Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

66 tő indiai kendert találtak a rendőrök Harkánál

Állampolgári bejelentésre tartottak megfigyelést a soproni rendőrök Brand-majornál. Az akció során 66 tő indiai kendert foglaltak le. A kábítószer augusztus végére ért volna be, értéke eléri a tízmillió forintot.

Újabb sikeres kábítószer ellenes akciót hajtottak végre kedden este a soproni rendőrök. A Sopron és Harka közt lévő Brand majornál egy zárt telken termesztett indiai kendert egy harkai férfi. A rendőrök állampolgári bejelentésre érkeztek ki a helyszínre, ahol rövidesen megjelent a gyanúsított. A férfi rövid nézelődés után átmászott a kerítésen, és ekkor csaptak le rá a rendőrök. A helyszínen 66 darab 1-1,5 méter magas vadkendert találtak. 

A kisalfold.hu információi szerint a növény egy hónapon belül ért volna be. Az értéke jelenleg 1,5 millió forint, ha beért volna a növény, 10 milliót is érhetett volna.

A termesztő a rendőrök őrizetbe vették és kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A büntetlen előéletű férfi a kihallgatáson elmondta, saját célra termesztette az indiai kendert.
Az ügyen szakértő bevonásával elkezdődött a nyomozás. Az eljárás során meg kell állapítani, hogy a lefoglalt indiai kender kábítószer tartalma eléri-e a jelentős mennyiséget. Amennyiben igen, akkor a férfi 5-10 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

A közelmúltban ugyancsak a soproni rendőrök Peresztegen foglaltak le több mint száz tő indiai kendert. A kisalfold.hu megtudta, ebben az ügyben az egyik, termesztéssel gyanúsított férfit a bíróság az ügyészség kezdeményezésére letartóztatta, nő társa viszont szabadlábon védekezhet.

Olvasóink írták

  • 16. ittahola 2009. július 26. 11:21
    „csoda hogy van még fórum:)
    csak a rendőröket ne szapuljátok mer egyből eltűnik:)”
  • 15. Cápa 2009. július 25. 01:20
    „Legközelebb folyt. köv. :)”
  • 14. Csodabimbó 2009. július 23. 22:44
    „A nyomtatott sajtóban láttam egy képet és voltak ott méteresek is, az autoflowering nem lesz ilyen nagy, a többség low rayder... esetleg egyes fajták... Tundra, Tajga talán (ezek nagyon újak, csak felületes ismeretem van róluk. Az autoflowering már csak azért sem lehet elterjedt, mert a közeli szakboltokban is csak pár hete lehet kapni, ha egyáltalán lehet.

    Ha olvastál, akkor tudod miért vagyok a legalizálás mellett. A mértéktelen fogyasztást én is ellenzem, ellene tenni sztem csak akkor lehetne, ha a szabályozott körülmények között mennének a dolgok.”
  • 13. Csodabimbó 2009. július 23. 22:44
    „A nyomtatott sajtóban láttam egy képet és voltak ott méteresek is, az autoflowering nem lesz ilyen nagy, a többség low rayder... esetleg egyes fajták... Tundra, Tajga talán (ezek nagyon újak, csak felületes ismeretem van róluk. Az autoflowering már csak azért sem lehet elterjedt, mert a közeli szakboltokban is csak pár hete lehet kapni, ha egyáltalán lehet.

    Ha olvastál, akkor tudod miért vagyok a legalizálás mellett. A mértéktelen fogyasztást én is ellenzem, ellene tenni sztem csak akkor lehetne, ha a szabályozott körülmények között mennének a dolgok.”
  • 12. Cápa 2009. július 23. 21:14
    „Csodabimbo:

    Úgy látom ketten itt jól ellevelezünk, akár e-mailozhatnánk is... :)

    Azt látom hogy a témának ismerője vagy, olvastam a korábbi cikkekhez történő hozzászólásaidat is. Azt hiszem nekem sem lehet túl sok újdonságot mondani, mutatni, asszem láttam, próbáltam már mindent.- A jogi háttérrel szintén tisztában vagyok, annyira nem bonyolult :) A tények ismerete nélkül, hogy valamely növény útszéli kender (és nem parlgfű :)), autoflowering vagy nemesített növény, nem érdemes. A cikkben ha jól látom indiai kenderről van szó, ettől még bármi lehet.

    Kettőnk közt a különbség a hozzáállásban lehet. Én a legalizásálás és a mértéktelen, hosszútávú fűfogyasztás ellensége vagyok, azt hiszem teljesen reális, részben személyes tapasztalatok alapján. Később, valahol, valamikor lehet megosztom veled, lehet h. még a véleményedet is megváltoztatod :)

    A többi téma szintén megérne sok misét, külföldön mit lehet és mit nem, a rendőrök mit és miért tesznek, ha gondolod, gondoljátok, elcseveghetünk erről is.”
  • 11. Csodabimbó 2009. július 23. 19:26
    „Cápa,

    Ha ismernéd, akkor nem írnál hülyeségeket :)

    "Manapság már csak a pancserek szedegetik ki a magokat az agyonszáradt kis grammocskáikból, aminél elültetve 10 ből jó ha 1 kikel. Azt is erős tulzásnak tartom, hogy egy növényről szerinted 20-30 gramm jön le."

