Győr-Moson-Sopron - Kevés a vendég a szállodákban – ebben mindenki egyetért és ebből is adódik a probléma. A megoldás terén és az ügyben, hogy kevés vagy sok a szálláshely Győrött, Sopronban vagy Mosonmagyaróváron, már részben megoszlanak a vélemények.
Győr - ˝Ha egy hegyet kell megmásznod, akkor ne gondold azt, hogy a várakozás kisebbé fogja tenni˝: ezt a bölcsességet 20 győri ember úgy értelmezte, hogy egy világmozgalomhoz csatlakozva hatékonyabban tudja céljait megvalósítani.
Győr-Moson-Sopron - Tudomásunk szerint akadnak félházas szállóhelyek is szilveszter előtt, de a többségüknél már ősszel lefoglalták az összes helyet. A vendégkör döntő többsége magyar, még a határ menti, elitnek számító helyeken is.
Győr - Néhány fiatal szilveszteri mámorában egytucatnyi lámpát letört az Amstel Hattyú vendéglő kerítéséről – tudta meg a Kisalföld. A tulajdonos nem tett feljelentést.
A New Hampshire-i Salemből, a tengerentúlról hozott egy defibrillátort szülőhelyére, Győrszentivánra az Amerikában élő Czifrik Miklós. Az adomány a Rotary-mozgalomnak köszönhető.
A hazai 36 Rotary klub közül az egyik legfiatalabb, a győrújbaráti már tavaly hallatott magáról.
A Győrújbaráti Rotary Club jótékony célú színházi estet szervez, amely november 5-én lesz a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban. A bevételt és a felajánlásokat a megyei kórház gyermekintenzív osztályára költik.
