A Vaskakas Bábszínház vasárnap délelőtt 10 órakor mutatja be a Mesék a Broca utcából című zenés bábdarabot.
Győr - A Vaskakas Bábszínház bemutatói mindig eseményszámba mennek. Ilyen a legutóbbi premier is, amelyben a Kemény Henrik- (Vitéz László) utódként elfogadott Pályi János is színre lép mint meghívott művész. A Csip-csip bolha lendülete mindenkit magával ragad. A közönség pedig egyfolytában csak kacag.
A győri Vaskakas Bábszínházban Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjének bemutatására készülnek.
A győri Vaskakas Bábszínház a Grimm testvérek klasszikusához nyúlt hozzá, hogy belőle élvezetes, a hagyományokhoz ragaszkodó, de mégis modern mesét állítson színpadra. A szándék nemes volt, és majdnem teljes siker koronázta. Az előadás nem tesz hozzá sokat az eredeti meséhez, és nem is vesz el belőle, ezért utána van miről beszélgetni a lurkókkal.
December ötödikén, vasárnap 10 órakor lesz a Lázár Ervin meséjéből Kocsis Rozi által színpadra átdolgozott Manógyár című mesejáték premierje a Győri Vaskakas Bábszínházban.
Az első kérdés, amit egy pedagógus feltesz magának, meglátva a Vaskakas Bábszínház legújabb bemutatójának a címét: mihez kezdenek majd a gyerekek a Szerelmesek című előadáson? A választ a darab az első pillanatban megadja: élvezik és értik a finom humorú darabot, a végén pedig tapsolnak, sokat tapsolnak.
A szerelem és a szeretet, a csábítás és a hűség kérdéseit válaszolja meg a legfiatalabbak számára is érthető módon a győri Vaskakas Bábszínház legújabb bemutatója.
A Győri Vaskakas Bábszínház sok különleges produkcióval lepte már meg közönségét. Az Alice azonban minden eddigin túltesz, pedig csak néhány vászon és pár írásvetítő a technikai háttér.
