Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 5°C Még több cikk.

3D, Apple, Google - Izgalmas nyílt nap a NYME-n - galéria

Kalandozás a 3D-világban, érdekes és hasznos előadások, titokszoba, legórobot. A Nyugat-magyarországi Egyetemen immáron ötödik alkalommal szervezték meg az Informatikus Nyílt Napot pénteken.

A rendezvényre ellátogató középiskolás diákok megismerkedhettek az egyetem egyik legújabb képzésével, a gazdaságinformatikai szakkal. A nyílt nap ugyanakkor nemcsak nekik, hanem az egyetemisták és a lakosok számára is kínált programokat. A szervezők idén mintegy 250 résztvevőt vártak.

Bemutatták a 3D-s nyomtatást és szkennelést, számítógépes múzeum nyílt egy teremben. A játékos kedvűek kipróbálhatták a mozgásérzékelővel működő Microsoft Kinectet, mely képes 3D-ben érzékelni az embert, a mozdulatait, feldolgozza azokat, ezáltal izgalmas szórakozási lehetőséget nyújt.

Galéria! Fotók: Sütő László Balázs

A rendezvény vendége volt egy legórobot is. A Széchenyi Gimnázium tanulói a Rosetta űrszonda leszállóegységének legómodelljét készítették el, ezt a fejlesztést mutatták be a nyílt napon.

Nyolc informatikus hallgató is prezentálta munkáit, ott jártunkkor ebben a teremben volt a legtöbb érdeklődő. A titokszobában választ kaphattak a diákok a felsőbb éves hallgatóktól a karral, a egyetemi szokásokkal kapcsolatos kérdésekre is.

Három olyan előadással készültek a szervezők, amiknek témáiról eddig Sopronban nem hallhattunk. Veres Róbert az Apple innovációs tevékenységéről, s az oktatásben betöltött szerepéről beszélt. Dr. Erényi Istvánt, aki a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtől érkezett, az unió digitális Európával kapcsolatos terveiről és célkitűzéseiről hallhattuk. Szatmári Tamás, a Google szakemberének prezentációja a Google Maps alkalmazásokról szólt.

A rendezvény diák látogatói végül egy tombolasorsoláson vehettek részt, amelynek főnyereménye egy 8 GB-os iPod Nano eszköt volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopron továbbra is az egyik legeladósodottabb város

A Magyar Progresszív Intézet felmérése szerint átlagosan több mint 200 ezer forint az egy főre… Tovább olvasom