Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta -2°C | 6°C Még több cikk.

1956: Emlékezz Magyarországra!

Az egykori soproni egyetemista, Benkő Géza azok közé az ötvenhatos fiatalok közé tartozik, akik dr. Roller Kálmán dékán vezetésével – az orosz tankok és a megtorlás elől menekülve – külföldön, a kanadai British Columbia Egyetemen fejezték be tanulmányaikat.

A Victoriában élő Benkő Géza nevéhez fűződik Kanada legnyugatibb magyar emlékműve is: az általa tervezett és 1986-ban felavatott victoriai emlékhelyen a napokban magyar tévések dokumentumfilmet forgattak.

– Az idegenben való lét meg alapozása nem lehetett könnyű feladat...

– Hogy a soproni egyetemisták mégis jól megállták a helyüket, azt az elmúlt 46 év eredményei mutatják. Kanadában hamar kiderült, a magyar középiskolai és egyetemi felkészültségünk színvonala meghaladta a tengerentúlit.
A kanadai fiatalok oktatása sokkal lazább, fegyelem nélküli és alacsonyabb szintű volt. Ezt a tényt igazolja, hogy a kanadai diákoknak csak hat százaléka ér el magasabb tudományos fokozatot, „mesteri" vagy doktori címet, ezzel szemben a kanadai soproniak között ez az arány harminchárom százalék lett. Nem a véletlennek tudható be, hogy a kanadai és az amerikai egyetemek, erdészeti tudományos intézetek örömmel foglalkoztattak Kanadában végzett egykori ötvenhatos soproni egyetemistákat. (Benkő Géza több tartományi minisztériumnak is munkatársa volt. – A szerző.)

Viszont az is igaz, hogy az elején nagyon nehéz volt nekünk. Minden új bevándorló érez ugyanis kisebb-nagyobb megkülönböztetést a helyi kollégák részéről. Amikor rájöttek, a hiányos nyelvtudás mögött azért ész is van, akkor már könnyebb volt a beilleszkedés, de addig is nagy segítséget jelentett a magyaros „csak azért is" hozzáállás.

– Sokak szerint ötvenhat után idehaza is nehéz volt magyarnak lenni...
– Az elvtársak azzal bélyegezték meg a kétszázezer külföldre menekült magyart, hogy „kalandorok". Hát ez abszolút nem fedi az igazságot. Nem tudom, mi csábított volna például engem külföldre pár hónappal diplomatervem befejezése előtt, amikor feleségemmel már meg is néztük jövendő munkahelyemet Pilismaróton. Miért hagytam volna ott a szakterületet, amit magam választottam és tanultam? Csak azért, hogy a világ másik végén, a nyelvet nem beszélve, évekig egy falemezgyár munkása legyek, amíg annyira megtanultam az angolt, hogy erdőmérnöki diplomámnak hasznát vehettem?
De végül is az évek elteltek és panaszra nincs okunk. Ha valami kellemetlenség ért bennünket, azt rendszerint nem a befogadó hazától, hanem a szülőföldünktől kaptuk.

A világ minden részében ismertté és elismertté vált a soproniak neve, hosszú időn keresztül csak egyedül Sopronban nem. Tudom, mert a honvágy engem is hazahozott, s a British Columbia Sopron Divisionban szerzett oklevelemet 1970-ben még nem fogadta el a soproni egyetem. Két-három évre rá újból fogtam hát a vándorbotot, irányomat végleg második hazám, Kanada felé vettem. Az idő múlásával dr. Roller Kálmán ’56-os dékánunkat kétszer is javasoltuk almamaterünk elismerésére: az ajánlást aláírta többek között dr. Ifjú Géza a virginiai és dr. Grátzer Miklós a syracuse-i egyetemekről, nekik Sopron már díszdoktorátust adományozott. Dr. Roller Kálmán soproni elismerése azonban mind a mai napig még várat magára, hiába kapott a világ számos helyén magas kitüntetést, s idén tavasszal magyar kormánykitüntetést is átvehetett.

 – Milyen érzés ’56 óta külföldön magyarnak lenni?
– Azt hiszem, mindnyájunk lelkét örömmel keveredő szomorúság érzése járja át. Az ember egyrészt szomorú, mert el kellett hagynunk szülőföldünket. Nem voltak kétségeink afelől, milyen sors várt volna ránk az ötvenhatos eseményekben való részvételünk miatt: az 1919-es tör ténelemből tudjuk, ha otthon maradunk, ennek az ördögi eszmének a megszállottjai vagy megölnek, mint az ’56-os Malétert és Nagy Imrét, vagy pedig évekig börtönbe zárnak, megkínoznak, mint Wittner Máriát.

A szomorúságunkat enyhítette az öröm, hogy hazánktól távol ugyan, de félelem nélküli biztonságban és szorgalmunknak megfelelő jómódban élhetünk. Messzire kerültünk szeretteinktől, de ezzel együtt az őket körülvevő „Terror Háza" levegőjétől is. Ugyanakkor lehetőségünk is adódott külföldről harcolni a kommunizmus minden változata ellen, nevezzék azt munkáshatalomnak vagy szocializmusnak. Szerveztem magyar társaskört, tüntetést, jobboldali politikai csoportot, ünnepséget. Vezettem küldöttséget politikusokhoz, írtam újságcikkeket, beszédeket mondtam, rendeztem magyar kiállítást, építtettem magyar emlékműveket Victoriában és Vancouverben.

Merem remélni, hogy a sok emigráns magyar újság és szervezet tevékenysége, társadalmi, politikai megmozdulások sora nem volt hiábavaló és segítették a Nyugat figyelmét ráirányítani hazánk történetére. Mindez, továbbá a marxista tanokra épült gazdasági élet csődje meghozta a hazai rendszer összeomlását, bár úgy látjuk, évtizedekig eltart még, amíg a fél évszázados rombolást, amit Hitler és Sztálin okoztak a magyarságnak, kiheveri az ország. Talán az Európai Unió tagjaként egyszer s minden korra odahaza is lehetőség lesz végre emberhez méltó szabad életet élni, ahol az érdem elnyeri méltó jutalmát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötödszörre is polgármester

Továbbra is Pilsits Mária a falu élén. Pilsits Máriát ötödször választotta meg… Tovább olvasom