Kisalföld logö

2018. 09. 22. szombat - Móric 14°C | 25°C Még több cikk.

60 milliárd forint jön Sopronba - Korszerűsítik a Lővereket, a Fertő-partot, a soproni belvárost

Hivatalosan is bejegyezték az új turisztikai céget, ami az állami beruházásokat intézi majd Sopronban és a Fertő-parton.
Bejegyezte a cégbíróság  a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Zrt.-t, amelynek feladata a térségbe 2020-ig érkező mintegy 60 milliárd forint támogatás felhasználásának levezénylése - írta szerdai számában a Világgazdaság.

A cikk szerint a 20 milliós alaptőkével, de ötször ekkora anyagi háttérrel útjára induló társaság feladatkörébe tartozó fejlesztések közül 23 milliárd forintnyit a Fertő-tó turisztikai  vonzerejének növelésére állítanak be, és hasonló összeggel indul el a Lővérek program is, amelynek legfőbb eleme egy 1200 fős nemzeti  konferenciaközpont kialakítása lesz, 8,9 milliárd forintért.

További tízmilliárd forintos csomag szolgálja majd a térség turisztikai attraktivitásának fokozását; ennek része a fertődi és a nagycenki kastély felújítása mellett a térség gyógyhelyeinek fejlesztése.

Korábban - Megalakult a Sopron–Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., az az állami projektcég, amely a Modern Városok Program keretén belül Sopron és a Fertő-part idegenforgalmi beruházásait intézi majd. Mint ismert, mintegy 60 milliárd forint állami támogatást kap a város és a tópart a fejlesztésekre, ezeknek a beruházásoknak a szervezése és koordinálása lesz az új társaság feladata.

A hivatalos bejegyzés szerint a cég központja a soproni Új utca 4. lesz, vezérigazgatója pedig Kárpáti Béla.
Kárpáti Béla neve többszörösen is ismert lehet olvasóink számára: a fertőszentmiklósi négygyermekes családapa az elnöke a Nagycsaládosok Országos Egyesülete soproni térségi tagszervezetének, a Fertőszentmiklósi Községszépítő Egyesületnek, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanácsnak, a KDNP soproni alapszervezeténél pedig alelnök, így mint a környék társadalmi életében aktív ember, már többször szerepelt a Kisalföld hasábjain.

Többször beszámoltunk már arról, mi mindent korszerűsítenek a hatvanmilliárdból. A Lővereket, a Fertő-partot, a belvárost. A tóparti strand szabadtéri medencével, turisztikai és rekreációs szolgáltatásokkal bővül. A világörökségi területen komplett vízisport-létesítmény jön létre a Fertő partján, többek között egy modern kikötő.
Lesznek szállodák, a Lőverekben új uszoda, nemzeti konferencia-központ épül, miközben az utakat is rendbe teszik.

A belvárosban már meg is kezdődött a felújítás, ami közmű-rekonstrukciót, burkolatcseréket és a paloták felújítását tartalmazza többek között, új intézmények, például múzeumok létrehozásával.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fertődi Fekete fantázianevű édesség is az év legjobb tortái között

A Magyarország Tortája verseny döntősei közé került a Frer Cukrászda Fertődi Fekete fantázianevű,… Tovább olvasom