Sopron - Huszonhét igen, kettő nem arányban dr. Faragó Sándort választotta az új Nyugat-Magyarországi Egyetem vezetőjévé az intézmény szenátusa. A régi-új rektort elsőként a Mikulásnak öltözött korábbi rektorhelyettes köszöntötte.
A Nyugat–Magyarországi Egyetem oktatási rektorhelyettese, dr. Tenk Antal kapta idén Mosonmagyaróvár Pro Urbe–díját.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át a minap dr. Tenk Antal, a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatási rektorhelyettese. A kitüntetett négy évtizedes munkája méltó elismeréseként értékeli a tisztikeresztet.
Az Országházban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Tukovics János mosonmagyaróvári tűzoltóparancsnokot. Az ünnepi megyei közgyűlésen pedig dr. Tenk Antal, dr. Thiesz József és Matusz Péter vehetett át díjat.
Kék Szalag kitüntető címet kapott dr. Bóna László általános püspöki helynök kedden, az augusztus 20. alkalmából rendezett megyei közgyűlésen. A hagyományos ünnepség során még számos kitüntetést adtak át a megye kiválóságainak.
Több mint kétszáz frissen diplomázott agrármérnök vehette át az ezt igazoló oklevelet dr. Ördög Vince dékántól a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karán pénteken Mosonmagyaróváron.
A mosonmagyaróvári alma mater 185 éve alatt több tízezer szakember szerzett itt diplomát. Legtöbbjük kapcsolata azonban csupán alkalomszerű. Ezért döntött úgy a kar, hogy kezdeményezi az Óvári Gazdászok Szövetsége megalakítását.
Nyolcvannyolc oldalon változatos témákkal jelent meg a Moson Megyei Műhely (MMM) legújabb száma.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Karának megbízott főigazgatója holnaptól Tenk Antal, az egyetem oktatási és intézményfejlesztési rektorhelyettese, mosonmagyaróvári tanszékvezető.
A törökbálinti pulmonológiai intézetben életének 64. évében csendesen elhunyt dr. Iváncsics János, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora. Július 1-jétől nevezték ki a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektorává, csak nyolc napig állhatott az intézmény élén.
