Az ellenzéki párt szerint progresszív, valamint kiszámítható gazdasági környezetre van szükség.
Többek között a szakképzési és a sporttörvény részletes vitájával folytatódott az Országgyűlés keddi ülése.
Az MSZP szerint illúzió, hogy nem az emberekkel fizettetik meg a tranzakciós adót.
Az MSZP szerint Matolcsynak olyan terveken kellene gondolkodnia, amelyek szavatolják a költségvetés stabilitását.
Az ellenzék bírálta az államfőt, míg a kormánypártok az ellenzékiek viselkedését kifogásolták hétfőn a parlamentben.
A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásának köszönhető az ország északi régiójának jelenlegi helyzete.
A Fidesz szóvivője szerint az MSZP magára maradt az adórendszerekről folytatott vitában is.
Az MSZP szerint a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteknek is fel kell lépniük a kormánnyal folytatott tárgyalásokon az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer megváltoztatásáért.
Közkegyelmet kaptak a december 23-i, az Országház épülete körül tartott LMP-demonstráció résztvevői.
A jobbikos Z. Kárpát Dániel örül, hogy végre egy olyan javaslat fekszik az Országgyűlés előtt, amiben konszenzus van.
