Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

2024-ig épül meg a gyorsforgalmi út Sopronnál

A gyorsforgalmi út Sopron és az országhatár között 2021 és 2024 közti időszakban lesz kész. Legalábbis ezt tervezi a kormány.


A gyorsforgalmi és főúthálózat fejlesztését négy időszakra osztja a kormány, az első az idén indul és 2016-ig tart, míg az utolsó a 2025 és 2027 közti időszak - az egyes intervallumokra tervezett fejlesztéseket a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat tartalmazza.

A csütörtöktől hatályos határozat a forrásokat az uniós támogatásban, a megtett úttal arányos útdíjban, valamint az állami költségvetésben jelöli meg, úgy hogy a programnak 2027 végéig be kell fejeződnie.

A 2021 és 2024 közti időszakban az M0 egyes szakaszai 2x3  illetve 2x4 sávosra bővülnek. Az M2 tovább halad Váctól Rétságig,  míg az M49 újabb 20 kilométerrel Pátyodig megy tovább. Az M85 Csorna és Kapuvár, valamint Sopron és az országhatár között lesz kész, összesen 30 kilométer hosszban.   

 Az utolsó, a 2025 és 2027 közti időszakra a bővítések lesznek  jellemzők. Például 2x4 sávosra bővül az M7 és M1 közös bevezetője,  míg az M3 Budapest és Hatvan közt 2x3 sávos lesz. Az M7 másik  pályája is 2x3 sávos lesz Székesfehérvárig. Teljesen elkészül az M9  Soprontól Szekszárdig, és az M49 is eljut az országhatárig.

A 2016-ig tartó első szakaszból kiemelésre érdemes az M2 autóút,  amely az M0-tól Vác délig épül meg 2x2 sávval. Az M4 autópálya  Üllőtől Törökszentmiklósig, illetve Berettyóújfalutól az  országhatárig készül el, összesen 121 kilométer hosszban. Az M8  autóútnak is két szakasza épül meg, Körmend és az országhatár,  valamint Nagykőrös és Szolnok között. A teljes hossz 64 kilométer.   

A 2017-2020 közti időszakban bezárul a főváros körül az M0  autóút. Az M4 Törökszentmiklóstól Kisújszállásig folytatódik, míg az  M8-ból további 84 kilométer épül meg a Dunántúlon, illetve az  Alföldön. Az M9 autóútnak is több szakasza készül el, így  Kaposvártól Bonyhádig, és Vasvártól Zalaegerszegen át Pacsáig.  Elkezdődik az M49 építése, amely az M3 autópályát Vajától köti össze  Csenger környéki országhatárral, de ebben az időszakban csak  Győrtelekig épül meg 20 kilométer hosszban.  

Olvasóink írták

  • 20. norbi29 2011. július 04. 23:21
    „nix ugribugri
    langsam spazieren
    ugy még az utak sem romlanak :D”
  • 19. Jägermeister 2011. július 04. 05:24
    „Az jo! Nagyon jo! Addigra mar nyugdijas is leszek! Nevetseges! Volt ez a datum mar 2013, 2018, most meg mar 2027.
    Gyerekek! Hova ez a nagy sietseg???”
  • 18. norbi29 2011. július 03. 16:33
    „wer das glaubt wird selig ahogy a müvelt magyar mondja :))))”
  • 17. józanparaszt 2011. július 02. 08:22
    „jobban megnézve a térképet, ekkora sürüségben még Deutschlandban sincs pályahálózat! Gyerekek, önbizalomban nincs hiány!”
  • 16. józanparaszt 2011. július 01. 20:41
    „ezt a porhintést már régóta nem hiszem, csupáncsak valami témát ismét fel kellett dobni! persze az is lehet, hogy így újabb szakvéleményekkel legalább néhány honfitársunk meggazdagszik...”
  • 15. Bokk 2011. július 01. 15:53
    „A kátyúkat senki sem szeretni. Namármost: kevesebb aszfalt, kevesebb kátyú. Egy újabb kormányzati sikertörténet. :)

    Az egyébként vicces, hogy a keleti határok mellé építünk kismillió utat. Várjuk a török befektetőket?

