Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

240 év után ismét megnyitja kapuit Eszterháza Marionettszínháza

Háromnapos zenei fesztivállal nyitja meg kapuit május 31-én, pénteken este a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínháza.

A források szerint a látványos belső díszítésű, különleges akusztikájú, kivételes színpadi gépezetű Marionettszínházat a déli nagy park keleti oldalán emelték, és 1773-ban, vagyis éppen 240 esztendeje, Mária Terézia látogatása idején nyitották meg Haydn egyetlen báboperájával, a Philemon és Baucis-szal, amelyet a zeneművész maga dirigált. Kétszáznegyven évvel később ugyan mi mással is nyithatná újra kapuit a Marionettszínház, mint a Philemon és Baucis nyitányával?

A Marionettszínház – Víztorony – Narancsház épületegyüttes rekonstrukciója Molnár Csaba Ybl-díjas építész munkája. A felújítás lényege az épületek homlokzatának, tetőszerkezetének és belső tereinek rekonstrukciója, rendezvény¬központ és koncertterem kialakítása volt.

Az egykori térkontúrokat bemutató, eredeti barokk megjelenésében rekonstruált épület ettől az évtől kezdve többek között az Eszterházi Vigasságok hangversenyeinek, előadásainak ad otthont. E fesztiválsorozat keretében 2013 nyarán 15 héten át 150 fellépő művész, illetve együttes 61 hangversenyét hallgathatják meg Eszterháza vendégei.

Magyarország legszebb és a Világörökség részét képező barokk kastélya felújítá¬sának első üteme 2009 szeptemberében kezdődött el.

Az összesen 1 milliárd 563 millió forintos összköltségű, európai uniós támogatással megvalósuló beruházás részeként újult meg a kastély páratlan díszudvara, és befejeződött a kastély homlokzatának a felújítása is.

Ugyancsak ennek a nyertes uniós pályázatnak köszönhetően megújult a lépcsőház, a földszinti nyári hűsölő és a nyári ebédlő, valamint elkészültek az emeleti két díszterem restaurátori munkálatai is.

Az első ütem befejező munkálataival párhuzamosan indulhatott el a második ütem. A csaknem kétmilliárd forintos, ugyancsak európai uniós fejlesztés részeként restaurálták a porcelánkabinetet és a kastély fogadóterét, valamint befejezték a Marionettszínház és a Narancsház épületének helyreállítását és elvégzik a télikert szintsüllyesztését is.

Emellett hamarosan befejeződik a hazánkban egyedülálló kulturális értéknek számító- kínai lakk-kabinet helyreállítása is.

A beruházás harmadik ütemében, több mint egymilliárd forintos uniós és állami támogatással a többi között felújítják az Eszterháza jövőbeni zenei bázisaként szolgáló, úgynevezett kiskastély épületet, a kastély Mária Terézia kiállítási szár-nyát, valamint megvalósul a főépületben egy barokk színházkiállítás.

Emellett összekötő szárnyat építenek a Narancsház és a kiskastély között, parkolókat alakítanak ki, valamint elvégzik a díszudvar kandelábereinek a rekonstrukcióját, és restaurálják a keleti és a nyugati kamarakertek kerítését is.

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló kastélyrekonstrukcióval párhuza-mosan zajlik egy több mint 200 millió forintos kertrekonstrukciós beruházás is Eszterházán. Ennek részeként megújul egyebek között a kastély északi parkjá-nak patakparti területe, sor kerül az angolkert helyreállítására és a 20 ezer töves Esterházy-rózsakert kialakítására is.

Az egymásra épülő beruházások eredményeként Eszterháza egykori pompájához és funkcióihoz méltó állapotban várja a barokk időutazásra vágyó látogatóit.

A kastéllyal kapcsolatos további információk a www.eszterhaza.hu oldalon, a 15 héten át tartó Eszterházi Vigasságok fesztiválsorozattal kapcsolatos információk pedig a www.eszterhazivigassagok.hu honlapon találhatóak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfél milliárdos többlettámogatást kap az NYME

Az egyetem a struktúraváltási alapból megítélt 1,5 milliárd forintos többlettámogatást belső… Tovább olvasom