók egy csoportja hazalátogatott, hogy felelevenítsenek… Tovább olvasom