    Autoflowering magokról nagyon maximum 50g jöhet le, ideális körülmények között.. azaz ha napi 18-24 óra fénymennyiséget kap, a megfelelő páratartalom és stb. mellett. Magból 2 hetet növekszik, majd egyből virágzik, így nem hozol le róla többet, mint 30g.
    Sztem te kevered a nemesített növényt, az autoflowering-gel. Egy nemesített WR-ről akár egy kiló is lejöhet, de az október közepe előtt nem érik be. Nem tudom mi az, h 10-ből 1 kel ki, legyen inkább 10-ből 9, ez a nagy átlag. A profik pedig klónnal dolgoznak... csak éppen autoflowering-ből nincsen klón :)
    A cseh viszonyok kicsit közelebb állnak a magyarhoz, mint a holland... és még 20 szál jointot is tarthatsz ott magadnál. A kékeket meg azért szapulom, mert hülyeségre megy el az energiájuk és a végén még ők kérnek elnézést, nekik kellemetlen... tudod ez kisváros.

    Jah.. és miért lenne mag a növényben? :) Nem vágod a pollenmentes területeket? :)”
  • 10. Cápa 2009. július 23. 18:10
    „Soproninak: Igazad van, egyikünk sem fogalmazott pontosan. A fogyasztó mehet rehabilitációra, akit csekély mennyiséggel fognak meg az is mehet, viszont aknél a csekély mennyiség felső határát találják / és az még belefér az "egy kis anyag kategóriába" az már fizet.

    Csodabimbó: az autoflowering magokat nem neveznéd elterjedtnek? Én évek óta csak ilyeneket látok. Manapság már csak a pancserek szedegetik ki a magokat az agyonszáradt kis grammocskáikból, aminél elültetve 10 ből jó ha 1 kikel. Azt is erős tulzásnak tartom, hogy egy növényről szerinted 20-30 gramm jön le. Tényleg olyan mintha még nem láttál volna ilyet. A haverjaim erkélyein a kis gagyi csemetékről simán lejön 100 gramm.
    Azt hogy a soproni ültetvény milyen területen volt, azt nem tudom, nem láttam. Bár ha te mondod hogy árnyékos helyen, sűrűn volt ültetve, akkor ebben úgy látszik te vagy a szakértő. Csak nem egy megtévedt fakabát vagy? :)

    Ja és hagyjuk már ezt hogy Csehországban mit szabad vagy mit nem. Miért nem hoztad az agyoncsépelt Holland példát inkább. Ez Magyarország nem tűnt fel. Vannak szabályok, törvények, amiket képviselőink alkottak és fogadtak el, te meg csak a zsekákat szapulod mert próbálják betartatni azokat.

    És hogy az életben kicsit más: nekem nem kell bemutatnod. Most olyannal akadtál össze, aki ismeri, és szereti ezt a témát kívülről belülről :)”
  • 9. soproni 2009. július 23. 14:01
    „6.Cápa! Tévedsz...."akit fogtak már meg egy kis anyag miatt"nem fizet semmit,ha önként elmegy rehabilitációra.A költségeket pedig az adófizetők finanszírozzák,mint ,ahogy azt már "Csodabimbó" is említette.”
  • 8. Csodabimbó 2009. július 23. 10:04
    „Cápa,

    Végre egy szakértő.. már vártalak :)
    Ezek szerint ott voltál és láttad a növényeket. Nem gondoltam, hogy autoflowering magokból termesztett, ezt nem nevezném elterjedtnek, de ha akarod, felhívhatjuk itt erre az emberek figyelmét.
    Ha így van, akkor azt a szakértő Úrnak is tudnia kell, h ezen növényekről nem jön le több, mint 20-30 gramm, főleg ilyen körülmények között (árnyas részen volt, sűrűn.. nem nevezném ideálisnak). Így a lefoglalt kender szüreteléskori értéke sem lett volna több 3 milliónál. Miért van az, h ezeket a számokat mindig nagyon nagyon felfelé kerekítik?

    "Természetesen aki termeszt, mondjuk 66 tövet, az vélhetőleg nem parlagfüvet ültetett..."
    Parlagfüvet? :) Hol hasonlít a parlagfű a hatóanyag nélküli vadkenderre?

    Na jó, ne legyen 1 millió, legyen csak 700000... Eme büntetések behajthatók adók módjára? Sztem nem, ezért aztán nem is fizetik be. Az ilyen esetek 50-70%-át a rendőrség, így az adófizetők állják.

