Megteltek a raktárak a németországi kórházfelszereléssel Kapuváron. Az adományok elosztására egy közhasznú társaság alakul. A helyi kórház már használja az eszközök egy részét.
A Magyarországra kerülő felszerelés elosztására és karbantartására a kapuvári önkormányzat és Szalay Antal egy közhasznú társaság alapítását határozta el, melyről képviselő-testületi döntés is született a minap. Eszerint a Provertha tulajdonosa negyvenkilenc százalékot birtokolna a megalakítandó társaságban, a maradékon a kapuvári önkormányzat és az esetleg belépő egyéb települések osztoznának.
Több fórumon elhangzott Kapuváron: az új ipari út építése az önkormányzat szerződésben vállalt kötelezettsége volt.
Szalai Katalin és férje 1956-ban hagyták el az országot. Ahogy az asszony fogalmazott: nem politikai okokból, csupán szerencsét akartak próbálni. Az ausztriai láger után Chicagóba kerültek. Ott született meg két gyermekük, a családfő laboratóriumban dolgozott. Egy autóbaleset után előbb házmester lett, majd az ottani önkormányzatnál helyezkedett el. Ma már mindketten nyugdíjasok.
A Provertha zrt. tulajdonosa, Szalay Antal a kapuvári képviselő-testület előtt jelentette be, rövid időn belül elkezdenek egy új beruházást, melynek értéke legalább tízmillió euró. A fejlesztés nyomán bővülhet kapuvári gyáruk dolgozói létszáma is.
Gyakori panasza a rábaközi munkavállalóknak, hogy a szűkebb régióban nincs munkalehetőség. Ingázni, napi 50–100 kilométert kell utazni ahhoz, hogy kenyérkeresethez jussanak. Új cégek letelepedésére sajnos nincs sok esélye a térségnek. A Kisalföld annak járt utána, hogy a már működő vállalatok terveznek-e létszámfejlesztést.
Német befektetők képviselői jártak a Proverthánál: a technológiát és a befektetői lehetőségeket vizsgálták a Rábaközben is. Véleményük szerint a tömeges termelés esetén a kínai piac kihagyhatatlan, de a magyar munka megbízhatóbb. A Provertha emellett is kiemelt téma a városházán. A kapuvári képviselő-testület ülésein többször elhangzott a cég dolgozói létszámának bővítése.
Dr. Joachim F. Rösch, a pforzheimi német–magyar baráti társaság elnöke meglátogatta a kapuvári kórházat.
Szalay Antal, a Provertha Rt. tulajdonosa a magyar gazdasági körülményeket kárhoztatja, s kevesli a kapuvári szakképzett munkaerőt.
Szalay Antal, aki jelenleg a németor- szági Pforzheimben él, 1956 novembe- rében hagyta el hazáját. Véleménye szerint azokban a napokban nem érezték a veszedelmet, pedig a Corvin közieknek szállította az élelmet.
