Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

14 betörésért két év tíz hónap

Lopás- és betöréssorozattal vádolt 24 éves soproni fiatalember büntetőperében született jogerős ítélet a Soproni Járásbíróságon.
  
Dr. Király Réka bíró két év tíz hónap, börtönben letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta az egyébiránt többszörösen büntetett előéletű illetőt.

Ezúttal tavaly júniustól szeptember elejéig tartó bűncselekmény-sorozatért kellett felelnie. Összesen tizennégy esetben tört be büfékbe, pékségekbe, szórakozóhelyekre, éttermekbe, egy alkalommal egyszerre háromba. (Előzmény: „Belvárosi vendéglőkre járt a rúd", Kisalföld, 2014. július 17.) A változatosság kedvéért egy kismotort is elkötött, ettől függetlenül csak a készpénz érdekelte.

Volt, amikor százezer, de megtörtént, hogy csak tízezer forint lett a zsákmány. Pedig a vádlott nem tartozott a tipikus bűnelkövetői körbe: volt állása – korábban Ausztriában is –, és állítása szerint tavaly nyáron portásként dolgozott.

A fiatalember feltáró jellegű beismerő vallomást tett, amely nagyban segítette a nyomozó hatóság és a bíróság munkáját. A két év tíz hónap börtönről szóló bírói ítéletet a vádlott, a védő és az ügyész is tudomásul vette, így az jogerőssé vált.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új vezető a soproni földhivatal élén

A megyei kormányhivatal átszervezése nem múlt el nyomtalanul a soproni földhivatal életében. Tovább olvasom