Az utolsó simításokat végzik a négy település szennyvizét befogadó jánossomorjai tisztítótelepen.
Tucatnyi közérdekű adat, köztük a korábbi elnök-vezérigazgatónak kifizetett végkielégítés pontos összegének kiadására kötelezte első fokon a Győri Városi Bíróság a Pannon-Víz zrt.-t.
Egyhangúlag elfogadta a győri székhelyű Pannon-Víz zrt. közgyűlése a jövő évi víz- és szennyvízcsatorna-használati díjak emelkedését szolgáltatási területén.
Győr-Révfalu városrész szennyvízcsatorna-kiépítettsége száz százalékig lefedett lett az új rendszerrel.
A lakosság zömének kezdeti ellenállása után szinte roham indult a múlt héten az új oltóanyagért.
Helyszíni terepszemlével egybekötött sajtótájékoztatón meggyőződhettünk arról, hogy szagmentes városrésszé vált Győr Marcalváros II-n az Öveges, Pátzay és Kovács Margit utcák környéke.
Idén ünnepli alapításának ötvenedik évfordulóját a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Középiskola és Kollégium.
Csaknem félmilliárd forinttal tartoznak a fogyasztók a három megyei ivóvíz- és csatornaszolgáltató cégnek.
Csaknem félmilliárd forinttal tartoznak a fogyasztók a három megyei ivóvíz- és csatornaszolgáltató (Pannon-Víz, Sopron és Környéke Víz-és Csatornamű Zrt; Aqua Szolgáltató Kft.) cégnek.
Győr - A kánikulában vízkorlátozásra nem kell számítani, felkészült a csúcsfogyasztásra a Pannon-Víz zrt., Győrben a révfalui telepen két új kutat állítottak üzembe.
