Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

150 zenekar döbörög a VOLT-on

Hivatalosan is megnyitotta kapuit csütörtökön Sopronban a 12. VOLT Fesztivál. Az ország második legnagyobb multikulturális rendezvényére több ezer fiatal váltott jegyet. Csütörtök este már javában dübörgött a zene a Lövér kempingben.
A llátogatókra 120 őr vigyáz.
Már szerdán megérkeztek az első fecskék Sopronba, hogy még időben helyet foglaljanak maguknak a tizenkettedik alkalommal megrendezett VOLT Fesztiválon, ami hivatalosan tegnap nyitotta meg kapuit. A Lövér kempingbe mintegy 30 ezer látogatót várnak az idén, s a jegyirodák visszajelzései szerint lesz is ennyi vendég: már a kezdés előtt kétszer annyi bérlet fogyott el, mint tavaly.

A csaknem 150 millió forint költségvetésű VOLT számtalan újdonsággal rukkolt ki: tíz helyszínen 150 zenekar és DJ, sportprogramok, filmek, előadások várják a vendégeket. Hazánk második legnagyobb zenei fesztiváljára 14 országból érkeztek a fellépők, köztük nagy sztárok is.
Hat napon át 200 munkás reggeltől estig építette a színpadokat a VOLT Fesztivál helyszínén, a soproni Lövér kempingben. Az idei 12. multikulturális rendezvényre harmincezer látogatót várnak.

A kezdetben néhány száz látogatóval induló VOLT az évek során hazánk második legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát. A szervezők idén harmincezer látogatót várnak július 8. és 10. között, amire minden esély megvan, a jegyárusító irodák információi szerint ugyanis már most másfélszer-kétszer annyi bérlet fogyott, mint tavaly ilyenkor. A csaknem 150 millió forint költségvetésű VOLT idén számtalan újdonsággal bővült, 10 helyszínen 150 zenekar és DJ, sportprogramok, filmek, előadások várják a vendégeket.

A fesztiválra Ganxta Zoli is kilátogatott.
A kiemelt kulturális eseményre 14 országból érkeznek a fellépő sztárok. A helyszíneket 200 munkás hat napig építette, 600 négyzetméternyi színpadot és 4 ezer négyzetméter programsátrat felállítva. A felépítményeket összesen 16 kamion szállította a Lövér kempingbe. A szervezők idén még komolyabb figyelmet fordítanak a biz tonságra. Összesen 160, egyenként 3,5 méteres kerí téselemmel kerítették el a nagyközönség elől elzárt te rületeket.

A látogatókra 120 biztonsági őr vigyáz, emellett harmincfős egészségügyi személyzet, köztük három orvos, további szakképzett ápolók és járőrök állnak a fesztiválozók rendelkezésére. A VOLT területére üvegpalackot, 8 centiméternél hosszabb pengéjű kést, szúró- és ütőeszközt nem lehet bevinni. A fesztivál helyszíne az 1-es, 2es és 12-es buszvonalokon közelíthető meg. Az 1-es és 2-es járatokról a „Kemping bejárati út" megállónál kell leszállni, a 12-esről pedig a Kőszegi útnál.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztria Klestilt gyászolja

Egyperces néma felállással adózott tegnap a burgenlandi tartományi kormány közgyűlése az osztrák… Tovább olvasom