A karácsonyi iskolai szünetben, december 23-tól vetíti az m2-es csatorna a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat nemrég elkészült, utolsó 11 epizódját. A századik részt január 2-án láthatja a közönség.
Nem kapták meg a címmel járó havi juttatásukat októberben a Nemzet Színészei. A Blikk több forrásból is úgy értesült, hogy az 500 ezer forint, amely élete végéig havonta megilleti a 12 művészt, nem érkezett meg a számlájukra.
Több mint 23 millió forintot nyert a katolikus egyházközség barokk templomának felújítására a LEADER vidéki örökség megőrzését segítő pályázatán.
Győr - A Dunakapu tér átalakításánál a tervezők szeretnék egyszerre visszaadni a hely történelmi miliőjét, s mégis modern, funkcionális részt kialakítani a város szívében.
Csorna - A Fidesz Jövőalapító esték rendezvénysorozatának következő programját péntek este hat órától tartják a Városi Művelődési Központban.
Határidőre, szeptember közepén átadták rendeltetésének a Széchenyi-egyetem Hegedűs Gyula Kollégiumának hőszigetelését. Az energiafogyasztás máris 10 százalékkal csökkent.
Szabó Miklós polgármester és Zalán Zsolt, az építési osztály vezetője a lakókkal a támogatási formákról, a közbiztonság megerősítéséről egyeztetett a múlt szombati – vélt – gyújtogatás nyomán.
Ritka alkalom volt a hétvégén Győrben: a kíváncsiak rövid sétát tehettek a Teleki utcai Füles bástya alatti kazamata zárt területén.
Noha a győri belváros egyik ékessége a Füles bástya, mégis keveset tudunk róla. Hétvégén, a kulturális örökségek napja alkalmából mindezt pótolhatjuk, sőt: a zenei programoknak köszönhetően ˝megszólal˝ a kazamata.
Magyarország - ˝Ha nem lenne Isten, akkor kellene igazán aggódnunk!˝ – ez a felirat olvasható a budapesti buszokon, villamosokon. A kampány ˝a világban lévő értékválságra˝ hívja fel a figyelmet.