    Szerintem a gyorsforgalmi út 110-zel, lakott területek elkerülésével, sokkal jobb, mint ami most van.”
  • 14. iux 2011. július 01. 13:21
    „Nem lesz az uj uton sebesség korlátozás,mert nem lesz ut!Ha mégis,akkor meg 1 év alatt javittásra szorul,mint ahogy ez nálunk szokás!Valakinek a valakije drága pénzen valakinek a dolomit bányájából megépitti az utat.Nagy csinnadratta,szalag avató,pénz osztás,dicsérő szavak.Majd lehet elkezdeni felszerelni a hetvenes sebességkorlátozó táblákat!
    Hajrá magyarok,hajrá magyarország!”
  • 13. kumpala 2011. július 01. 12:10
    „Legyen igazad, habanyag. De leállósav akkor sem lesz, és a sebesség is csak 110, hacsak tovább nem csökkentik 20 év múlva mindannyiunk nagy örömére. Persze az is lehet, hogy a ránk erőltetett csigatempó, irreális bírságok, üzemanyagárak, meg a pénztelenség miatt közlekedés sem lesz már akkor..”
  • 12. IkvaHírLACEE 2011. július 01. 11:10
    „Hopp, én már megörültem, mert azt olvastam, hogy 2014-ig”
  • 11. habanyag 2011. július 01. 10:59
    „Hát ez gáz már rég kellene ide modern autóút. Kedeves (8 kumpala) nem vagyok bent biztos ,de azt hiszem, hogy már eválasztják egymástól az útpályákat akkor is ha csak gyorsforgalmi az út, pl.: m86.
    A fejlődés miatt lenne fontos az m85, és az m9. Nem is értem , hogy pont ez a térség ezekkel az adottságokkal , földrajzi elhelyezkedésével nem tud ebben az ügyben előre lépni, vagy ha jobban belegondolok talán értem :(”
  • 10. egybuszos 2011. július 01. 10:35
    „Milyen érdekes, a Horvátok néhány év alatt sok száz kilóméter utat csináltak, igaz nem sík terepen hanem a hegyekbe.Lehet hogy szólni kéne nekik hogy segítsenek.”
  • 9. miro132 2011. július 01. 08:55
    „Hajrá Fidesz!! Ezt akartuk vagy nem ?”
  • 8. kumpala 2011. július 01. 08:31
    „Na most akkor gyorsforgalmi út vagy autópálya? Mert ezt mindenki egybemossa, a különbség pedig óriási. A gyorsforgalmi utak általában a halálutak, mivel nincs elválasztó sáv, leállósáv, pihenők, stb. Na persze, a gyorsforgalmi olcsóbb, kényszermegoldás, lsd. M0. Ja, és ez a nyomorult pár km tart 15 évig? Szóval mi nem fog megépülni 2124-ig? Gyorsforgalmi (halál)út vagy autópálya?”
  • 7. gmentes 2011. július 01. 07:53
    „A jó munkához idő kell!!!! :)

    Komolytalan!

    Mire itt normális utak épülnek, már autók sem lesznek!”
  • 6. pistika 2011. június 30. 21:06
    „"Július elsejétől előzetes komment-moderálást vezetünk be portálunkon. Célunk a minőségi, tiszta tartalom biztosítása, és a kommentekben gyalázkodók, ,,szemetelők" távol tartása."

    Hülye duma, inkább az út médiatörvény hatályba lépése miatt, nem?”
  • 5. creat 2011. június 30. 19:28
    „Azért kíváncsi lennék az utak védőszentjének, Firtl úrnak a nyilatkozatára!
    Annak idején habzó szájjal állt ki szinte hetente, hogy mekkora szükség van az új utakra, amivel én maximálisan egyet is értek! csak azt nem értem, hogy most kormányzati pozicióban már nem olyan fontos fröcsögni???
    Köszönöm 300 forintosok!”
  • 4. ursula 2011. június 30. 17:40
    „2024-ig??????????? Ez elég vicces!!!!! 1998-ban már volt róla szó,s azóta eltelt ........lássuk csak......13 év!!!”
  • 3. Csetneky 2011. június 30. 17:39
    „Nem kellene ennyire kapkodni, bőven ráér az olyan 2224 körül. Nevetséges!”
  • 2. Bumbibácsi 2011. június 30. 17:17
    „"Álmodj királylány....!"”
  • 1. pulci 2011. június 30. 15:37
    „Komolyan ha sopronban valahova autópálya épül akkor már lehet repülő autók lesznek azt nem is lesz rá szükség, mert 2050 előtt nem hinném megépülne itt akármi is...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Civitas Cinemissima – megalakult a Filmklub Sopron

Civitas Cinemissima – Filmklub Sopron elnevezéssel új mozgalmat indítottak a művészfilmek és kisfilmek soproni megmentése érdekében. Tovább olvasom