    Mit szól hozzá a szakértő Úr, h Csehországban szabadon lehet 2 növényt termeszteni?
    Örülök neki, h vmelyik szervezettől köszönthetünk itt vkit, aki nagyon tudja könyvekből a dolgokat és ismeri ezt a kérdéskört belülről :) Az életben kicsit más...”
  • 7. ittahola 2009. július 23. 09:08
    „Kedves Csodabimbó!

    "Ha láttál volna már ilyet tudnád azt..."

    hateazttudnád:)”
  • 6. Cápa 2009. július 22. 18:33
    „Kedves Csodabimbó!

    Igazad van. Tényleg az a baj, hogy még mindig félrevezetik az embereket. Speciel most éppen Te. Akkora baromságokat írtál a hozzászólásodban, hogy nem átallottam regisztrálni, hátha valaki elolvassa a hozzászólásomat és nam kajálja be vakon a hülyeségeket amiket leírtál.

    Először is: Sajnos vagy nem sajnos ma már a nemesített növénykék szüretelésére nem kell fél éveket várni. Ha láttál volna már ilyet tudnád azt, hogy rég nem kell megvárni a "késő őszt", három hónap alatt a kis palántából szüretelhető növény lesz. A növény fejlettségi állapotából jelenleg bőven lehet következtetni arra, mikor lesz érett, fogyasztható :)

    Másodszor: A növényből, / ha láttál volna már ilyet, ezt is tudnád / minden kicsit is hozzáértő első látásra megmondja hogy az minősigi cucc, vagy útszéli kender, ami való igaz semmire sem jó. Természetesen aki termeszt, mondjuk 66 tövet, az vélhetőleg nem parlagfüvet ültetett, de ez most nem lényeg

    Harmadszor: Még a büntetőjogot sem ismered. Különben tudnád, hogy 66 tőnél a kutyát nem érdekli a hatóanyagtartalom, csak a tövek száma számít. Az általad írt csekély mennyiség maximum 4 tő. 5 tőnél a mennyiség már nem lehet csekély, ez a Btk. 282. § alapesete, tehát senki nem megy elterelésre stb stb.

    Negyedszer: A szakértői díj ilyen esetekben nem éri el az egymillió forintot, és azt természetesen nem az
    adófizetők fizetik. Mindenki tudja akit fogtak már meg egy kis anyag miatt, hogy a bűnügyi költséget, szakértői díjat stb. a gyanusított-vádlott-elítélt fizeti ki a végén.

    Amúgy a hozzászólásod igazán értékes volt, csak így tovább.

    Cápa”
  • 5. TeknőcErnő 2009. július 22. 17:58
    „moderálva”
  • 4. Intel 2009. július 22. 17:43
    „Lám Lám megint drog....
    Mennyi van még a városban???”
  • 3. pénzszóró 2009. július 22. 16:44
    „Lehet,hogy parlagfű!Ha nem veteményez nincs mit a piacra vinni!Ennek legalább van felvásárlói ára!”
  • 2. SAmu 2009. július 22. 16:16
    „Ha nem lett volna bejelentés, akkor is ilysn sikeres lett volna az akció?
    A név ismeretlen? Konkrétan melyik az a kert?”
  • 1. Csodabimbó 2009. július 22. 16:05
    „"A kábítószer a kisalfold.hu információi szerint a növény egy hónapon belül ért volna be. "
    Ez akkora baromság, mintha azt mondtad volna, h 3 hónapra a fogantatás után feltételezhetően megszületik a gyereked.

    Minden cikkel félrevezetik még mindig az embereket és csodálkoznak, h kiröhögik őket és nem hisznek el nekik semmit.
    E növényekről még azt sem lehet teljes mértékben eldönteni, h mezei vadkender, vagy marihuána, mert hatóanyag talán csak mutatóban lesz benne, mert a virágzás és gyantatermelődés csak augusztus közepén kezdődik el és késő ősszel fejeződik be.

    A rendőrség, mivel qrvára van pénzük mindenre, kifizet most a szakértőnek 1 milliót, aki megállapítja a csekély mennyiséget, így e pénzt sosem látják viszont, mert ahhoz legalább egy megrovás kell a bíróság részéről, de itt a gyanúsított elmegy egy elterelésre, amit szintén az adófizetők finanszíroznak és akkor még ott vannak a nyomozati költségek is. Hajrá, nagyon faszák vagytok, szórjátok a pénzt, úgyis jut mindenre, tényleg nincs felkopva még a fél ország álla.

    Így egyre többen fognak termesztéssel próbálkozni, mert a termék iránti igény kielégíthetetlen. Sok öreg balfasz ül ott, akik tényleg azt hiszik, h ők majd megoldják a problémát, remélem elszámoltatja őket az utókor, h mit miért is tettek...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyar Justin Timberlake történelmet írt

Sopron-Budapest - Az egyik magyar zenecsatorna nagyszabású díjátadóján, a Comet Gálán egy soproni… Tovább olvasom