Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

26. Soproni Ultrahang Napok

A Soproni Ultrahang Napok több mint negyedszázadában ezen a szakterületen a folyamatosság és az új iránti nyitottság együtt volt mindig jelen.


Az október 3 és 6. közötti tanácskozásra csaknem 450 résztvevő érkezett Sopronba az ország minden pontjáról és külföldről is - számolt be a sopron.hu.

- Aktualitásokban nem lesz hiány – mondta el Dr. Baranyai Tibor professzor, a kongresszus elnöke. A különböző témákat érintő előadások jelzik azt a tudományos, szakmai tevékenységet, amelyet a résztvevők, előadók a saját intézményükben végeznek. Az érdekes és tanulságos esetek ismertetése, a tapasztalatok megosztása hagyomány, amiből az egész szakma sokat tanulhat és fejlődhet.

- A rendezvény alkalmat ad annak is, hogy a cégek bemutassák a technikai-technológiai fejlesztéseiket, a legújabb hardvereket és szoftvereket, amelyeket a kiállításon a gyakorlatban is kipróbálhatnak a szakemberek – tette hozzá dr. Baranyai Tibor.

A szakmai tudományos konferencia mai napján Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője a város és térsége nevében köszöntötte a résztvevőket, és az elnökség tagjait: Dr. Molnár Ágnest, miniszterelnöki megbízottat, főigazgatót, Baranyai Tibort, az MRT és a kongresszus elnökét, Harkányi Zoltánt, az MRT UH Szekció elnökét és Battyányi Istvánt, a Radiológiai Szakmai Kollégium Tagozat elnökét.

A teljes írás itt érhető el >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az aradi tezenháromra emlékeztek Sopronban

A tizenhárom aradi vértanúról emlékeztek meg szombaton Sopronban az evangélikus temető előtti… Tovább olvasom