Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

105 éve alakult az első turistaegyesület

Sopron - Százöt esztendővel ezelőtt, 1903. április 5-én alakult meg Sopronban az első vidéki turistaegyesület, amely az egész Dunántúl természetbarátait egyesítette.
A Dunántúli Turista Egyesület példával szolgált az egész ország számára, mert már az első években gyalogutakat épített Soprontól a Rozália-hegységen keresztül Kaboldig (Kobersdorf). Elkészültek az első turistatérképek is. A további években olyan mértékben fejlődött a „turisztikai infrastruktúra", hogy az egyesület rácsatlakozhatott a Boden-tóig vezető nemzetközi túrautakra. Időközben a soproni munkálatok is folytatódtak, két szánkópályával gazdagodott a város. 1909-ben pedig megnyitották az első sportolásra alkalmas vízi telepet a Fertő tavon. A természetjárás ma is népszerű. A természetjáró-szakbizottságnak hat felnőtt- és három gyermekszakosztálya van. Szervezetten közel négyszázan járják folyamatosan az erdőket.

– Rengeteg előnye van a tagságnak, hiszen a közös túrákat szakember vezeti, aki a növény- és állatvilágról is tud érdekeseket mondani – tudtuk meg Bartokos Alfrédtól, a városi természetjáró-bizottság elnökétől.

Olvasóink írták

  • 1. Hámori Gábor 2008. április 05. 11:17
    „Örömmel teszem közzé, hogy a kezemben van a "Soproni hegység Túristatérképe" (1931) fakszimile kiadása,az úgynevezett angyalos sorozatból. Megrendelhető, megkapható a HM Térképészeti Kht- címén, 1024 Budapest, Szilágyi E. fasor 7-9. címen, árjegyzék és info sokféle egyéb régi térképről a www.topomap.hu honlapon vagy érdeklődés az ugyfelszolgalat@topomap.hu emil címen.A túristáknak pedig gratulálok az évfordulón! Hámori Gábor”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szombaton Móricz-premier

Sopron - A Nem élhetek muzsikaszó nélkül című Móricz-mű premierjét láthatja a soproni Petőfi Színház… Tovább olvasom